92. – 2017. május 28.

 

Vlagyiszlav Inozemcev arról, hogy mikor és hogyan épül fel Oroszországban a demokrácia

[…]Ősszel az „Alpina” könyvkiadó megjelenteti Vlagyiszlav Inozemcev /Владислав Иноземцев/ ismert politológus és közgazdász új könyvét, melynek címe „A korszerűtlen ország – Oroszország a XXI. század világában”. A Znak.com elolvasta a könyv első fejezeteit, s megvitatta azokat a szerzővel. Interjú arról, hogy fennáll-e Oroszország szétesésének veszélye, megváltozik-e Putyin 2018 után, és miféle nemzeti gondolat tudna segíteni az országon:

 

«A Szovjetunió sokkal könnyebben lett volna képes integrálódni a nyugati civilizációba, mint a jelenlegi Oroszország» 

 

— Vlagyiszláv Leonyidovics,  Ön történelmünk három, a bizánci, mongol és nyugat-európai – átvételi, befogadási hullámának elemzésével kezdi a könyvét. Az utolsó ön szerint a XX. században fejeződött be. Azt jelenti ez, hogy a Szovjetunió Oroszország különútjának koncentrált kifejezése volt? Az Orosz Birodalom pedig a csúcspontja?

— Az utolsó befogadás még Nagy Péter cár idején kezdődött és az európai technológiák átvételével volt kapcsolatos, egészen az 1960-as évekig átfogta az egész szovjet korszakot. Bizony, a marxista ideológiát szintén a Nyugattól vettük át. Iparosításunkat nagyrészt az európai gyakorlat inspirálta. Még a 60-as években sok nyugati szerző, köztük Raymond Aron arról írtak, hogy Oroszországban egy teljesen tipikus ipari civilizáció épült fel. A Szovjetunió történelmi felemelkedésének korszakában, egészen, mondjuk 1960-as 1970-es évek fordulójáig ez a befogadás egyértelműen tartott. Ezért nem mondhatom, hogy a  Szovjetunió teljesen különleges, egyedülálló jelenség lett volna. Egy bizonyos különleges európai út keresését testesítette meg. Azt sem mondhatom, hogy az 1930-as és 1980-as években  országunk radikálisan különbözött volna  az összes európai társadalomtól. Több volt  köztünk a közös.

— Hogyan magyarázható akkor, hogy a posztszovjet Oroszország az archaika és tradicionalizmus  irányába fordult  hirtelen?

— Két problémakör létezik. Az egyik egy nagy, a másik kicsi, s egymásra rakódnak. Ami a nagy kört illeti, minden nagy átvételi hullám és nagy ugrás után megjelent az elkülönülés utáni vágy. Arra, hogy visszatérjünk a szülőföldhöz, a sajáthoz. Felidézhetjük a tatárjárás utáni időket, amikor Oroszország megkezdte terjeszkedését kelet felé, s hatalmas kontinentális birodalmat épített ki. Később azonban a XVII. században igen erős késztetés jelent meg a különállásra.

A mai Oroszországban hellyel-közzel ugyanezt látjuk. Az utolsó évszázadban sok mindent átvettünk a Nyugattól. Az elitünket az ilyen mértékű nyugati mintájú modernizáció ijeszti. Innen a vágy, hogy saját értékeket, tartópilléreket találjanak. Ebből a szempontból nem annyira a Szovjetunió volt nem normális ország, amelyik  sajátságosan interpretálta a világ uralkodó folyamatait. A jelenlegi Oroszország az — igyekszik eltávolodni a világ fejlődésének törvényszerűségeitől, s rátalálni a hírhedt „saját útra”. A Szovjetunió a művelődés, tudomány, felvilágosítás, világi gyakorlat szempontjából tipikus európai ország volt. Természetesen az irányítási rendszerét tekintve messze volt Európától,  azonban ha máig fennáll, sokkal könnyebben integrálódna a nyugati civilizációba, mint a jelenlegi Oroszország.

Van ezen kívül egy kis kör is. Minden ország történelmének voltak lokális emelkedési és süllyedési periódusai. Süllyedési időszakban, amikor  a lejtmenetre külső megaláztatások rakódnak, a reakció igen kemény, s nem mindig adekvát. Azzal lehet összehasonlítani, ami Németországban történt a húszas években. Mindannyian emlékszünk arra, hogy a Szovjetunió stratégiai vereséget szenvedett a kilencvenes évek elején, s az ország szétesett. Oroszország elvesztette kulturális  befolyási övezetének hatalmas részét, a Nyugat meg a maga részéről semmit sem ajánlott fel neki. Ennek következtében újraindult a hidegháború, amit ma megfigyelhetünk. Ez a történelmi kör valószínűleg lokális lesz, viszonylag rövid, viszont a nagy körrel való átfedése szülte a ma meglévő eredményt. Így vagy úgy, de mindenképp „megyünk vissza a múltba”.

