91. – 2017. május 24.

A társadalom leggazdagabb 1%-ának részesedése az orosz összvagyonból:

2014 – 66.2%
2015 – 70.3%
2016 – 74.5%
https://t.co/7g3EZHcH7G
(https://twitter.com/alyonapopova/status/859324772496416771?s=02)

Átlagkeresetek:

2007

Oroszország – $525

Kína – $270

 

2016

Oroszország – $593

Kína – $1020

 

https://twitter.com/alyonapopova/status/862604355224166400

 

Mark Szolonyin /Марк Солонин/: Ki győzte le Hitlert?

történész

A történelem nem ismeri a feltételes módot.  Barátaim, sohase ismételjétek meg ez a butaságot. A feltételes mód kizárt az kronologikus táblázatokban – tényleg furán néz ki a mondat: «XIV. Lajos király ….évben születhetett volna. Csak az egyik lehetséges: megszületett vagy sem. A történelmi ismeretek, mint a humaniórák szerves része (ami a természettudományokkal nem összemérhető) számára a virtuális kísérlet, a dolgok alakulása alternatív variánsainak és lehetőségeinek vizsgálata ugyanannyira fontos, mint  a  természetbeni kísérlet a fizikában A II. világháború eseményeinek „alternatív rekonstrukciója” mindenképpen sokkal olcsóbb, mint rohamozni  a karton Reichstagot /2017. április 23-án egy Moszkva melletti parkban az orosz honvédelmi minisztérium megépíttette a Reichstag díszlet-mását, melyet patrióta történelmi játék keretében megrohamoztak, és kitűzték rá a szovjet zászlót. /a ford./,viszont segíthet a tényleges történések okának és alakulásának megértésében.

Játsszunk kicsit a történelemmel. 1941. június 22-ig minden a történelmi tényeknek megfelelően történik. A változtatás 22-én este 9 órakor kezdődik. Winston Churchill brit miniszterelnök rádióbeszédben fordul a nemzethez, s elmondja ismert mondatát ”a náci rendszer a kommunizmus legrosszabb vonásait hordozza”, emlékeztet arra, hogy „az eltelt 25 év során senki sem volt olyan következetes ellenfele a kommunizmusnak, min én”, és közli a kormány döntését: véget vetnek a Németország elleni harci cselekményeknek, hogy ne zavarják a két pokolfajzatot (Hitlert és Sztálint) egymás megsemmisítésében. A következő napon, június 22-én Hitler felszólal a Reichstagban, és kijelenti, hogy véget vet a német és angolszász baráti népek közötti szükségtelen háborúnak, melyet a Wall-Street zsidó-bolsevista oligarchái provokáltak ki.

Június 24-én az USA elnöke, Roosevelt felhívást intéz a nemzethez. A jenkikre jellemző durva és cinikus humorral előveszi a zsebéből a „Pravda” 1939 szeptember 1-i számát és felolvassa belőle a szovjet kormány feje, Molotov elvtárs beszédének egy részletét: «Ha ezeknek az uraknak (Molotov elvtárs Anglia és Franciaország vezetőit értette ez alatt) olyan leküzdhetetlen vágya van háborúzni, akkor háborúzzanak nélkülünk (nevetés, taps). Meglátjuk, miféle harcosok is ők (nevetés, taps)”. Szünetet tartva (hogy a hallgatóság kinevethesse magát) Roosevelt arról beszél, hogy most, megszabadulva az európai háború gondjától és kiadásaitól az Egyesült Államok arra fog törekedni, hogy normalizálja viszonyát Japánnal, ezért kezdeti lépésként, jó szándéka jeléül gesztust gyakorol, s kész megállapodni évi 10 millió tonna olaj szállításáról (emlékeztetek arra, hogy a valóságban 1941 júliusában az USA megtiltotta az olajszállítást Japánba, ami a japán gazdaságot a pusztulás szélére sodorta).

Hogyan alakul ilyen körülmények között a szovjet-német háború? Nézzük:

1. pont   Második front. A második front a valóságban nem létezett. Mármint nálunk, a Vörös Hadsereg történetében – (ugye így értették Önök is)? Semennyire sem. Egyetlen lövés, egyetlen bomba sem volt a Szovjetunió és a japánok által megszállt Kína gigantikus hosszúságú határán. Nem azért, mert a párt és a kormány nagy bölcsen aláirt volna Japánnal bármiféle szerződést (ki figyelgetett akkoriban papírokat), hanem csakis azért, mert Japán teljes erejét az Amerikával vívott grandiózus  óceáni háború kötötte le, mely háborúban a Felkelő Nap országa porig égett. A mi alternatív valóságunkban azonban minden másképp van:

