Olvasmány

 

Observer Exclusiv
                                                 

                                   Ki volt Nagy Imre?

V. Muszatov[1]

Ez év[2] júliusában lesz 35 éve Nagy Imre kivégzésének, aki az 1956-os felkelés idején Magyarország miniszterelnöke volt. Nagy Imrét politikai nézetei, tevékenysége a kormányfő posztján az 1956. évi felkelés viharos napjaiban, s végül 1958-as kínhalála tették ismertté az egész világon. Neve a közép- és kelet-európai népek a sztálini diktátum, a totalitárius rendszer elleni szabadságharcának szimbóluma. Ebben az értelemben Nagy rehabilitációja 1989-ben, mely a régióban végbemenő demokratikus folyamatok következtében vált lehetségessé, felgyorsította a békés rendszerváltást Magyarországon. Nagy Imre a Kominternben érlelődött kommunista volt, még utolsó jegyzetei is, melyeket internálása idején írt Romániában, Snagovban, amikor megérezte a per közeledtét, arról tanúskodnak, – bármennyire is paradox – hogy a szocialista országokban történő eseményekre a választ marxista-leninista módon kereste. Befejezetlen munkája egyik tézise – „gazdagítsuk a marxizmus-leninizmust új harci tapasztalatokkal a magyar események alapján”. Ugyanakkor most tisztelettel emlékeznek Nagy Imrére, mint a függetlenség harcosára, még a magyar kormánykörök jobboldali politikusai is, akik szeretnék kissebbíteni a szocializmus híveinek szerepét az 1956-os eseményekben. Nagy Imre sírja zarándokhely lett.

A tragikus halált halt népszerű politikus iránti tiszteletteljes viszony mellett egyre több kísérlet történik az 1956-os felkelés okai és mozgató rugói, a vezető politikusok, mindenekelőtt Nagy Imre szerepének tisztázására. Természetesen helytelen Nagy Imréből tankönyvi hőst csinálni. Bonyolult, sőt ellentmondásos személyiség volt, de hát a kor, amelyben élt, az egyenesen apokaliptikus volt.

Nagy Imre nevét rejtélyek övezik. Például nálunk, Oroszországban próbálták felróni neki a cári család meggyilkolásában való részvételt 1918 juliusában, Jekatyerinburgban. Vajon miért? Azért, mert azok közt, akik agyonlőtték a cárt és annak családját, tényleg volt néhány magyar, pontosabban oszrák-magyar hadifogoly. Kolcsak tábornoka, Diterihs ötről ír. Gilliard, a trónörökös tanítója-nevelője hét magyarról beszél. Kölönböző vezetékneveket említenek, állítólag Nagy is van köztük. A Nagy vezetéknév a magyarok közt igen elterjedt. Életrajzából ítélve Nagy Imre 1918-ban bár Szibériában volt, de Verhnyeudinszk környékén (ma Ulan-Udenak nevezik), s semmi esetre sem az Uralban. Például az önéletrajzában, melyet a Komintern személyzeti osztályának adott be, ezt írja: 1918 márciusáig Berezovkában voltam hadifogolytáborban (Bajkálon túli terület, V- Udinszk közelében). Márciusban beléptem a Vörös Hadseregbe, részt vettem a bajkáli harcokban. 1918 szeptemberében a csapatot a szovjet-mongol határon, Troickoszavszkban lefegyverezték és Berezovkában, majd egy Irkutszk-közeli szálláskörzetben letartóztatták a csehszlovákok. Nagy Imre ugyanott írja: „1918. óta vagyok a párt tagja. Udinszkben léptem be az Összoroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba. A pártvonaltól nem tértem el, ellenzékhez nem tartoztam.” Ha részt vett volna a cár agyonlövésében, a Komintern személyzeteseinek bizonyára legalább említést tett volna róla!? Hiszen ez hőstettnek számított, bár gyerekek kivégzése akkoriban is elborzasztotta az embereket.