— Vagyis kölcsönös csalódás és elidegenedés figyelhető meg Oroszország és a Nyugat között. Ne boncolgassuk hogy ki kezdte. Fontosabb, hogy ez fatális? Fontos ez egyáltalán? Oroszország nem él meg a Nyugat nélkül? Vagy mondjuk Kínára kell támaszkodnia? Esetleg elégséges Oroszország önmagában önmaga számára?

— A globalizáció minden sikere ellenére a világ nem vált egységessé. Senki sem kényszerít senkit „együttélésre”. Még egy olyan ország is, mint Oroszország új Észak-Koreává válhat másoknak gázt és olajat szállítva, s minden mást megvásárolva. Minden oraszágnak joga van úgy élni, ahogyan azt jónak látja. Oroszország megél a Nyugat, sőt Kína nélkül is. A kérdés csak az, miféle Oroszország lesz ez.

Örülni fog-e a lakosok nagy része a kurzus ilyetén való megváltozásának? Hány millióan  választják az emigrációt? Ez a nemzet belső közérzetének kérdése. Gazdasági szempontból ebben nincs semmi lehetetlen. Csak politikailag önmagunkban, a magunk számára elégségesnek kell lenni – vagyis a saját legitimitásunkat  valamilyen „otthoni” sikerből kell meríteni, s nem a velünk határos országok megtámadásából vagy közel-keleti „keresztes háborúkból”. Ha a hatalom képes önmagát korlátozni – miért is ne?

 

«A demokrácia most veszélytelenebb Oroszország számára mint bármikor » 

 

— Mint irja, Oroszországban az állam mindig is elnyomta a magánkezdeményezést. Tradíciónak számít, hogy a társadalom és az individuum joga és legmagasabb rendeltetése az állam szolgálata, a lojalitás hiányát pedig „államellenesként”, sőt „oroszellenesként” értelmezik. Ön szerint az utóbbi száz évben  miért bukott el két kísérlet is köztársaság létrehozására (1917, 1991), ahol a prioritás az állampolgári jogok voltak, s végül visszatértünk a totalitarizmushoz és autoritarizmushoz. Van-e valami közös a bukásuk okaiban?

—  Oroszországban nagyon érdekes folyamat figyelhető meg.  Bármilyen hibákat is vét, bárhogyan kegyetlenkedik is az állam, mi akkor is úgy gondoljuk, hogy annak létezése – a legfontosabb érték. Az 1917-es és 1991–es bukások pontosan ebben a kontextusban történtek. Amikor a társadalomban valós változások kezdtek végbemenni, világossá vált, hogy azok mellett a „birodalom” amely akkor volt, tovább nem létezhet. Lényegében akkor, amikor elkezdődik a köztársaságra való áttérés, Oroszországban le kell rombolni az államot abban a formájában, melyben az évszázadokon keresztül létezett. Ez viszont  ellenreakciót vált ki.

Hiszen az ország reális kettészakadása már 1917-ben elkezdődött: Rada volt Kijevben, nemzeti mozgalmak Közép-Ázsiában. Ezért a forradalom után érthető reakció keletkezett, melyet a széteséstől való félelem diktált. És ekkor már nem lehetett szó köztársaságról. A szovjet korszak végén ugyanezt láttuk. annak a politikai retorikának a mélyén, amit ma hallunk, mindig a „birodalom” újjáteremtésének az elvárása van. A köztársasággal az a baj, hogy valamiféle kompaktabbat, jobban irányíthatót feltételez, mint ami az orosz és szovjet birodalmakban volt Az orosz tudat azonban ellenséges  a határok szűkítésével és a periféria részleges leválásával szemben.

— Ez egy önmagába záródó pszichológiai kör: nem elengedni és nincs modernizáció?

— A szituáció azért fenomenális, mert a szétesés előfeltételei alapjában véve nincsenek meg. A mai Oroszországban abszolút mértékben dominál az orosz náció, néhány észak-kaukázusi köztársaság és Tuva (Tüva)kivételével. Eszementnek tűnik számomra bármiféle kijelentés a Távol-Kelet és Szibéria leválásával kapcsolatosan. Ilyen fajta kezdeményezések és gondolatok nem találnak támogatásra a nép körében. Az emberek számára világos: ha leválik a Távol-Kelet, akkor a Moszkvához kötődő vidéki lét helyett  a távol-keleti rész Kína vidékévé válik. Ezért aztán nincs olyan érzésem, hogy az ország szétesése fenyegetne, s választanunk kellene, hogy vagy az ország vagy a demokrácia.

A demokrácia sohasem volt ennyire veszélytelen Oroszország számára. Csak le kell vetkőzni a fantom-fájdalmakat – Isten nevében el kell engedni Ukrajnát, Grúziát, Abháziát, Oszétiát és Közép-Ázsiát. A lakosság nagyobb részének érdekében rendbe kell tenni Oroszországot. Az orosz területeken semmiféle ellentmondást sem látok a demokrácia és a területi egység között. Nem értem, miért jelennének meg a szeparatizmus feltételei, ha az Urálban vagy Szibériában  nagyobb a szabadság és a pénzügyi és adóügyi önállóság.