A japánok átlépik a határt, s egyetlen rövid csapással elvágják a Transszib /transszibériai vasútvonal. a ford./ vékony vonalát. Nincs, aki megállítsa őket, s nincs is mivel – a szibériai divíziókat Moszkva alá vezényelték (nincs olyan realitás, amelyben ez elkerülhető lett volna, mivel Moszkva védelme mindennél fontosabb). Ebből következően: nincsenek irkutszki és amuri-komszomolszki repülőgép gyárak (ahol a háborús évek egyetlen tömeges közepes bombázója az Il-4 gyártásának 70%-a  folyt), nincs novoszibirszki repülőgépgyár (15,5 ezer JAK-7/JAK-9 vadászrepülő, vagyis a háborús évek szovjet légiereje gerincét alkotó vadászrepülő gyártásának majdnem a fele, nincs szibériai és altáji kenyér, nincs az egyetlen hű szövetséges – Mongólia (ne nevessenek, onnan volt minden ötödik ló a fronton, minden ötödik posztóköpeny a Vörös Hadsereg harcosain, 500 millió kg hús, és az összes, az iparunk számára elérhető wolfram). Valamint a számokban nehezen kifejezhető pszichológiai sokk attól, hogy az ország két kegyetlenül és tántoríthatatlanul őrlő malomkő közé került, mely keletről és nyugatról szorítja.

 

2. pont   Tankok. Tegyük fel, hogy a japánok okosan visszafogják magukat és területi igényüket Kelet – Szibériára korlátozzák, vagyis a fő tankgyártó városok, (Szverdlovszk, Nyizsnyij Tagil, Cseljabinszk, Omszk) a mi kezünkön maradnak. Gyárak vannak, de miből csináljunk tankokat? Nem kapjuk meg a 27 ezer tonna amerikai és angol nikkelt (a T34-es tankok páncélzata fő ötvöző eleméből a szükséges mennyiség háromnegyedét), nincs 17 ezer tonna molibdén koncentrátum (a teljes tényleges felhasználás), nincs 34 ezer tonna cink, nincs 3,3 ezer tonna ferrokróm… Kész páncélacélt is szállított az USA, de a számok a különböző forrásokban erősen különböznek; bárhogyan is, az acélt olvasztani kell, edzeni, fúrni és vágni. Mivel? Nincs 10 ezer tonna grafit elektróda, 49 ezer tonna elektróda a galvánkádakhoz, nincs 14 millió (millió!!!) kiló szerszámacél, nincs 45 ezer fémmegmunkáló gép…
Kiegészítésképen említsük meg, hogy nem lett volna a kölcsönbérleti törvény keretében kapott 12 ezer db kész tank és önjáró löveg,  7 ezer páncélozott szállító harcjármű (ilyesmink egyáltalán nem volt), kétezer gőzmozdony és 11 ezer vagon. Hogy jönnek ide a gőzmozdonyok? Úgy, hogy a lend-lease keretén belüli szállítások lehetővé tették, hogy majdnem teljesen felhagyjunk a vasúti járműgyártással, és az ezzel foglalkozó gyárakban (köztük a gigantikus nyizsnij-tagili vagongyárban) tankokat gyártsunk.

91hez

3. pont   Lőszerek. A tankokat igen szeretik a komputeres lövészetet kedvelők, de a II. világháborúban a küzdelem fő eszköze a tüzérség volt, melyhez rengeteg lőszer kellett. A valóságban a szövetségesektől 123 ezer tonna kész lőport, 150 ezer tonna lőporgyártási vegyi anyagot kaptunk, ami kétszerese annak, ami az alapvető gyalogsági tűzrendszerek  lőszerfelhasználásának számított mértéke. A lőport bele kell helyezni a hüvelybe – a lend-lease keretében 266 ezer tonna sárgarezet kaptunk. A hüvelybe szórt lőpor a gránátnak csak egy része, azt még miután elhajították, fel is kell robbantani. A lend-lease keretében 903 ezer tonna detonátort kaptunk, 46 ezer tonna dinamitot, 146 ezer tonna trotilt és 114 ezer tonna toluolt, valamint 603 millió (nem elütés) puskalőszert, 522 millió nagykaliberű lőszert, 3 millió 20 milliméteres lövedéket repülőgép fedélzeti ágyukhoz és 18 millió légvédelmi lövedéket.

Az alternatív realitásban mindez nincs. Nincs 8 ezer légvédelmi ágyú és hozzájuk 6 ezer félautomata célzókészlet. Nincs a legjobb  ZISZ-2 típusú szovjet tankelhárító 57 mm-es ágyú sem, mivel  nagyon hosszú csövét csak a lend-lease keretén belül kapott gépeken lehetett huzagolni.

 

4. pont   Az amerikai rézből készült szovjet lövedékek, melyek amerikai lőporral és trotillal készültek, melyeket amerikai gőzmozdonyokkal amerikai vagonokban amerikai síneken (620 ezer tonnát szállítottak belőle) szállítottak a kirakodó állomásra, valahogyan el kell juttatni a tüzérségi ütegekhez. Mivel? A 375 ezer amerikai teherautó – nincs. A saját gyártású másfél tonnások menet közben szétesnek, s nincs hozzájuk autógumi — nincs a 3,6 millió amerikai gumiabroncs, a lend-lease kaucsuk, amely a valóságban ellátta a saját gyártás harmadát. Nincs cipőjük a katonáknak – nincs 13 millió pár katonai bőrcipő.