A második Nagy Imre nevét övező rejtély vagy szenzáció az, hogy 1933-1941 között titkosan együttműködött a szovjet politikai rendőrséggel. Ez 1989-ben vált ismeretessé.  Ennek gyanúja felmerült a moszkvai magyar kommunista emigráció berkeiben még a háború előtt. Amikor az MSZMP reformpolitikusai kezdeményezésére megkezdődött a 1956-os események értékelésének felülvizsgálati folyamata, 1989 tavaszán a magyar párt legfelsőbb vezetése Moszkvához, az SZKP központi bizottságához fordult azzal a kéréssel, hogy nézzék meg, mi található az archívumokban Nagy Imre Szovjetunióban való tartózkodásáról.  A budapesti viták során különböző feltételezések születtek, egészen odáig, hogy Nagy Imre szovjet állampolgár volt és a SZKP[3] tagja. Ez azt jelentette volna, hogy 1958-ban egy szovjet embert végeztek ki. A fő kérdések természetesen Nagy politikai szerepét és a halálbüntetés megalapozottságát illették. Tisztázandó volt ugyanakkor Nagy NKVD[4]-vel való kapcsolatának gyanúja is.

Személyesen számomra ez a kérdés meglehetősen rejtélyesnek tűnt: csak 1985 őszén, Kádár János és Mihail Gorbacsov beszélgetése során hallottam a magyar vezetőtől, amikor az a szovjet főtitkárnak röviden ismertette a közelmúlt történelmét, hogy Nagy Imre „Berija embere volt”.

A politikai bizottság archívumába a központi bizottság munkatársainak nem volt betekintésük, a KGB archívumáról nem is beszélve. Az SzKP központi bizottsága nemzetközi kapcsolatok osztályának munkatársai átvizsgálták az osztály archívumát, valamint a Marxizmus Leninizmus Főiskola levéltárának egy részét.  Ismeretes volt, hogy a Komintern munkatársainak nagy része szoros kapcsolatban volt a Belügyi Népbiztossággal (NKVD-vel) és a vezérkar katonai hírszerzésével. Ebben nem volt semmi különös – a Szovjetunió a világ kommunistáinak hazája volt. A szovjetek országát körbezárta a kapitalizmus, közös volt az ellenség, a fasizmus, a munkamódszerek nem ritkán illegálisak voltak. Ily módon sok külföldi kommunista vált kimagasló szovjet kémmé – a német Zorge, a zsidó Trepper, a magyar Radó és mások.

Idővel természetesen az NKVD erős ellenőrzése alá vonta a Komintern apparátusát, ami nyilvánvalóan nem volt rendben levő.

Nagyot illetően pletykákon kívül a pártarchívumokban semmi sem volt található. A szovjet állampolgárságot 1936-ban vette fel, annak letételéről nem találtunk feljegyzést, bár természetesen később Nagy nem lehet, hogy ne lett volna Magyarország polgára. Az SzKP-ból formálisan 1954-ben lépett ki. Kominterni önéletrajzából világossá vált, hogy 1920-21-ben Nagy Imre az 5. hadsereg Összoroszországi Különleges Bizottsága (VCsK) Különleges Ügyosztályán szolgált. Ezután illegális pártmunkára küldték Magyarországra. Létezett valami furcsa történet Nagy Imre kizárását illetően az Összoroszországi Kommunista (bolsevik) Pártból 1935-ben „állhatatlansága” okán, de főleg azért, mert a felesége Magyarországra utazott az apjához, s Nagy nem szólt erről a Magyar Kommunista Pártnak, és a Kominternnek. De az Összoroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottsága mellett működő Ellenőrző Bizottság 1939-ben helyreállította a párttagságát, érvényben hagyva a feleség utazásáért kapott figyelmeztetést.  A történet azok között a kemény történelmi körülmények között – fantasztikus. Szerencséje volt. Valaki láthatóan mellé állt.

Voltak még furcsaságok. Nagy Imre soha sem volt dogmatikus, ugyanakkor információt találtunk 1948-ból, amelyben Puskin szovjet nagykövet közli, hogy Nagy a Politikai Bizottság ülésén ellenezte a kommunisták és a szociáldemokraták egyesülését.

Rákosi viszonya Naggyal bonyolult, gyakran feszült volt („kődarab, mely lepattant moszkvai gránittömbünkről” – az ő jellemzése). Ugyanakkor igen érdekes volt olvasni Rákosi beszámlóját Dmitrovnak, melyben dícsérte Nagy mezőgazdászi szakértelmét. Mint mondotta, burzsoá pártok képviselői meglepődnek, hogy vajon hol találtak a kommunisták egy ilyen hozzáértő embert. Később Rákosi opportunistának nevezte, de lényegében ellenfele volt a hatalmi harcban.