A kétezres években az ország sikeresen fejlődött, a gazdaság nőtt, ilyen körülmények között abszurd volt Oroszország elhagyásának már a gondolata is. Mert mi van akkor, ha Kurgan megye leválik?Épp ellekezőleg! Nagyszerű lehetőség mutatkozott arra, hogy növeljük a föderalizmus és demokratizálás mértékét. Értsük meg, ha van egy gazdasági centrum, amelyik biztosítja az országnak a jólétet, akkor az egész vidék a központhoz fog húzni, s nem akar kiválni. Meg aztán nem is kellenek senkinek. Ezt a pillanatot elszalasztottuk, s most önmagunkat ijesztgetjük a szétesésről szóló mesékkel. Az elit is és a nép egésze is ennek a téveszmének a foglya, s ez fékezi köztársaságunk és demokráciánk fejlődését.

Egy ország nem hullik a darabjaira, mert az „USA kormánya süteményeket osztogat”. /Victoria Nuland kijevi sütemény osztogatására céloz az ukrán forradalom idején. a ford./ Objektív feltételek kellenek hozzá. A Szovjetunió mindenek előtt a centrum és a nemzeti köztársaságok közötti ellentétek miatt esett szét. Most nincsenek olyan köztársaságaink, amelyeknek alkotmányos joguk lenne a kiválásra. Ezért szerintem mosta legkedvezőbb a pillanat arra, hogy belefogjunk a föderáció és demokrácia átalakításába. Az elitnek természetesen ez nem előnyös, mert nem szeretné elveszíteni a jövedelemforrásait és őrületesen nagy korrupciós bevételeit.

— Mit lehet ez ellen tenni? Harcolni vele? Leküzdeni? Megállapodni a tulajdon újraelosztásában?

— Nincs receptem. A felső réteg rablóérdekei oly hatalmasak, hogy nem engedi ki a markából az országot, amíg van mit ellopni. Az elit nem fog osztozkodni senkivel. Ezért a modern orosz gazdaság krízise csak akkor lehet tisztító hatású, ha odáig elmegy, hogy a Putyin által létrehozott bürokratikus gépezetben tudatosul, hogy már alig van mit lenyúlni. Ekkor ezen belül egy önpusztító, belső harc kezdődik meg, ami a végét fogja jelenteni. Ettől azonban még messze vagyunk.

— Az Ön elképzelése szerint Ukrajna és Belarusz visszaviszi Oroszországot a gyarmatosító hadjáratok előtti Moszkovia idejének mentális állapotához? A kaukázusontúli területeket és Ukrajnát már elveszítettük, Közép-Ázsia országai Kínához húznak, Belarusz előbb-utóbb  „európai turnéba” kezd.  Mindez azt jelenti, hogy nem akarván elveszíteni a „nagyállami” státuszt, Moszkva új területi expanzióba kezd? Lesznek új Dnyeszter Melletti Köztársaságok, új „Oszétia” meg „Abházia”, új Krím, új „Donbasz”? Vagy a nagyállamiság erőforrásai elapadtak? 

— A „nagyállamiság” erőforrásai jelentősek, és a nép bizonyára boldog lenne, ha elcsatolnánk Kazahsztán északi területeit, vagy Belarusz területéből hat további megyét csinálnánk. Világos számomra, hogy ezt az elgondolást meglehetősen könnyű eladni a választóknak. A probléma csak az, hogy ez az erőforrás nagyon jól hat a belpolitikában, de nagyon költséges a külső tényezők miatt. Putyin ezzel együtt rendkívül ambiciózus. A világ első számú vezetői között érzi magát. Ezért az olyan helyzet, amikor nem képes egyelő félként tárgyalni, rendkívül idegesíti. A Donbasz megszállásának kísérlete végérvényesen bezárná előtte a globális játékosok ajtaját és kirekesztenék. Ezt Putyin nem akarja. Már csak azért sem, hogy ne veszítse el a külföldön tartott pénzét. Ezért a „birodalmiság” populista potenciálja nagy, a külpolitikában azonban már  túljutott a csúcspontján. Ukrajna után Putyinnnak már nem sikerül semmit sem cselekednie. Bár lehetséges, hogy a Donbaszt előbb vagy utóbb bekebelezi. […]

— Az embernek az a benyomása, hogy Vlagyimir Putyin nem vérszomjas, ahogy tudja igyekszik állandóan fenntartani a kényes egyensúlyt Leviathanunk /az államgépezet. a ford./ és azok érdekei között, akiket egyszerű embereknek nevezünk. Ugyanakkor, amikor elérjük a gazdasági mélypontot, a mindennapos erőfeszítések és a tiltakozás növekedésével Putyin azt kockáztatja, hogy Gorbacsov helyzetébe kerül, aki a demokraták és a reakció között vergődött, amivel akaratlanul is bomlasztotta a monolit pártot, államot,  személyes hatalmát, az országot. Nem így látja?