Nincs 50 ezer parancsnoki „Willys” /jeep. a ford./. A parancsokat zászlóval és jelzőtüzekkel adják tovább – nincs 16 ezer tanki rádióadóvevő, nincs 29 ezer különféle gyalogsági rádióadóvevő, nincs 619 ezer telefonkészülék és 1,9 millió kilométer telefonvezeték (48-szor körbe lehet tekerni vele a Földet az egyenlítő mentén), nincs 4,6 millió szárazelem és 10 millió (igen, tíz millió) rádiócső.

 

5. pont   A huszadik század közepén a földön vívott csatákat jelentős részben a légi fölény döntötte el. Nincs 18 ezer amerikai és angol harci repülő. Ha ehhez hozzávesszük a szibériai repülőgépgyárak elvesztését (lásd az 1. sz. pontot), akkor egyáltalán nincsenek közép- és hosszú hatósugarú bombázóink. Bombázóként a Pe-2-őt használjuk, amit a NKVD zárt tervezőintézetében /ahol elítélt vagy lefogott mérnököket és tudósokat fogtak munkára. a ford./ egy magassági vadászrepülőből raknak sietve össze, mely 600 kg bombaterhet volt képes szállítani (a német egymotoros  FW-190 500 kg bombaterhet vitt, az amerikai Thunderbolt egymotoros vadászrepülő  — 908 kg-ot). Miből csináljuk a Pe-2-őt, ha nincs lend-lease aluminium és ”chromansil” (nagy szilárdságú Cr-Mn-Si) acél? Ugyanez vonatkozik a Jakovlev vadászrepülőkre. Lavocskin vadászrepülőit úgynevezett „delta-fából” (egyszerűbben mondva sokrétegű furnérlemezből) készítették. A fa saját, a rétegek összeragasztásához szükséges fenolgyanta – import. S ha végül sikerül összehozni az ilyen-olyan repülőket, felmerül a kérdés: honnan az üzemanyag?

A valóságban a szovjet légierő a háború alatt 3 millió tonna repülőbenzint használt fel. Ennek egyharmada – amerikai. Másik egyharmada – saját gyártású, amit amerikai, nagy oktánszámú adalékokkal javítottak fel az előírt minőségre. A harmadik millió harmadát négy, kompletten amerikai gyárban állították elő, melyeket az óceánon keresztül szállítottak hozzánk. Ne felejtsük el a 6300 tonna ólom-tetraetilt (ú.n. kopogásgátló), ami számszerűen lefedte a szovjet repülőbenzin gyártás szükségleteit. Mivel azonban mindez nincs, a repülők nyugodtan parkolnak a földön, ezért nyugodtan elfelejthetjük a 12 ezer tonna lend-lease etilénglikol megemlítését (kb. 250 ezer db repülőgépmotor hűtésére szolgáló folyadék).

S most a sok kis tétel után a főbbek. Ami a front másik oldalán történik.

 

6. pont   A valóságban a háború első napjától az utolsóig az Atlanti óceán mélyétől a felhők feletti magasságokig  grandiózus csata folyt; nem a tengeri ütközetekben közvetlenül résztvevő emberek számának okán grandiózus, hanem a felhasznált anyagi erőforrások tekintetében. Németország ’39-től ’45-ig 1113 tengeralattjárót gyártott mindösszesen 960 ezer tonna vízkiszorítással. Ha a legprimitívebb módon számítjuk, a súlyokból kiindulva, akkor ezek a tengeralattjárók 40 ezer db PZ-III. vagy PZ-IV. közepes tanknak felelnek meg. Sok vagy kevés ez? A háború teljes ideje alatt a németek összesen 28 ezer ilyen tankot gyártottak (beleértve a rájuk épített önjáró lövegeket). Világos, hogy a tonnát a tonnával összehasonlítani nem lehet, hiszen egy tengeralattjáró sokkal drágább és bonyolultabb, mint egy tank, mert tele van tömve bonyolultabbnál bonyolultabb rendszerekkel úgymint hidroakusztika, autonóm navigáció, távolsági rádióösszeköttetés, a személyzet életfeltételeinek biztosítása, optika, pneumatika, akkumulátorok s.t.b.

Az alternatív valóságban, miután az angol-amerikai szövetségesek kilépnek a háborúból,  a németek abbahagyják a tengeralattjáró gyártást, s lehetőséget kapnak a tankok gyártásának 2-3-szoros növelésére. Ha valaki kételkedne egy ilyen konverzió lehetőségében, ajánlom, hogy keressen rá a „Красное Сормово” szavakra. Az összes, immár diesel meghajtású tankot az egyetlen keleti frontra irányítják (a valóságban a diesel üzemanyag fő részét Németország a tengeri hadviselés során használta fel, a tankjaik pedig végig tűzveszélyes benzinnel üzemeltek).