1989 nyarán pártközi konzultációk során az SzKP képviselői ismertették állásponjukat az 1956-os eseményekkel kapcsolatosan. Amikor szóba került a gyanú Nagy kapcsolatát érintően az NKVD-vel, akkor Nyers Rezső, a párt elnöke kijelentette, hogy ezt a kérdést nem kell feszegetni.

Erre az időre azonban a KGB[5] archívumaiban már kiderítették, hogy Nagy a harmincas években az NKVD titkos ügynöke-besúgója volt.

A KGB elnöke, V. A. Krujcskov jelentést tett erről Gorbacsovnak, és feljegyzést küldött a Politbürónak. Indoklás: Mivel Magyarországon folyamatban van az MSzMP diszkreditálása, a szovjetellenes érzelmek felkorbácsolása az 1956-os események kapcsán, ezért meg kell vizsgálni a Nagy Imrét érintő archív anyagok publikálásának lehetőségét. A szerző elképzelésének megfelelően ez meggyöngítette volna a Pozsgay-Szűrös-Horváth reformszárny pozícióit, amely az antiszocialista ellenzékkel kokettál a Nagy Imre kérdésben. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának Vezetősége egyetértett Krjucskov javaslatával. Úgy döntöttek, hogy egyeztetést kell folytatni Grósz MSzMP főtitkárral. Tanácsot kell kérni Nagynak az NKVD szervekkel való kapcsolatát érintő anyagok lehetséges publikációja kérdésében.

Krjucskov ezen titkos feljegyzése csak 1993 februárjában került közlésre az olasz „Stampa” lapban. Március elején Grósz Károly főtitkár a Népszabadságnak adott interjújában megerősítette a Gorbacsovhoz intézett kérését és a Nagyról szóló anyagok megérkezését. Elmondta, hogy Moszkvába küldte munkatársát, hogy az megnézze nem csak a dokumentumok másolatait, hanem eredetijeit is. Maga Grósz úgy gondolta és úgy gondolja, hogy az archív dokumentumok Nagy Imre elvtársairól írt jelentései hitelesek, s kétségtelen Nagy NKVD-vel való együttműködésének ténye a harmincas években. Ugyanígy gondolja Thürmer Gyula magyar pártelnök is, feltételezve, hogy a magyar kormány, amennyiben kívánja, vizsgálatot indíthat az ügyben.  A magyar parlament elnökhelyettese, a szocialista Szűrös Mátyás kijelentette, hogy nincs értelme ezekkel a dolgokkal foglalkozni jelenleg akkor sem, ha Nagy kapcsolatának ténye az NKVD-vel minden valószínűség szerint megerősítést nyer.

A Politikatudományi Intézet igazgatója (korábban az MSZMP KB Párttörténeti Intézete) Földes Gy. kijelentette, hogy a kérdést pártatlan vizsgálatnak kell alávetni. A dokumentumok másolatai Budapesten találhatók egy archívumban, nem hozzáférhetők. Maga Földes 1989-ben ellenezte ezen kérdés vizsgálatát a KB plénumán. Grósz akkor a PB megbízására beszámolt a feltárt tényekről, ami elképesztette a plénum résztvevőit. Grósz javasolta, hogy ne publikálják azokat. A plénum szavazás nélkül egyetértett. Ahogy a nyugdíjas Grósz mondja most, nem etikus publikálni ilyen dolgokat egy ártatalanul tönkretett emberről, annál inkább, mivel az MSZMP vezetése tudta, hogy küszöbön áll Nagy Imre teljes rehabilitációja.

1993-ban egy újság kérdésére, hogy „mit is akart a KGB – zavart kelteni a politikai ellenfelek soraiban?” Grósz Károly azt felelte, hogy történelmietlen így feltenni a kérdést.  A régi pártnak nem volt problémája az ellenzékkel, csak most játsszák meg egyesek a hőst. Az MSZMP fő problémája a néptől való elszakadása volt, amelyik elvesztette a hitét a politikájában. A Nagyról szóló dokumentumok publikálásával Grósz szerint bizonyos zavart lehetett volna kelteni az ellenzék soraiban, de a fő kérdéseket ez nem oldotta volna meg. Ami Nagyot illeti, az MSZMP volt miniszterelnöke és pártfőtitkára több „sötét foltot” ismer, mint ami a La Stampa-ban megjelent februárban. Elmondása szerint sokkal több dokumentum van. Bizonyos dolgokat nem sokkal halála előtt Kádár János mondott el Grósznak. Egyes dolgokat kiegészítésül közölt a KGB is, de ezeket ellenőrizni kell, ezért nincs értelme most róluk beszélni.

