93. – 2017. június 19.

 

Georgij Szatarov /Георгий Сатаров/: OROSZORSZÁGNAK VAN JÖVŐJE

Facebook bejegyzés a 2017. június 12-i oroszországi tüntetések után

(ismert publicista, Jelcin elnök tanácsadója volt – a ford.)

 

 /Alexej Anatoljevics Navalnij blogger, az egyetlen aktív, valóban ellenzéki politikus, a jövő évi elnökválasztások  önjelöltje.  2013-ban engedték hogy induljon a moszkvai polgármester választáson, ahol meglepetésre 27,24%-os eredményt ért el úgy, hogy nem jelenhetett meg az állami TV csatornákon. Videoblogjának,  Korrupció Ellenes Alapítványának költségeit közadakozásból fedezi. Neve a hivatalos politika szereplői számára kiejthetetlen tabu, mert ezzel elismernék létezését, ugyanakkor  ez évben már másodszor szervezett korrupció ellenes tiltakozásokat az egész ország területén. A moszkvai békés tiltakozás ellen a hatalom igen brutálisan lépett fel, ezzel büntetve a résztvevőket. Válogatás és indok nélkül kb. 1000 embert tartóztattak le durván, tuszkoltak rabszállító autókba és szállítottak a rendőrségre, ahol gyakran a törvényes kereteketés előírásokat bőven meghaladó ideigés figyelmen kívül hagyó körülmények között tartották őket fogva. –  a ford./

Alekszej Anatoljevics Navalnij  /Алексей Анатольевич  Навальный/, akit a június 12-i tüntetés miatt 30 napos elzárásra ítéltek, majd ítéletét fellebbezésére 25 naposra mérsékelték.  – a ford.

navalny_president

 

Hogy meggyőződjünk erről, elég a lenti fotóra pillantani, mely egy rabszállító autóban készült.

93tuntetok1

Azt latolgatják sokan, hogy ez év június 12-e (- az Orosz Föderáció hivatalos nemzeti ünnepe. 1992-ben vezették be, előbb mint az állami szuverenitás kinyilvánításának évfordulóját, majd 2002-től mint Oroszország Napját. – a szerk.) estéjére ki győzött – Navalnij vagy Putyin? Navalnijról nem tudok mit mondani, ráadásul  jelenleg ül. Putyin szabadlábon van, de pontosan tudom, hogy rég  túl van azon a perióduson, amikor lehetősége volt a stratégiai győzelem keresésére. Amire lehetősége van, azok időleges taktikai nyereségek.   A mai nap /június 12. – a ford/ közelebb hozta stratégiai vereségét. Próbáljunk meg egy kicsit együtt ábrándozni. Fiatalok tömeges őrizetbe vétele mindig erősíti tiltakozó mozgalmukat. Mit tennének Önök, ha 17 évesen egy rabszállító autóban találnák magukat, később pedig a rendőrségen? Helyes: beszélgetnének, telefonszámot, s minden más hasznos információt cserélnének. Ennek eredményeképp a rabszállítók több mint a felében a széttagolt, „nem szófogadó gyerekekből” a tiltakozás szervezett sejtjei alakulnak ki.

Vagy egy másik példa:  ki az a hatalombéli idióta, aki kitalálta, hogy a fő feladat az ezekre a srácokra való ráijesztés? Ehhez  bűnös, motiválatlan erőszakot kell alkalmazni. Az, hogy ez előre meg volt tervezve – nyilvánvaló. Ezért nem volt ezeken az egyenruhás bűnözőkön  jelzés. Egy részük tudta, hogy bűnös parancsot ad ki, a végrehajtók pedig mindenesetre levették magukról az egyedi jelzést. A megtapasztalt erőszak – kegyetlen tanulópénz, mely nem annyira visszarettent,  inkább arra ösztökél, hogy a jövőben  okosabban, szervezettebben, határozottabban cselekedjünk. Lényegében rádöbbent, hogy az élvezet nem a folyamatban, hanem a győzelemben van. S akkor majd megjelenik  néhány okos srác aki rájön, hogy annak eléréséhez nem csak a tüntetéseken kell cselekedni, hanem azok között is. Gondolják ezt tovább magukban. […]

További képek a március 26-i és június 12-i moszkvai tüntetésekről:

93-2tuntetok93-4 tuntetok93tuntetok393tuntetok693-5tuntetok93tuntetok893tuntetok493tuntetok793-6tuntetok

https://www.facebook.com/profile.php?id=100003503649476&fref=ts

 

 

Az Echo Moskvi  /ЭхоМосквы / rádiócsatorna/ honlapjáról

 

Japánban évente  395 embert ölnek meg. Oroszországban 41- szer többet – 16232-at.  A két ország lakosainak száma  összemérhető – Japánné 127 millió, Oroszországé 146 millió. Oroszország a gyilkosságok számát tekintve az egyik vezető világhatalom, e téren mutatói az afrikai országok szintjén állnak. Az egy év alatt történő gyilkosságok száma 100 ezer lakosra vetítve:

 

Oroszország — 11.31

USA — 4.88

Kanada — 1.68

Franciaország — 1.58

Finnország — 1.6

Svédország — 1.15

Németország — 0.85

Kína — 0.74

Norvégia — 0.56

Japán — 0.31

/Magyarország – 2,00 – a ford./

 

Ezek az ENSZ Drog- és bűnözés elleni Főosztályának adatai. Ami még szörnyűbb – a lakossághoz mérten Oroszország a rendőrök számában szintén vezet.

 

A 100 ezer főre jutó rendőrök száma:

 

Oroszország — 518

Franciaország — 340

Németország — 298

USA — 284

Norvégia — 210

Svédország — 200

Japán — 198

Kanada — 185

Franciaország — 139

Kína — 115

 

AljonaPopova /АленаПопова/: A Számvevőszék Oroszország infrastruktúrájának szétesésére  figyelmeztetett

önkéntes és vállalkozó

https://www.facebook.com/echomsk.ru/?hc_ref=PAGES_TIMELINE&fref=nf

 

 

Парламентские слушания по проекту федерального бюджета в Совете Федерации

Tatjana Golikova /Татьяна Голикова/ az Orosz Számvevőszék vezetője

 

Elöregedett az orosz gazdaság anyagi-műszaki bázisa – infrastruktúra, technológiák, berendezések –, az alapok kimerülésének mértéke eléri az 50%-ot, a költségvetésben pedig nincs pénz a szükséges mértékű  modernizációra.

Ezt az Orosz Számvevőszék feje jelentette ki az Állami Duma plenáris ülésén. Elmondta, hogy csak az ipari, közlekedési és más infrastruktúra rohamos öregedésének megállításához 4 trillió rubel értékben lenne szükség befektetésekre /kb.60 milliárd Euro, ami kb. a magyar költségvetés kiadásainak főösszege. – a ford./.

“És ez csak a negatív tendencia megállításához szükséges minimális összeg, ami nélkül képetelenség a gazdaság modernizációjáról beszélni“.  (a TASSZ után idézve)

Ugyanakkor a hároméves föderális költségvetésben és Oroszország társadalmi-gazdasági fejlődésének 2034-ig terjedő előrejelzésében elvi szinten „hányzik az alapok elöregedésének problémájával, az anyagi-műszaki bázis helyreállításával kapcsolatos rendszerszerű megközelítés“, bár ez „elsőfokú prioritást  élvezne a gazdaság helyreállításának tekintetében “, mondta Golikova.

A fő alapok elhasználódásának jelenlegi szintje mellett nem lehetséges növelni az orosz gazdaságban a munka termelékenységét. Ez pedig a gazdaságot stagnálásra és pangásra kárhoztatja – ért egyet Georgij Osztapkovics /Георгий Остапкович/ a moszkvai Gazdasági Főiskola Konjuktúravizsgálati Központjának igazgatója.  Az orosz GDP – 55%-ban fogyasztásból, s csak 20%-ban befektetésekből (a növekedési fázisban a kínai 40%-kal szemben)  tevődik össze – jegyzi meg.