A németek számára a tengeralattjárók voltak a fő, de messze nem az egyetlen tengeri hadviselési eszközök; aktív volt a légierő, ami szintén kolosszális anyagi és intellektuális erőforrásokat emésztett fel: sok ezer repülőgép, sokszázezer tonna repülőbenzin, torpedók, aknák, lokátorok, Fritz-X rádióvezérelt repülőbombák, Hs-293  hajók ellen bevethető szárnyasrakéták (két olyan fegyver, melyek évtizedekkel megelőzték a korukat, amelyekből több mint ötszáz  felhasználásra került a harci cselekmények során, de több mint háromszoros mennyiséget gyártottak le belőlük. Pontosan a tengeri légierő kapta meg  az „új típusú” bombázók nagy részét, a Do-217 típusú nagy hatótávolságú kétmotorost és a gigantikus méretű harminc tonnás Не-177 típusú „ural-bombázót”. Az alternatív valóságban mindezeket a keleti frontra irányítják.

 

7.pont   A valóságos háborúban Németországnak nem volt hátországa – a nyugati szövetségesek légiereje a szó legszorosabb értelmében porrá zúzta Németországot. A 100 ezer és az azt meghaladó lélekszámú német városok négyötöde  vált a tömeges bombázások célpontjává. 70 városban a lakóépületek több mint a felét lerombolták. Átlagban 12-15 millió német ébredt fel éjjel  légiriadóra, s gyerekeiket felnyalábolva futottak az óvóhelyekre, aminek kihatását a következő napi munka termelékenységére nem nehéz elképzelni.

1944–ben Németországra 915 kilotonna bomba hullott, egyes hónapokban ez a szám  elérte a 110 kilotonnát. Ez havonta ötven Hirosimát tesz ki (a háború után a hirosimai atomrobbantás következményeit vizsgáló amerikai szakértők kiszámolták, hogy ugyanolyan romboló hatás eléréséhez 2,1 kilotonna hagyományos robbanótöltetre lett volna szükség).   21 kilotonnát dobtak Stuttgartra, 22 kilotonnát Dortmundra, 35-öt Kölnre, 36-ot Essenre. Berlint a háború folyamán 363 alkalommal bombázták, 45,5 kilotonna bombát dobtak rá, 612 ezer (nem elütés) lakóépület semmisült meg, a teljesen megsemmisített terület elérte a 26 négyzetkilométert – ami a hirosimainak ötszöröse.

 

8. pont   A valóságban Németország megpróbált ellenállni. A „Reich” légterét 10 ezer légvédelmi ágyú védte. Ez, ha a súlyukat nézzük és értéküket, 35 ezer tankelhárító ágyúnak felel meg, ráadásul a 75 milliméteres Rak-40 –ről beszélünk (a valóságban a számuk nem érte el a 11 ezret), amelyek a 34-esek páncélzatát 90%-osnál nagyobb valószínűséggel ütötték át.

Mivel a hagyományos légvédelmi eszközök hatástalanok voltak, a németek újabb és újabb bonyolultabbnál bonyolultabb egzotikus haditechnikai eszközöket hoztak létre és vetettek be. Földfelszíni rádiólokátorok, fedélzeti rádiólokátorok, radarral egyesített automatikus légvédelmi célzóeszközök, Wasserfall rádióvezérelt légvédelmi rakéta, Ме-163 rakéta hajtású vadászrepülő, kétmotoros sugárhajtású, Ме-262 típusú „Messerschmitt” vadászrepülő (Bа-349 típusú sajátos pilóta irányította rakéta), függőlegesen felszálló rakéta vadászrepülő, He-162 típusú sugárhajtású vadászrepülő…

Az összes felsorolt eszköz valóban létezett és működött.  A sugárhajtású  Ме-262 – ből 1433 db-ot gyártottak, a rakétahajtású Ме-163 – ból több, mint 400 -at. Megszállottan igyekezvén Nagy-Britanniát kikapcsolni a háborúból a német mérnökök létrehozták és beindították a világ első Fi-103 típusú szárnyasrakétájának (V-1-nek is hívták) sorozatgyártását, s kb. 8 ezret (!) gyártottak belőle.

A „V-2” közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta megalkotása elévülhetetlen eredménynek számít. A hatalmas, négyemeletes ház magasságú alkotmányt folyadék üzemanyaggal működő hajtómű gyorsította fel hangsebességnél gyorsabbra, 1700 m/másodpercre. A rakéta elhagyta az atmoszférát (90 km-es repülési pálya) és egy tonna robbanóanyagot 320 km-es távolságra juttatott el. Mindösszesen 5200 db-ot gyártottak ebből technikai csodából! Hány millió „Faustpatrone”–ra /páncélököl.a ford./ lehet átszámítani a keleti front részére ezt az 5000 ballisztikus és 8 ezer szárnyas rakétát?