Ez év áprilisában Krucskov V. a Népszabadságnak adott interjújában elmondta, hogy a Nagy Imréről szóló dokumentumokat 1988 végén fedezték fel a speciális archívumban. Szakemberek ellenőrizték azokat és megerősítették az anyagok eredetiségét. A KGB szemtanúkat keresett azokból az évekből, de nem talált senkit. A szovjet KGB elnöke kijelentette, Nagy Imre NKVD-vel való együttműködésével kapcsolatos hírek teljességgel bizonyosak.

Mint a magyar-orosz kapcsolatok történész-szakértője szeretném elmondani a véleményemet. Egy pontig nem hittem a Nagy NKVD besúgói munkájával kapcsolatos híreszteléseknek. Sokféleképp igyekeztek befeketíteni a Komintern internacionalista kommunistáit. Ismert, hogy a harmincas évek emigránsai nehéz körülmények közé kerültek. Nagy életrajzának tanulmányozása azonban fényt derített néhány furcsaságra – valahogyan túlságosan szerencsésen alakultak a dolgai. Minden módon igyekezett elkerülni a pártvitákat. Az 1937-1939-es években egy külföldi kommunistának a túlélésért Moszkvában dogmatikus sztálinistának kellett lennie, vagy befogni a száját, vagy el kellett adnia a lelkét az ördögnek.  Mindenki más vagy megjárta a lágereket, vagy megrohadt bennük. Ismert volt, hogy Nagyot rövid időre letartóztatták 1938-ban. De ezek csak feltételezések voltak.

Amikor világossá vált, hogy a Ljubljankán „kompromat”-ot találtak, és Gorbacsov M.Sz. engedélyével átadták azt Budapestnek, mi megkértük a KGB elnökét, hogy mutassa meg nekünk, a nemzetközi kapcsolatok, a Közponi Bizottság apparátusának Magyarországgal és más szocialista országokkal foglalkozó szakértőinek.

Krjucskov V.A., mint korrekt és a legmesszebbmenőkig kötelességtudó ember azonnal küldött egy tisztet egy csomag Nagyról szóló archív dokumentum másolattal.

A kétségek megszűntek. Ugyanakkor nem gondoltam, hogy ezek a dokumentumok megállítják Magyarországon a történelem átértékelését, hiszen már folyt az objektív folyamat. Tudomásom van aról, hogy egyes KGB munkatársak nem értettek egyet elnökükkel, azért, mert az egész dokumentum átadási akció megkésettnek tűnt, és professzionális szempontból – minek felfedni az ügynököket. Sehol a világon nem teszik ezt. Véleményem 1989-ben és ma változatlan: az igazat kell mondani, elég a történelem és szereplői szépítéséből. Igen, létezik „fekete folt” Nagy életrajzában.

Szóval mik is voltak ezek a dokumentumok? Először is olyanok, amelyek tanúsították Nagy kapcsolatát az OGPU[6]-val 1930-ból, vagy korábbról (ezen szervezet egyik funkcionáriusa az egyik dokumentumon – mely az OGPU munkájának titkosságát érintette –  feljegyezte, hogy „egyik volt rezidensünk”. Másodszor, megvoltak Nagy Imre OGPU-s személyi dossziéjának kérdőívei, amelyekből kiviláglik, hogy 1933. január 17-én Imre (Vlagyimir) Joszifovics Nagyot (sz. év 1986. sz. hely Kaposvár) ügynök-besúgóként beszervezték. Nem felderítőnek külföldi munkára. Fel is van tüntetve a fedőneve – „Vologya”, s megvan az aláírása arról, hogy „kapcsolatomat az OGPU-val és a végrehajtandó megbízásokat szigorú titokban tartom. Titoksértéssel kapcsolatosan az OGPU Bizottsága előtt felelek”. Fel van tüntetve annak a neve, aki beszervezte, a feletteséé, s a kapcsolattartóé.