— Nem látok semmiféle párhuzamot Putyin és Gorbacsov között. Gorbacsov egy reformer volt, Putyin azonban mindent megtesz, hogy  ne legyenek reformok. Gorbacsov lavírozott a csoportosulások között – haladjak-e, vagy sem? Kereste a támogatókat, el kellett érnie, hogy az ellenfelei hallgassanak. Putyin sehová sem halad. Áll egyhelyben és úgy tesz, mintha a vagonnal együtt imbolyogna. Ebben az értelemben nincs semmi lavírozás a viselkedésében. […]Egyáltalán nem tudom komolyan venni azon  fura urak meséit, akik arról beszélnek, hogy Putyin meggondolta magát, és a választások után /2018 március 11-i elnökválasztás. a ford./ egyszeriben európaivá válik, liberalizálja a gazdaságot, stb. Egy ember, aki nem változott 18 éven keresztül, nem fog megváltozni a következő 6 évben – már csak azért sem, mert már régen nem gyerek, aki az idő teltével okosodik.

Azzal egyetértek, hogy Putyin nem vérszomjas. Nem vérre, hanem pénzre szomjazik, mint ahogyan a barátai is. Világos számára, hogy ezt az országot egyelőre lehet és kell is fejni, a nép egyáltalán nem ellenzi, túlfeszíteni a húrt pedig, hogy valami forradalom törjön ki, semmiképp sem fogja. Nem akar lövetni mint a Majdanon történt, ami után menekülnie kell a barátaival együtt. Nem látom, hogy lavírozna, a helyzetet reálisan értékeli.

— A 80-as évek közepén a Szovjetunió ingatag stabilitása alatti bomba az olajárak összeomlása volt. Az Orosz Föderációt milyen külső tényezők és mikor képesek felrobbantani?

— Két külső tényezőt látok, melyek képesek megingatni Oroszországot, ugyanakkor egyiknek sincs esélye arra, hogy megvalósuljon. Az egyik megint csak az olaj, amelyik véget vetett a Szovjetuniónak. Piacgazdaságban élünk azonban, amelyik képes alkalmazkodni a külső piacok változó körülményeihez. A rubelt komolyan devalválni lehet, így tartva egyensúlyban a költségvetést. Magának a gazdaságnak a struktúrája  sokkal tökéletesebb, mint a szovjet időkben — hatalmas terhet dobtunk ki a veszteséges nehézipar formájában. A probléma az, hogy  az alapok megingatásához 20-25 dolláros olajra van szükség két-négy éven keresztül, ebben az esetben azonban nem csak a mi gazdaságunk megy tönkre, hanem sok más gazdaság is. Az olajtermelők nem valószínű, hogy megengednének egy ilyen esést. Feltételezhetőnek tartok egy 40 dolláros, hosszú időre szóló olajárat, de nem húsz dollárosat. Ezért meg vagyok arról győződve, hogy az elkövetkező 5-6 évben semmi ilyesmi sem történik. Ahhoz pedig, hogy a vezető gazdaságok elveszítsék  az olaj iránti érdeklődésüket, még legalább 40-50 év szükséges.

Másrészről Oroszország akkor kezdene változni, ha vonzó példáját látná, hogy milyen eredménnyel járhatnak a változások. Nem Lengyelországról, Kelet-Európáról,  még csak nem is a Baltikumról beszélek — mert azt mondanák erre, hogy mi oroszok különlegesek vagyunk, s teszünk a jöttment népségekre. Csak Ukrajna tudná mozgósítani Oroszországot azzal, ha rohamtempóban válna fejlett nyugati országgá, s  2025-re az EU tagjává válna, és valamiféle „új Jeruzsálem” lenne belőle. A Kremlnek azonban ebben is szerencséje van: Kijevben az ügyeletes kleptokratát csak egy még falánkabb kleptokrata váltja fel; a tehetséges fiatalság szökik; a reformok állnak — s erre csak rárakódik egy teljesen megmagyarázható oroszellenesség, ami Putyinnak minden szempontból jól jön. Ukrajna annak a példájává válik, hogy hogyan nem szabad cselekedni — és ez a legerősebb külső tényező, amelyik erősíti az orosz rezsimet. Véleményem szerint a kijevi minisztertanácsot teljes létszámban már rég ki kellett volna tüntetni „A haza szolgálatáért” érdemrend különböző fokozataival /orosz állami kitüntetés. a ford./.

— A Gorbacsovi vergődés következménye a szuverenitási hullám lett – a Szovjetunió szétesése még a hivatalos vég előtt. Lehetséges-e mégiscsak ennek a forgatókönyvnek a megismétlődése az Orosz Föderáció esetében? Milyen régiók haladhanának Ön szerint egy ilyen mozgalom élén?