Ez a végelláthatatlan számtenger azt mutatja, hogy a feltételezett alternatív valóságban 3-4-5 –ször kevesebb fegyverünk és lőszerünk lett volna, a németeknek pedig az egyedüli keleti fronton ugyanannyiszor,  3-4-5 –ször több műszaki eszköz és ember állt volna a rendelkezésére. De mindez jelentéktelen apróság a legfőbbel összehasonlítva:

 

9. pont   A hitleri Németországnak hatalmas hadiflottája volt. A valóságban ez a flotta a háború első napjától az utolsóig a nyugati szövetségesek flottáival harcolt. A mi alternatív valóságunkban ez a flotta – két vadonatúj csatahajó („Tirpitz” és „Scharnhorst”) három nehéz csatacirkáló („Deutschland”, „Admiral Scheer” „Prinz Eugen” két régi csatahajó („Schlesien” és „Schleswig-Holstein”) három könnyű cirkáló  («Emden», «Leipzig», «Nürnberg»)  és több tíz cirkáló teljes gőzzel a Fekete tengerre igyekszik a Boszporuszon keresztül. A valóságban Törökország, amelynek a háta mögött az amerikai-angol blokk állt, lezárta a tengerszorost a németek előtt. Alternatív valóságunkban a törökök beérik egy diplomáciai jegyzékkel, amelyben  mély aggodalmukat fejezik ki (már ha nem csatlakoznak maguk is a Szovjetunió elleni hadjárathoz).

A valóságban a németek a légierő és több tíz torpedóromboló segítségével (a Fekete-tengeren egyetlen (!) cirkáló vagy annál magasabb hajóosztályú vízfelszini hajó sem volt a Kriegsmarine kötelékében) Poti-Batumi térségébe szorították a szovjet fekete-tengeri flottát, ahol az a háború végéig vesztegelt. Nincs okunk kételkedni abban, hogy amennyiben a német felszíni flotta jelentős erői megjelennek a Fekete tengeren, az a fekete-tengeri flotta elsüllyesztésével végződött volna negyed évszázadon belül másodszor, és német tengerészgyalogosok akadálytalan partraszállásával Grúzia fekete-tengeri partvidékén. Batumitól Bakuig légvonalban 700 km. Egy hónap sem kell hozzá, és a németek elfoglalják az olajkitermelő helyeket, vagy a légierejük földig rombolja azokat (aki kételkedik ebben, keressen rá a „Luftwaffe támadásai Jaroszlavl, Gorkij, Szaratov ellen” kifejezésre).

A Szovjetunió számára a bakui olaj elvesztése stratégiai mértékű katasztrófát jelent. A nyugat-szibériai olaj még sehol sem volt, az u.n. „második Baku” – a tatár és baskir lelőhelyek pedig az „első Baku” – kitermelésének mindössze 5-7% -át adták. A Vörös Hadsereg szekereken harcol, az urali kolhozokban nők húzzák az ekét. Hogyan, hol és mikor fejeződött volna be ilyen körülmények között a háború? Gondolom, ugyanúgy, ahogyan a nyugati fronton, ha az alternatív valóságban nem lett volna több front. Ahogyan mi az angol-amerikai szövetségesek nélkül, úgy ők nélkülünk lettek volna elkerülhetetlen vereségre kárhoztatva. A valóságban a hitleri Németországot nagyhatalmak koalíciója verte szét. Így is hívták: „Hitler ellenes koalíció”. Országunk részvétele ebben a koalícióban — ha elvonatkoztatunk a háború borzalmaitól és milliók halálától — Oroszország ezeréves történelmének legméltóbb, legigazabb eseménye volt. Erre kell emlékeznünk és erre lehetünk büszkék.

http://echo.msk.ru/blog/solonin/1976680-echo/

 

 

Mark Szolonyin /Марк Солонин/: Hullaimádat

történész

1, Kilenc éve, 2008 májusában megjelent „Agybirtoklás” c. könyvem. A szovjet „történészek” majdhogynem anekdotikus agyrémeinek példáival kezdődött, és a nagyon szomorú 13. fejezettel végződött, ahol a háború éveinek szovjet emberveszteségeit tárgyaltam.  Számításaim (a számítási módszert részletesen és kritikusan elemeztem) ezeket a számokat eredményezték: 11 millió katonai szolgálatot teljesítő halt meg, 5-6 millió lakos a megszállt területeken, 1 millió a két frontvárosban (Leningrád és Sztálingrád). Összesen 17-18 millió ember. Kevesebb, mint a hruscsovi 20 millió és sokkal kevesebb, mint a 90-es években hivatalosan elismert 27 millió.

Eltelt, ismétlem, kilenc év. A könyvet sokszor kiadták (a soron következő kiadása ez év őszére van kitűzve), lefordították és kiadták Litvániában, Lengyelországban és Csehországban. Nyilvánvaló, hogy kalózkiadását már rég felrakták a Hálóra. Az én veszteségbecslésem – mely a legalacsonyabb a jelenleg létezők között – senkinek sem okozott fejtörést. Se nem vitatkoztak, se nem ellenkeztek, sem nem értettek egyet vele. Tudomásom van arról, hogy két oldalas elemzésemet eljuttatták az egyik szövetségi miniszterhez. Semmi reakció.