Megtalálták Nagy Imre néhány jellemzését, amelyekben OGPU felettesei kiemelték kezdeményezőkészségét és jó kapcsolatteremtő képességét. Az egyik „papírban” feljegyezték, hogy „Vologya” önzetlenül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül dolgozott. Mellesleg, Nagy Imre egyik főnöke az NKVD-ben J.M. Szverdlov fia, A. Szverdlov volt, az állambiztonsági hatóság főhadnagya. Vannak feljelentések és jelentések, melyeket „Vologya” saját kezüleg írt, például azon személyek listája, amelyekről az ügynök értesüléseket tud szerezni.  (Az egyik esetben 38 fő, a másikban 150, ráadásul nem csak magyarok, hanem osztrákok, németek, lengyelek, bolgárok és oroszok.) Mellékelve vannak azon letartóztatottak listái, akikről „Vologya” ügynök jelentett. Mellékelve a KGB központi archívuma napjainkban kiadott igazolása (1989-ben) arról, hogy kit lőttek agyon, ki veszett oda (15-öt számoltam meg), ki élte túl a börtönöket és lágereket. Valamennyiüket rehabilitálták.

Ezeket az anyagokat olvasni egyszerűen undorító volt. A különböző okokból kétkedőknek ugyanakkor felhívom a figyelmét még néhány részletre. Nagy saját kezűleg írt életrajzában feltüntette: “Az NKVD-vel 1930 óta működök együtt. Megbízás alapján kapcsolatban álltam és foglalkoztam a nép számos ellenségével.” Sok név következik itt. A dátum – 1940. március 20.

Mellesleg, ebben a dokumentumban részletesebben, mint a kominternesekben Nagy kifejtette, hogy 1918 márciusában lépett be a Vörös Hadseregbe, ahol géppuskásként szolgált. Májusban a csapata részt vett egy felkelés leverésében, s július közepéig harcolt a fehérkozákok ellen, majd ezt a csapatot (Lavrov vezetésével) mobilizálták a csehszlovákok, eszerek és fehérek ellen a bajkáli fronton. Tehát nem volt Jekatyerinburgban 1918 júliusában.

Az NKVD ügynökének lenni a 30-as években nem volt könnyű. Először is a „sajátjai” ellenőrizték újra és újra, másodszor a munkatársai gyanakodtak a Nemzetközi Mezőgazdasági Intézetben, amit Nagy panaszolt is az NKVD-nek, harmadszor, az egyik letartóztatott próbálta kijuttatni Butirkából[7] a hírt, hogy Nagy – besúgó. És 1938 márciusában tényleg letartóztatták.

Nem világos, hogy mi okból. Az egyik szolgálat tudatlanságból elkapta egy másik szolgálat ügynökét, kompromat pedig volt rá. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy Nagynak az NKVD által begyűjtött, a Szovjetunió életét, Sztálin politikáját, a szovjet társadalom atmoszféráját illető kijelentései abszolút helyesek voltak. Lehet, hogy valaki meg akarta ijeszteni a túl okos ügynököt? Azzal ért véget az ügy, hogy a negyedik napon szabadlábra helyezték. Így nézett ki ez a dokumentumokban.

Az államvédelem kapitányának, Altmannak az államvédelem harmadik osztályú komisszárja, a szovjet GUGB NKVD 4. Osztály főnök-helyettese, Karuckij részére írt jelentéséből:

“Jelentem, hogy március 4-ről 5-re virradó éjjel a Moszkva megyei UNKVD II. részlege által letartóztatásra került a 2. részleg „Vologya” nevű ügynöke, Nagy Vlagyimir Joszifovics.

“Vologya” 1933. január 17-én került beszervezésre, s mindezidáig igen értékes anyagokat adott a magyar politikai emigráció számos személye szovjetellenes tevékenységéről.

Az utóbbi időben „Vologya” aktívan dolgozott a „Javíthatatlanok” ügy fő célszemélyeivel, mint Voros A.V., Manuel S., Madzsar, Téglás és egy sor más személy.

„Vologyát” a GUGB 8-as részlege tartóztatta le előzetes ellenőrzés nélkül. Néhány napig volt letartóztatásban. Amikor követeltük, adják meg, milyen anyagok alapján került letartóztatásra, ez év március nyolcadikán szabadlábra helyezték.