— Időről időre különböző kiadványokban különböző szerzők, többnyire Nyugaton azt a véleményüket hangoztatják, hogy Oroszország hamarosan szétesik. Természetesen erről elsősorban az ukrán barátaink beszélnek a legtöbbet, de nem csak ők. Nemrég jelent meg a  The Economist folyóirat, melyben a fő téma az a kérdés volt: «Mikor bomlik fel Oroszország? Szerintem soha.

Az egyetlen, amiről vitatkozni lehet, az az Észak-Kaukázus.  Ennek a régiónak sokkal kisebb etnikai és nemzeti kötődése van Oroszországhoz, mint Tadzsikisztánnak vagy Üzbegisztánnak volt Moszkvához a Szovjetunió szétesésének pillanatában. Mára az Ingus Köztársaságban /az Orosz Föderáció része. a ford./ az oroszok, ukránok és beloruszok összesen kevesebb, mint a lakosság 1%-át teszik ki. És ez lényegében egy félkatonai módon ellenőrzés alatt tartott gyarmati tulajdon, még csak nem is száműzöttek kolóniája. Megengedtük, hogy kiszorítsák onnan az összes oroszt, s még csak meg sem próbáljuk helyrehozni ezt az aránytalanságot. Ezért szerintem meg van a veszélye annak, hogy az Észak-Kaukázusban fellobban a nacionalizmus lángja, egy új függetlenségi harcé – lehetséges, hogy nem viszonylagosan világi jelszavakkal, mint Dudajev idején, hanem iszlám jelszavakkal. Megkérdezhetik: ki fogja akkor etetni őket? Ez a logika nem működik. Amikor az emberek fanatikusak, nem lehet megállítani őket gazdasági érvekkel.

Láthattuk, hogy a Szovjetunió elsősorban ott bomlott fel, ahol kevés orosz lakott. Azerbajdzsán vagy Örményország meglehetősen gyorsan és könnyedén elmentek, éppen azért, mert nem voltak mélyen beleágyazódva az orosz kultúrába, s nem voltak ott oroszok. Ez amúgy minden gyarmati birodalmat jellemez. Ahogyan a britek otthagyták egyszer Indiát, az oroszok Közép-Ázsiát. Mellesleg nem sokan sajnálják. Senki sem lelkesedne Tádzsikisztán meghódításának és – mint új provincia – Oroszországhoz való csatolásának gondolatáért. Meg kell mondanom azonban, hogy – becsülve Oroszország területi egységét – az Észak-Kaukázus nem az a terület, amelyik miatt tönkremegy az ország. Amúgy azt hiszem, hogy ha annak idején Csecsenföld elhagyja Oroszországot, mint más kaukázusi és közép-ázsiai köztársaságok, ez sokkal jobb variáns lett volna nekünk, mint folyamatosan sarcot fizetni a helyi „kánoknak”. Az Észak-Kaukázus az Orosz Birodalom gyarmati politikájának repesze, mely semmiféle haszonnal sem jár a modern Oroszország számára.

— Olyan országok példája, mint Észak-Korea, azt mutatja, hogy az állam és a társadalom máig képesek életben maradni a majdnem teljes elszigeteltség állapotában. Lehetősége van-e Oroszországnak, ennek a hatalmas, a Nyugat és a Kelet között elterülő országnak  arra, hogy biztosítsa önmaga számára a hosszúidejű túlélést az autarchia és elszigeteltség állapotában, a világkereskedelemtől, a globális technológiáktól, mindenek előtt az információstól? A vasfüggöny, az ellenséges rádióadások zavarása, az önellátás, a „ szocializmus egyetlen országban” körülményei között mindez objektíven lehetséges?

— Ha Észak-Korea népe meglátná, hogy a valóságban hogyan élnek a déli földijeik, egyszerűen szétszaladna. Ma is rendszeresek a szökések. Oroszországban az a helyzet, hogy a nép mindent látott, s volt mindenhol. Az információ szabadon terjedhet, a határok nyitottak. Senki sem próbál elmenekülni és Putyint diktátornak, Oroszországot pokolnak beállítani. Szerintem az autarchia szükségességének gondolata erősen túlzott. Autarchia ott kell, ahol a diktátor fél a nyíltságtól. Putyin nem fél tőle. Az ország nyitott, a rendszerrel semmi szörnyűség sem történik. Sőt fordítva: igen stabil. S bárhogyan viszonyuljunk Putyinhoz, el kell ismerni, hogy azzal, hogy egy tekintélyuralmi rendszert tart fenn egy nyitott országban a világ  egyik legnagyobb politikusának tehetségét demonstrálja.