2, Négy hónappal ezelőtt, 2017. február 14-én az orosz duma képviselője, a  Duma Nevelési és Tudományos Bizottsága nevelésügyi szakértői tanácsának vezetője az „Oroszország halhatatlan ezrede” társadalmi mozgalom társelnöke /civil kezdeményezésű mozgalom, mely a győzelem napján felvonulást szervez, melynek keretében a polgárok a háborúban hősi halált halt felmenőik portréival menetelnek. A mozgalmat mára „államosították”. a ford./ [] Nyikolaj Zemcov /Николай Земцов// egy parlamenti meghallgatás folyamán, melynek témája az orosz állampolgárok hazafias nevelése volt,  előadást tartott, közölte (a mozgalom hivatalos honlapját idézem) hogy „a Szovjetunió veszteségei a második világháborúban 42 millió főt tettek ki.”

Néhány nap elteltével az összes általam látogatott internetes fórumon végigsöpört egy információs áradat. […] Az első visszhangoknak még bizonyos kétkedő felhangjuk volt («Hallották? 42 millió! Igaz ez?) Két hét elteltével már lelkesen rótták a sorokat, igaz, „hitelt érdemélő forrás mögé bújva” (a Honvédelmi Minisztérium újabb adatai szerint” „Az Állami Tervhivatal titkosítás alól feloldott adatai szerint”, „amint azt az Orosz Állami Duma közleménye tartalmazza”). Május 9-hez közeledve ez a badarság már teljességgel elnyerte a vitathatatlan igazság státuszát, a 42 millió ember halála már mint magától értetődő jelent meg blogokban és cikkekben.   […]

3, Mivel jelen esetben a prioritás számomra nem a szerénység, hanem a pontosság, próbáljuk meg értékelni a két szám (18 és 42 millió) szerzőinek ismertségi fokát A legfigyelmetlenebbek számára: az ismertség fokát. Nem az eszük, nem a tehetségük, nem a tudományos lelkiismeretességükét… Az összesített példányszámok, a külföldön kiadott művek,  bármely publikáció nézettségét és a hozzá írott kommentárokat tekintve (cikk, interjú), М. Szolonyin – bármely sajtóterméket is nézzük – a II. világháború egyik legismertebb szakértője.  Ami Nyikolaj Zemcovot illeti, ő kétségkívül rendes ember, gondos apa és szerető férj, nagyszerű filmoperatőr és mindent elérni képes marketing igazgató (ez az, amivel az Állami Dumába jutásáig foglalkozott). A II. világháború történetének kutatásában azonban senkinek sem számít, neve senkinek semmit sem mond. Ha van is valami köze a történettudományhoz, az mélyen gyakorlati – azzal került be a történelembe, hogy a szadista Rettegett Ivánnak ő avatta fel a szobrát Orjolban /Орёл/, ahol az Állami Duma egyetlen képviselőjeként volt jelen, s ezt mondotta: „Két hónapon keresztül az egész ország, nem csak az Önök városa, várta lélegzetvisszafojtva, hogy leleplezzük ezt az emlékművet, s nem hittek benne, hogy  tényleg megtörténik, csak nagyon szerették volna. S íme a cár – aki az egyik kezében a haza védelmének jelképét, egy kardot tart, a másik kezében pedig egy keresztet, a lélek fegyverét – megjelent az Önök városában.” Természetesen az ilyen kijelentések felfedik a kijelentést tevő személy politikai nézeteit (s történelmi jártasságát), de a II. világháború történetéhez mindennek semmi köze.

Miért van az, hogy az egyik vélemény a kettő közül 9 év alatt senkit sem érdekelt, a másikat meg 4 hónap alatt az egész országban szétkürtölték?

4, Az emberek azt hallják meg, amit meg akarnak hallani. Mindent kiszorítanak a tudatukból, ami felborítja a megszokott, kényelmes – mint egy sokat használt papucs – világképüket. Ez a pszichológia általánosan elismert axiómája. Az én hipotézisem az, hogy a sokféle orosz közönség a népnemzetitől a liberálisokig, a „hívőktől” a bloggerekig azt szereti hallani, hogy sokan haltak meg. Nagyon sokan. Több hullát elvtársak! Csak ehhez a furcsa kívánsághoz más és más okok vezetnek.