A fentieket az Ön rendelkezésére közlöm.” Jelen dokumentum dátuma 1938. március 10.

Mellékelték Nagy szabadlábra helyezési parancsát, operatív megfontolásokból. A parancsot a szovjet belügyi népbiztosság helyettes vezetője – Zakovszki – hagyta jóvá.

Azonban Nagyot ez után az esemény után nem hagyták békén azonnal: bizonyos ideig követték, ezért 1938 júniusában jelentésében fordult az NKVD-hez, kérve a gyanú alóli felmentését. Többek közt ezt írta: “Elvtársak! Hosszú ideje becsülettel és odaadóan működöm együtt az NKVD-vel, a nép ellenségeinek mindenféle fajtájával való harcban, azok gyökeres kiirtása érdekében. Teljességgel tudatában vagyok ezen munka felelősségének”.

A Nagy Honvédő háború kezdete után 1941 augusztusában behívták a Vörös Hadseregbe, majd az IKKI ajánlására a Vörös Hadsereg Felderítő Csoportjához irányították, később, 1943-ban Rákosi Mátyás kérésére visszairányították az Összövetségi Rádióbizottsághoz, később az N 205 intézethez, ami a Komintern maradvány alakulata volt annak feloszlatása után.  1944-ben az MKP vezető munkatársaival együtt Nagy megérkezett a Vörös Hadsereg által felszabadított Magyarország területére. Kiküldetési dokumentumaikat V.Molotov írta alá.

Moszkvai karrierje nyilvánvalóan segített magas pozíciókat elfoglalnia a pártban és a demokratikus kormányban.  Nagy Imre jelentős szerepet játszott az agrárreformok véghezvitelében. Volt parlamenti elnök. Szovjet segítség nélkül, gondolom, nem válhatott volna belügyminiszterré, és a Központi Bizottság Adminisztratív Osztálya vezetőjévé. Ugyanakkor Nagy Rákosi szerint puhánynak bizonyult ezeken a posztokon. Sztálin halálakor Nagy – miniszterelnök helyettes. Moszkvában figyeltek a véleményére.  Amikor eljött az ideje Rákosi és csoportja „ráncba szedésének”, a politika korrigálásának (amiről Moszkvában határoztak), akkor a Kremlben folyó tárgyalásokon a kormányfői posztra Nagyot jelölték ki.  Berija, Malenkov és Molotov támogatták. Nagy kapcsolatai a KGB-vel valószínűleg 1944-ig megmaradtak, és formálisan Nagynak az MKB vezetőségébe való beválasztásakor szakadtak meg, már az ország fasizmus alóli felszabadítása után.

1953 júliusában Nagy miniszterelnök lett. Magyarország fejlődését illető nézetei visszatükröződtek az ismert 1953-1954-es kormányprogramban. Sok mindenen kellett eddigre Nagynak keresztülmennie. Országunkban élni a harmincas, negyvenes években, nehéz tapasztalatokkal járt, főleg, ha ráadásul az ember az NKVD-vel „barátkozott”. Természetesen nézetei a szocializmust illetően nem voltak sztálinisták. Elméleti agrárszakember lett, a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. A politikában Nagy szembetalálta magát a Rákosi-Gerő-Révai keményvonallal.  Az utolsóra mellesleg „súgdosgatott” a szovjet nagyköveteknek. 1949-ben önkritikát kellett gyakorolnia, mert e nélkül nem maradhatott volna a KB-ban. A Politikai Bizottságból ideiglenesen kikerült, de a „buharinista” címkét megkapta.  Hogy menekülhessen, ismét kompromisszumot kellett kötnie. Ismeretes, hogy 1951-ben a Magyar Munkáspárt KB Osztályvezetőként kollégáival együtt aláírta a Kádár János letartóztatását javasló feljegyzést.

Rákosi személyi kultusza és az önkény dohos atmoszférájában, a dogmatizmus uralkodása idején Nagy népi-demokratikus Magyarországot építő programja sokat ígérő kezdetet jelzett, a társadalom szimpátiája az ő oldalán volt. Egy Rákosi-féle kifinomult ellenféllel szemben Nagy Imre ugyanakkor veszített, az erőviszonyok a pártban nem a javára alakultak. Ezidőtájt Moszkvában hasonló harc folyt Malenkov és Hruscsov között. Végeredményben Nagy és Malenkov „kirepült” a kormányfői pozícióból. Ráadásul Nagyot 1955-ben kizárták a pártból is. Moszkvában Rákosi ezen lépéseit nem hagyták jóvá. Nagyot valószínűleg emiatt nem bántották a továbbiakban. Ekkor született Nagy Imre sok munkája, melyek aztán Magyarország függetlenségének kivívását illető kurzusának az alapját képezték.