— Ön arra utal, hogy a magánkezdeményezés elnyomása az orosz állam által mindig oda vezetett, hogy a hatalom az erőforrásokra koncentrált, elsősorban a területekre, a kontinentális terekért való hajszára, az izolacionizmusra,vagy egyenlőtlen és instabil szövetségekre gyöngébb partnerekkel. A modern, globalizált gazdaságok az óceánok partján épülnek fel, és az óceánoknak köszönhetően kereskednek. Ugyanakkor eléggé stabil-e a globalizáció fejlődése –  figyelembe véve  a lehetséges adósságcsapdák, pénzügyi összeomlások, katonai konfliktusok, ökológiai és migrációs krizisek kockázatát, a világóceán szintjének emelkedését, az antiutopikus szociális kísérletek fenyegetését –  ahhoz, hogy Oroszország feladja  szuverén kontinentális választását?

— A globalizáció még senkinek sem okozott kárt. Az általa nyújtott lehetőségek sokszorosan meghaladják azokat a kockázatokat, amelyekről Ön beszél. Nézze Kínát: ott már régen megértették, hogy ha a hatalom kicsit szeretné korlátozni az országon belüli konkurenciát, akkor  elő kell segíteni a vezető cégek globális piacokra való kilépését — hogy más, nagy cégekkel ütközzenek, majd otthon „internacionalizálják” ennek a konkurenciának a hatását.   Pontosan ez vált Kína sikerének fő okává akkor, amikor az orosz igyekezet arra, hogy bezárkózzon saját határain belülre -azért, hogy a hazai vállalatoknak kedvező klímát teremtsen – a mi gazdasági modellünk elkerülhetetlen hanyatlásához vezet.

Szeretném itt aláhúzni: a globalizáció kríziséről szóló fecsegés alapja a félelem. A XX–XXI. századok globalizációja egy technológiákon alapuló folyamat, amelynek fejlődése töretlen. Senki sem dobja ki a MacBook-ját, az iPhone – ját, hogy irógépeken irjon s kagylós telefonon beszéljen. A globalizáció olyan folyamat, melyben minden esemény, történjen bárhol a világon, azonnal, valós időben hatást gyakorol minden másra. Nagyon sok az olyan folyamat, amely nem tartható ellenőrzés alatt egy központból – ez a globalizáció. Ki lehet-e belőle lépni? Természetesen ki lehet. Vannak olyan országok, amelyek ki akarnak maradni belőle. Közöttük kell lennie Oroszországnak? Nem gondolom.

— Tegyük fel, hogy az orosz társadalom,  vele az állam a demokrácia, liberalizáció, gazdasági modernizáció stb. útjára lép. Vannak-e Oroszországban olyan kezdeményezések, ha nem is kész termékek és technológiák,  de ötletek és fejlesztések , hogy bizonyos idő után „utólérjük és lehagyjuk Amerikát” /a Hruscsovi idők jelszava. a ford./, ne maradjunk megint a sor végén, a világ mainstream-jének szélén, hanem legalább valamiben vezetők legyünk?

— Én legszívesebben megtiltanám a „vezető” szó említését ilyen kontextusban, mint ahogyan mostanában  tiltják az u.n. „extremizmust” s efféléket. Ismétlem: Oroszországnak nincs szüksége semmiféle vezető szerepre. Semmit sem tud nyújtani a világnak, ami vonzó lenne, s lehetővé tenné, hogy elsők legyünk a világon. Még egyszer: az országunk berendezkedésének ideológiájára van szükség.

— Lehetséges ez, ha nem töltünk be egy bizonyos hézagot a világtermelésben és kereskedelemben? Még egyszer: igényt tarthatunk-e arra, hogy elfoglaljuk valamelyik területet? Vagy ez egyáltalán nem szükséges ahhoz, hogy lakhatóvá tegyük a házunkat?

— Azt kell figyelni, mit tettek más, nálunk nem butább országok. Egy orosz ember, Lev Tolsztoj helyesen állapította meg, hogy „minden boldog család hasonlít egymásra, a boldogtalanok azonban a maguk módján azok” /az Anna Karenina c. regény ezzel a mondattal kezdődik. a ford./. Japán, Dél-Korea, Szingapúr, Kína és más országok  végigjárták a modern normális országgá válás útját. Az alapvető lépések világosak: kiszámítható gazdasági környezet, a korrupció elleni viszonylagos harc, technológiák és befektetések bevonása, bizonyos  versenyelőny (nálunk az olcsó nyersanyag a belső piacon), világcégek «bevonszolása» az országba, hogy azok a saját márkájukkal  terjesszék az orosz árukat. Mérnöki és munkásréteg képzése ezen multinacionális cégek farvizén, majd saját cégek alapítása, az export további növelése. S csak ezután kell kísérletet tenni a bonyolult technológiák bevezetésére. Meg kell teremteni a feltételeket arra, hogy visszatérjenek az országba azok a tehetséges vállalkozók és orosz huáqiáo-k /https://en.wiktionary.org/wiki/Huaqiao . a ford./, akik már régen elhagyták az országot, és integrálódtak az élenjáró országok gazdasági életébe. Alapjában véve semmit sem kell kitalálni – az összes receptet régen kipróbálták – azokban az országokban, amelyekre mi évtizedekig úgy tekintettünk, mit a vadakra, s amelyek a gazdasági fejlődésben már rég lehagytak bennünket. Ma Kína csak mobiltelefont többet exportál, mint Oroszország olajat,  mechanikus gyermekjátékokat és elektronikai játékokat többet, mint mi fegyvert.