A demofréniásoknál /a demokrata és skizofrénia szavakból összeállítva. a ford./ a „frénia”, rész azért van, mert visszafoghatatlanok. A véres sztálini rendszer /a véres mindenféle idézőjel nélkül!/ leleplezéséhez nekik minden kevés. 135 ezer (10 teljesen feltöltött hadosztály!) vöröskatona, akiket a haditörvényszékek ítéletére lőttek agyon, nekik kevés. Egy millióról brekegnek, hápognak, kiabálnak. 800 ezer a „vizsgálat” során agyonlőtt és agyonkínzott 1937-38-ban a demofréniásoknak kevés. A „sztálini terror 60 millió áldozatáról” üvöltöznek. Nem nyugszanak meg addig, amíg túl nem szárnyalják (hál’ Istennek csak papíron) a négy háborús év alatt az összes 200 milliót.

Ha a demofréniások számára a Szovjetunió háborús veszteségei felfújt számainak deklarálása nem több ingerlő szórakozásnál, […] az úgynevezett „patrióták” számára sokkal komolyabb mindez. Szigorúan összehúzzák szemöldöküket. A szovjet nép háborús áldozatai számukra geopolitikai követelések megalapozására szolgálnak. Egy drága váltóról van szó, melyet a gyűlölt Nyugattal írattak alá,  s a benne szereplő szám minél nagyobb, annál jobb.  Több hulla kell, még több!

Azt hiszik, hogy viccelni merészelek egy ilyen tragikus kérdéssel? Figyeljék, mit vet papírra és publikál saját nevében az „egyes számú patrióta”, Megyinszkij /Мединский/ /regnáló orosz művelődésügyi miniszter. a ford./ miniszter: «A Szovjetunió szövetségesei közül a legnagyobb veszteségeket a nálunk 2 évvel többet harcoló Nagy-Britannia viselte, ami a háború 6 éve alatt összesen 400 000 embert tett ki… Jól véssék az emlékezetükbe ezt a számot. Mert minden alkalommal, amikor a Szovjetuniónak, Angliának, az USA-nak vagy Franciaországnak a Győzelemhez való hozzájárulásáról fognak beszélni önöknek, hasonlítsák össze ezt a számot a mienkkel. 27 millió. Az arány 400 000/27 000 000 = 1/67, valószínűleg sok szempontból ez a közös Győzelemért fizetett Ár legpontosabb matematikai képlete. Szerintem ezek a számok magukért beszélnek. Mindenkinek – úgy a legyőzötteknek, mint a győzőknek – le kell vonniuk ebből a következtetéseket.  Ezen számokat látván miféle erkölcsi joguk van rajtunk kívül más országoknak, hogy Európa háború utáni sorsát eldöntsék? Pontosan erről van szó». […]

Megjegyzem – a Honvédelmi Minisztérium fülsüketítően hallgat. Az az intézmény, amelyiknek szolgálati kötelessége gondoskodni a hősi halált haltak emlékének megőrzéséről. Hol vagytok tábornok elvtársak? Miért hallgattok? Már egyet is értetek azzal, hogy rátok hivatkozva („az Orosz Föderáció Honvédelmi Minisztériuma titkosítás alól feloldott adatainak megfelelően”) a hiszékeny publikumnak 42 millióról beszélnek? A tábornokok hallgatnak. Várják a parancsot. Parancs meg nincs, mivel a kérdés bonyolult, sokrétű. Egyrészt – másrészt. Egyrészt jó lenne a gyűlölt amcsiknak odavágni ezt a megdöbbentő számot, meg a még életben maradt itteni amcsimajmolóknak, akik „meggyalázzák a 42 millió hősi halált halt emlékét”, akik így még undorítóbbnak látszanak mint 27 millió „meggyalázott” mellett. Másrészt a  katonák 20 évvel ezelőtt a Vörös Hadseregben szolgálatot teljesítők 8,7 millió halottját számolták össze, amit feladni nem lehet, mert az 1,3 – az 1-hez arányt rendelte meg tőlük az állam (a Vörös Hadsereg és az ellenfél helyrehozhatatlan veszteségeinek aránya). Külön történet, hogy miféle szégyenletes eszközökkel hozták ki ezt a számot… Mit tegyenek? 42 mínusz 8,7 egyenlő 33. Azt mondani, hogy a németek meggyilkolták az elfoglalt területek polgári lakosságának több,  mint a felét – túlzás (élnek még olyanok, akik a megszállás szemtanúi voltak). Ezt hallva még a mai oroszok is félrenyelnének a csodálkozástól.

5, „Szégyen a gyanakvás, amikor teljesen meg vagy győződve” (Jerzy Lec). Tudományos kutatások, éles viták, valamint parlamenti meghallgatások filmoperatőrök előadásával — tűrhetetlen gyalázat és szégyen. Mit keresünk? Az orrunkon levő szemüveget?