1956 októberében a fiatalok és munkások forradalmi megmozdulásának hullámán, mint az ország legnépszerűbb politikusa a kormány élére állt. Ő és hívei a pártban és az intelligencia köreiben aktívan előmozdították a társadalmi változásokat, hatalomra kerülve ugyanakkor igen nehéz helyzetbe kerültek. Nagy kormánya nem volt feladata magaslatán. Nagy igyekezett gépiesen megvalósítani az 1953. évi programot, de az események másképpen alakultak: az állam és a párt szétesőben volt, a felkelők a saját céljaikat követték. A kormány improvizált. Csak visszamenőlegesen lehet átgondolt politikaként kezelni mindent, ami történt. Kétségtelen, hogy a Szovjetunió, mely csapatainak létszáma nőtt és nőtt Magyarországon, nyomást gyakorolt. Amikor Moszkvában elfogyott a bizalom iránta, az kétségtelenül akkor volt, amikor bevezette a többpártrendszert, s korlátozta a kommunisták befolyását (bár leginkább a pártvezetés tévedései vezettek ide) és a fő – a Varsói Szerződésből való kilépés és a semlegesség kihirdetése*, amikor az SzKP KB Elnöksége eldöntötte az újabb katonai beavatkozást és Nagy erővel való eltávolítását a hatalomból.

Volt tartalék variáns is, Kádárral és Münichhel fennállt a kapcsolat. Naggyal azonban a kapcsolatok megszakadtak, nem véletlen, hogy november 1-én és 2-án Hruscsov Titót kérte meg, hogy hasson rá. Moszkva egész végig azt hitte, hogy Nagyot a jugoszlávok irányítják.

Függetlenül attól, hogy a jugoszlávok Nagyot és híveit a megállapodás szerint a nagykövetségükre csalogatták, a szovjet hadvezetésnek parancsa volt Nagy és kormánya tagjainak letartóztatására. 1956. november 21-én csellel kicsábították a jugoszláv nagykövetségről és a szovjet csapatok   körletébe szállították. Az elején nyílt alku folyt. Szabadságáért, sőt miniszteri bársonyszékért Nagynak le kellett volna mondania a kormányfőségről, és be kellett volna jelentenie, hogy támogatja Kádárt. Kezdetben, még a jugoszláv nagykövetségen beleegyezését adta, később azonban kategorikusan megtagadta azt. Sorsa eldőlt.

Minden más – a tragédia részletkérdései: a romániai börtön, deportálás haza, vizsgálat, a per kezdetének halogatása, bírósági tárgyalás és kivégzés.  Nem vallotta bűnösnek magát.  Történészek azt vizsgálják, hogy ki játszott súlyosabb szerepet, Moszkva, Budapest – vagy mindenki akarta a megtorlást, beleértve más szocialista országok vezetőit is.  Gondolom, kellett egy bűnös a magyarországi tragikus eseményekért. A kegyetlen ítélet figyelmeztető jelzés is volt minden másként gondolkodónak, bár V.Krjucskov most azt mondja, hogy Moszkvát megdöbbentette a súlyos ítélet. Sztálini volt a viselkedésmód és a gondolkodás, hiszen az összes vezető ugyanazt az iskolát járta ki.  Teljességgel másodlagos, mennyire vezették Kádárt   személyes motívumai (manapság már erről is írnak) és hogy szerepet játszottak-e Nagy életrajzának bizonyos momentumai. A tárgyaláson – úgy tűnik – nem esett róluk szó. Biztos vagyok benne, hogy Hruscsov és Malenkov, aki 1956 novemberében Budapesten volt, mint a KB képviselője, ismerték Nagy életrajzát.