— A Nyugat nem csak a forradalmi technológiáknak köszönhetően vezeti a világot, hanem mindenek előtt ideológiailag. Oroszország utoljára 100 évvel ezelőtt lépett fel ideológiai vezetőként, mely szereppel nem sikerült megbirkóznia, sok szempontból lejáratva a szocializmus eszméjét.  Vlagyiszláv Leonyidovics, ön mit javasolna vezető ideológiaként a „nagyhatalmiság” és nacionalizmus helyett?

— Véleményem szerint mi semmi ilyesmit sem tudunk nyújtani a világnak. A humán kultúra terén a könyveink érdektelenek a világ számára, az idézettség – nulla. Mit tudunk nyújtani  ideológiai téren? Ma a világ a tudásgazdaságnak köszönhetően fejlődik, ami Oroszországban egyszerűen – nincs. Oroszország maga is a külföldről behozott technológiáknak köszönhetően fejlődik.

Mit tudunk felajánlani? Dominanciát a világban, expanziót, „orosz világot”? Ez senkit sem képes felizgatni. Jusson eszünkbe a kommunizmus, ami bizony tisztán európai ideológia volt. Mi annak hordozói és nem alkotói voltunk. Mi magunktól nem hoztunk létre egyetlen világszintű ideológiát sem. Most létrehozni egy ilyet sem erőnk, sem lehetőségünk.

— A modern történelmet látva az oroszok számára a demokráciához vezető út  lassú lesz és nehéz. Ön szerint milyen alapvető értékek és elvek mentén kell nekiindulnunk?

— Arról a helyről kell gondoskodnunk, ahol élünk. Ez egy válfaja a patriotizmusnak, melyben nincs demagógia. Például fel kell újítani valamelyik elöregedett hidat, várat, templomot,  bármely romot, amelynek kulturális és építészeti értéke van. Ez nem konzervativizmus, hanem a múlt tisztelete. Megteremti a normális, kényelmes élet feltételeit. Az ilyen ideológiát megértem és elfogadom. Ezt én – ismétlem – a saját orosz lakóhely kialakítása ideológiájának nevezem. Figyelembe véve úgy azt, hogy honnan jövünk, mit értünk el, mint a korábban elkövetett hibákat.

Egy ilyen „ideológia” mindenképpen a jövőt szolgálja. Szerintem pozitív tapasztalatokat szülne Oroszország számára. Igazából nagyrészt ilyen hozzáálláson alapul a modern Európa, és semmi sem akadályoz meg bennünket abban, hogy saját érdekünkben felhasználjuk  a tapasztalatait.

https://www.znak.com/2017-05-15/ekonomist_vladislav_inozemcev_o_tom_kogda_rossiya_smozhet_postroit_demokratiyu

 

“Tagadja Jézus létezését “: Idézetek Ruszlán Szokolovszkij blogger ítéletéből

 

Jézus Krtisztust életre kelt halottnak, zombinak és pokémonnak nevezte, tagadta Jézus és Mohamed próféta létezését, amit egy jekatyerinburgi bíróság bünсselekménynek ismert el. A BBC orosznyelvű adása elemezte Ruszlan Szokolovszkij /Руслан Соколовский/ ítéletét.

Jekatyerinburg verh-iszetszki kerületi bírósága Szokolovszkijt három és fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, bűnösnek mondva ki a hívők érzelmeinek megsértésében, viszályszításban és speciális műszaki eszközök törvényellenes forgalmazásában.

A múlt év augusztusában a blogger elhelyezett az interneten néhány video felvételt. Az egyik felvételen Pokemon Go játékot játszott a jekatyerinburgi vértanusági  emléktemplomban[1], más felvételeken bírálta az orosz Pravoszláv Egyházat.

Jekatyerina Soponyak /Екатерина Шопоняк/ bíró két órán keresztül olvasta fel az ítéletet. A BBC orosz szerkesztőségének felkeltette a figyelmét az ítélet néhány részlete.

“[Szokolovszkij videofelvételei] olyan információt tartalmaznak melyekben tetten érhető a keresztény és iszlám vallás hívei érzelmeinek megsértése, mely az Isten létezésének tagadásán keresztül alakult ki.

“[ Szokolovszkij] különféle szociális csoportok nagyszámú érzését sértette meg, nem csak szóban, hanem arcmimikai aktivitással.”

 

Szokolovszkijtól a házkutatás során lefoglalt tárgyak jegyzéke (az itéletből):

„Mraz” (söpredék) feliratú dzsömper és futballmezek

futballmez „felettetek” felirattal

fekete színű papi reverenda

papírragaszok

Szokolovszkij „Semmi sem szent” c. folyóiratainak példányai

58 db „férfiakat ábrázoló” plakát

19 db rajzfilmférfit és feliratot ábrázoló” plakát

21 kezükben keresztet tartó férfiakat ábrázoló plakát

öntapadós bélyegek

négy korsó képekkel

82 műanyag jelvény

A blogger a BBC-nek adott interjújában az ítélet kihirdetése után elmondta, hogy „az ítélethirdetés utolsó másodpercéig” azt várta, hogy letöltendő büntetést kap, amit az ügyészség kért.