Ahhoz, hogy valakiből halott katona legyen, először katonává kellett válnia, amihez ezer és ezer hadkiegészítő parancsnokság előzetesen összeállított listák alapján 30 millió behívót küldött szét. Nem 70 év alatt. A behívás két fő hulláma 70 nap alatt lezajlott. Micsoda 70 nap volt ez! Vagyis az államapparátus erőforrásai elégnek bizonyultak arra, hogy megtaláljanak, behívjanak, kopaszra nyírjanak, és kijelölt helyre irányítsanak (megint csak listák alapján, parancsnokok irányításával) 30 millió embert. S ez az állam képtelen volt a háború befejezése után megállapítani hogy milyen hadra fogható kontingenssel rendelkezik? 1945 május 10-re eltörölték a katonai nyilvántartást? Egy katonaköteles, aki ráadásul harci tapasztalatokkal rendelkezik, a legértékesebb erőforrás. Hogyan lehet, hogy egy újabb háború előestéjén egy ilyen erőforrásról nem vezetnek nyilvántartást, s nem tartják az ellenőrzésük alatt? Hazatértél a frontról, kapsz néhány napot a sírásra, ölelésre és ivásra, ami után irány a kiegészítő parancsnokság! A nyilvántartásbavételre való jelentkezés elmulasztását a törvény bünteti. A törvény pedig kegyetlen nálunk.

Történelmének melyik pillanata volt az, amikor a sztálini birodalom nem tudhatta, hogy mennyi alattvalója van?  Az országban tervgazdálkodás, a városokban kötelező bejelentkezés, 1940-től megtiltják a gyárakban az „önkéntes felmondást”, a téeszekben a parasztok gyakorlatilag „röghöz vannak kötve”. Az ennivalót jegyrendszerben osztják szét, ami jobban készteti az embereket arra, hogy regisztrálják magukat a lakóhelyükön, mint a koncentrációs táborral való fenyegetés. És egy ilyen állam nem tudta, hogy a háború után hány embere maradt életben? S arról  beszélnek nekünk, hogy „a tudós demográfusok széleskörű statisztikai vizsgálatainak eredményeképp a Szovjetunió lakosságának száma 1945 végére az 1959-es népszámlálás koradatai alapján került visszaszámlálásra”. Ez előtt 14 éven keresztül nem tudta az állam, hogy hány lakosa van az országnak? Széleskörű statisztikai visszaszámlálás szükségeltetett ahhoz, hogy tetszőleges, előre meghatározott eredményre jussanak?

Áll a polcomon egy könyv: „A szovjet mindennapok és tömegtudat 1939-1945” М, ROSSPEN 2003, amelyben a 43-45 évek széleskörű demográfiai statisztikáját közlik. 43-tól! Még nem hunytak ki a háború tüzei, az életben maradottak fölbe vájt kunyhókban leledzenek, az állam azonban már mindent összeszámolt: a falusi lakosság létszámát, a városi lakosok számát, a házasságok, a válások számát, a születések és halálozások számát, a gyermekhalandóságot, a férfiak és nők arányát külön, hat korcsoportban… Csakhogy a könyvemben mindezek az adatok százalékban vannak megadva, vagy olyan terminusokban, mint „ezer megszületettre esően” vagy „ezer házasságkötésre vetítve”. Aki számolta a százalékokat annak tudnia kellett az abszolút értékeket! Ezek a számok, melyek a háború forró nyomán kerültek megállapításra, nem tűntek sehová – ott nyugszanak azokban a páncélszekrényekben, ahol eddig is nyugodtak. Csak ki kell nyitni azokat.

 

U.i. Mit tegyünk, minek higgyünk addig, amíg nem nyílnak meg a páncélszekrények?

Ami a Vörös Hadseregben szolgálók helyrehozhatatlan veszteségeit illeti, a leghitelesebbeknek nekem N.N. Szavcsenko /Н.Н. Савченко/ számításai tűnnek (http://vpk-news.ru/articles/17279). A leghitelesebb, hozzáférhető, ellenőrzött forrásbázist használta, amit a lehető legegyszerűbb módon dolgozott fel. 15-16 millió  fronton elesett férfit számolt meg. Az én korábbi becslésem (11 millió), valószínűleg alacsony, melynek az oka az, hogy túlságosan hittem Krivosejev / Кривошеев/ hivatalos mozgósítási, és a behívottak más intézményekhez történő átirányításáról szóló adatainak.

Ami a megszállt területek polgári lakossága áldozatainak számát illeti, szerintem nincs  egyelőre hitelesebb forrás, mint a fasiszta-német megszállók gaztetteit vizsgáló Különleges Állami Bizottság jelentéstöredékeinek megismerése. A bizottság számai nyilvánvalóan túlzottak, mivel a bizottság a munkája során számba vette az adott helyen elhunyt polgári lakosokat és a Vörös Hadsereg katonáit is. De legalább értjük a túlzás okát, és ismerjük lehetséges nagyságrendjét. A békés polgári lakosság veszteségeinek reális száma kb. 5 millió fő (melynek több, mint a felét a zsidó lakosságot ért népirtás tette ki). N.N. Szavcsenko becslése szerint – akinek, ahogyan látom, sikerült „bepillantania a páncélszekrénybe” – 4,1 millió fő. A szörnyű igazság valahol középen található.

http://echo.msk.ru/blog/solonin/1979356-echo/

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s