Nagy életének „sötét foltjairól” már írt az orosz sajtó 1991-1993-ban. Magyarországon az ellenzéki „Szabadság”-ban 1990-ben megjelent Grósz Károlynak az MSzMP KB 1989-es plénumán  elhangzott beszéde majdnem teljes szövege.  Mindezt azonban elhallgatták, úgy tekintettek rá, mint a KGB hamisítására abból a célból, hogy megpróbálják befeketíteni a forradalom vezérének, a kommunisták keze által kivégzett vértanúnak az alakját.

A „La Stampa” publikációja újra hullámokat vert. Megértem Nagy Imre lányának sértettségét, akinek szent apja emléke. Nem tudok egyetérteni ugyanakkor bizonyos újságírók elmélkedéseivel valamiféle provokációról a szocialisták ellen Magyarországon vagy Olaszországban. Nem tudom, miért jelentetett meg  a „La Stampa” 1993 februárjában cikket Nagyról és kapcsolatairól az NKVD-vel. Bizonyára ez példa arra, hogyha megnyílnak a titkos archívumok, ismereteink egyes politikusokról megváltozhatnak.

Nagy Imre történelmi talapzaton áll, s ezt a helyet senki nem veheti el tőle. Ugyanakkor róla, mint politikusról és főleg, mint emberről őrzött ismereteink bővültek, sajnos, negatív előjellel. Eddig is tudtuk, hogy a politika többnyire mocskos dolog. Nem szabad szentté avatni a politikusokat, s így kell viszonyulni Nagyhoz is. Ahogyan G. Kieze írja a La Stampá-ban, helytelen lenne démonizálni őt. Ő szabadsághős, és „az oroszok áldozata”, ugyanakkor a sztálinizmus szekértolója, elvtársai hóhéra. Kevesen vannak, akik megértve a sztálini rendszer mechanizmusát tiszták tudtak maradni és élve megúszták. Úgy gondolom, hogy Nagy ennek a rendszernek kétszeres áldozata; eladta a lelkét az Ördögnek a harmincas években, majd miután kijózanodott, a „szocializmus” mély megreformálásának útjára lépett az ötvenes évek közepén.  Meghalt, megpróbálván kiszabadulni az „orosz nagyhatalmi törekvések” (Nagy kifejezése) hálójából, Magyarország semlegességét kihirdetve, összeütközve az elnyomó gépezettel, amelynek valamikor hű szolgája volt.  Nagy, Kádár, Hruscsov, Gomulka, Tito és a kor más politikusai sikereinek és tévedéseinek számbavétele a történészek feladata. Jó lenne, ha ez objektíven, azon körülmények figyelembevételével történne, amelybe kerültek, gyakran nem a saját akaratukból.

Borisz Jelcin, Oroszország elnöke koszorút helyezett Nagy Imre sírjára, tisztelgett emléke és tragikus sorsa előtt.

Csak remélni tudom, hogy valamelyik orosz hivatalos személy egyszer majd nem felejtkezik el megemlékezni a szovjet hadsereg azon katonáiról és tisztjeiről, akik 1956-ban haltak meg Magyarországon, parancsteljesítés közben, esküjüknek híven. 720-an voltak.
* Ma a magyar történelemírásban elismerik, hogy ezt a két lépést Nagy Imre önállóan tette meg, a Kremllel való egyeztetés nélkül.

 

 

Обозреватель – Observer 1993/14 (18)

Fordította: Szatmári István

[1] A történelemtudományok kandidátusa, Magyarország szakértő (magyarul beszél), a Szovjet Kommunista Párt központi bizottsága nemzetközi osztályának vezető helyettese, később a szovjet, majd orosz külügyminisztérium munkatársa. A Szovjetunió budapesti nagykövetségén különböző minőségekben dolgozott (gyakornok, kulturális tanácsos, követ tanácsos, majd 2000.04.21-től 2006.01.17-ig az Orosz Föderáció nagykövete). (fordító)

 

 

[2] 1993(fordító)

[3] Szovjetunió Kommunista Pártja(fordító)

[4] a Szovjetunió Belügyi Népbiztossága  — a szovjet államirányítás bűnüldözési és államrend fenntartási szerve 1934-1946 között. Később a Szovjetunió Belügyminisztériumává alakult át (fordító).

[5] KGB – a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottsága 1954-től 1991-ig működött. (fordító)

[6] Egyesített Állami Politikai Főnökség csapatai – a Vörös Hadsereg speciális egységei (fordító)

[7] Moszkva legnagyobb, legrégibb és legismertebb börtöne. (fordító)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s