“Videofelvételek elhelyezéséért az interneten tényleges börtönbüntetést lehet kapni – mondta Szokolovszkij. – Megértettem, hogy miben tévedtem. Az, ahogyan felléptem, az orosz társadalom számára túlságosan cinikus.

“Külföldön Marc Maron [amerikai humorista] megengedheti magának, hogy viccelődjön azzal, hogy Jézus egy zombi. Ugyanezért Oroszországban leültethetnek. Most már tudom.” – tette hozzá a blogger.

http://www.bbc.com/russian/features-39883972

Az orosz zsidók megrettentek a Szokolovszkijra szabott ítélettől, aki hozzájuk hasonlóan tagadja Krisztust

A judaizmus nem ismeri el Krisztus isteni természetét, mely az Újszövetség posztulátuma.

A Zsidó Közösségek Föderációja /ZsKF/ „kafkainak” nevezte a 3,5 év felfüggesztett ítéletet, amit Ruszlán Szokolovszkij /Руслан Соколовский/ videobloggerre róttak ki. Bűnösnek találták többek közt abban, hogy tagadta Jézus Krisztus és Mohamed próféta létezését.

A ZsKf PR Főosztályának vezetője, Boruh Gorin /Борух Горин/ szerint a Szokolovszkijra rótt felfüggesztett büntetést alapvetően pozitív ténynek  lehet tekinteni, mivel a börtön még „senkit sem tett jobbá”, és „ha lehetőség van az embereket nem leültetni, akkor nem kell leültetni”.

Ugyanakkor azt, hogy valakit a valláshoz való viszonyáért üldöznek, Gorin „abszurdnak és provokatívnak” tartja, mivel „nem lehet senkit sem bottal rávenni arra, hogy higgyen Istenben”.

A ZsKF képviselőjének az ítélet azon pontja vonta magára a figyelmét, amely Szokolovszkij Krisztushoz és Mohamedhez való viszonyát érinti. „Az, hogy a vádlott tagadja Jézus és Mohamed próféta létezését, s ily módon a Btk. 1. fejezet 148-as cikkelybe ütköző bűncselekményt követ el: ez kafkai – jelentette ki Gorin az Interfaxnak.

«A vallási értékek egy idő után /Oroszországban a ford./ kezdték betölteni a nemzeti gondolat szerepét — jegyezte meg a ZsKF  képviselője – és most fokozatosan be is töltik a nemzeti gondolat szerepét a kommunista eszméhez hasonlóan, amikor elegendő volt kételkedni a kommunizmus jövőjében ahhoz, hogy szovjetellenesség vádjával börtönbe dugjanak valakit”.

Tegyük hozzá, hogy az ítélet abszurditásának gondolatát,  Krisztus tagadását illetően  kifejezte Maxim Vitorgan /Максим Виторган/ színész is /maga is zsidó ember – a ford./ Szerinte ebben az esetben „3,5 évet lehet adni felfüggesztve minden zsidónak egyszerűen a lakónyilvántartás alapján[2]” – a judaizmus mint ismeretes, várja saját messiásának eljövetelét és nem ismeri el sem Krisztust sem Mohamedet.

Az Orosz Pravoszláv egyház kommentárjai Szokolovszkij ítéletével kapcsolatosan szigorúbbak. A Moszkvai patriarchátus szinódusának hittérítési részlege helyettes vezetője Szerapion (Mityko) igumen /Серапион (Митько)/ kifejtette a RIA Novosti hirügynökségnek, hogy „ahhoz, hogy megjavuljunk, szabadság kell, s nem annak megvonása bizonyos esetekben.” Egészében véve nem látott okot arra, hogy kétségbe vonja a „könyörületesnek mutatkozó” bíróság objektivitását.

Maga Szokolovszkij a „Mediazona”-nak adott interjújában az ítélet után elmondta, hogy az előzetes őrizetesek zárkájában csakis pravoszláv irodalmi alkotások érhetők el, minden más –  a muzulmán is – tiltva van.
http://www.mk.ru/social/2017/05/11/rossiyskie-evrei-ispugalis-prigovora-sokolovskomu-kak-i-oni-otricayushhemu-khrista.html

 

[1] Az azóta kanonizált II. Miklós és családja kivégzésének (vértanuságának) helyén emelt emléktemplom, hivatalos elnevezése az orosz földön felragyogott összes szent emléktemploma

[2] Oroszországban, mint az a Szovjetunióban is volt, a zsidó egy nemzetiség, amely információt minden állampolgár alapvető adatával együtt nyilvántartanak.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s