“Van talán még egy ennél is fontosabb probléma. Be kell épülni a globális tecnológiai átalakulás innovációs láncaiba. Ha a vezető országokat követve nem lépünk be a tudás gazdaságába, amely a közeljövő tektonikus erejű innovációs mozgásait idézi elő, megnövekszik  technológiai lemaradásunk ezektől az országoktól, s ez egy negyed évszázadtól akár az örök időkig  is megmaradhat“ – mondja Osztapkovics.

http://www.finanz.ru/novosti/aktsii/schetnaya-palata-predupredila-o-razvale-infrastruktury-rossii-1001534097

 

Szlava Rabinovics /СлаваРабинович/: Batalov halálára 

blogger, ismert közgazdász, politikai elemző/:

Tegnap 89 éves korában elhunyt Alekszej Vlagyimirovics Batalov  szovjet és orosz színházi- és filmszínész, filmrendező, dramaturg, pedagógus, felolvasó művész, társadalmi aktivista, a Szovjetunió művésze (1976), a Szocialista munka hőse (1989), a Szovjetunió állami díjasa (1981), az Orosz Föderáció  Vasziljev testvérekről elnevezett  állami díjasa (1996), Oroszország állami díjasa (2005) /A magyar nézők leginkább a „Szállnak a darvak” szovjet film férfi főszereplőjeként (Borisz), valamint a „Moszkva nem hisz a könnyeknek”(Gosa) mellékszereplőjeként ismerhetik. – a ford./.

Kiváló életének mottói lehettek volna a „Szállnak a darvak”, „Kedves emberem”, a „Kutyás hölgy”, […] „Moszkva nem hisz a könnyeknek”, s nagyszámú más kiváló színészi és rendezői munka.

Más lett azonban a mottó.

2014 március 18 –án /a Krím Oroszország általi annektálása után. a ford./ Alekszej Vlagyimirovics Batalov a Szocialista munka hőse és a Szovjetunió állami díjának kitüntetettje, azt mondta: «Én nem vagyok egy finom ember, ezért ki merem mondani:  köpök arra, hogy mit fog szólni a világ. A fő az, hogy teljesen ésszerű, ami történt. A Krímbe utazni ünnepnek számított,   a krími tengerpart mindig is a fiatalok legkedveltebb nyári pihenőhelye volt. Úgyhogy ami történt az nagyszerű és csodálatos.  A drága hazai föld ezen becses részére nagyon nagy szükségünk van! Mindig, ha szabadságot vettünk ki,  oda mentünk, a tengerre! Most, hogy benne vagyok már a korban, nem tudom hogy oda utazom-e. Csodálatos, hogy újra van Krímünk! /Az ukrán Krím idején az orosz turista volt a legáhítottabb vendég a Krímben, hiszen fizetőképes volt, ismerte a körülményeket, a nyelvet, s vízumra sem volt szüksége. – a ford./ Nem beszélek a katonai érdekekről – az más. Én csak  az emberekről beszélek. Köszönetet mondok annak az embernek, akinek mindezért hálásak lehetünk – derék tettet hajtott végre. A fő, hogy igazság szerint az ott élők mindig is a mieink voltak. Az összes kezemmel tapsolok, integetek és azt kiáltom: nagyszerű dolog, ami történt!”

A nyolcvanéves németek ugyanígy tapsoltak Hitlernek 1938-ban. Majdhogynem egyikük sem élte túl, ami azután történt.

Szóval, Alekszej Vlagyimirovics Batalov, a Szocialista munka hőse s a Szovjetunió állami díjasa, aki a szovjet időkben folyton a Krímben pihentél, dugd a seggedbe a Krímet és nyugodj békében! Te, vén idióta, „gondoskodtál” a jövő nemzedékekről! Mint ahogyan valamikor  a hozzád hasonlók Németországban…… Ein Volk, ein Reich, ein Führer.

Wir werden zu Not auch einmal ohne Butter fertig werden, niemals aber ohne Kanonen[1] , s tudjuk mi következett ezután.

https://www.facebook.com/slava.rabinovich.9

 

Nyikita Mihalkov /Никита Сергеевич Михалков/:  Oszkár-díjas orosz filmrendező és színész a korrupció ellenes tüntetésekről

Ivan Davidov /Иван Давидов/ TV kritikus:  Rábukkantam (mondhatni, beleütköztem) Nyikita Mihalkov „Ördögűző TV-jébe”. / Videblogról van szó. – a ford./. Mihalkov  hosszasan meséli, hogyan  büntetik a burzsoá demokrácia országaiban a holokauszt tagadását. Később arról beszél, hogy nálunk bár létezik a nácizmus rehabilitációját tiltó törvény, személyesen nem ismere példát ennek alkalmazására (fogjuk ezt  referensei szakmai alkalmatlanságára ).

Később – hangalámondás nélkül – képeket mutatnak az egyik korrupció ellenes tüntetésről. Az emberek öltözködéséről ítélve – a március 26-iról van szó /ezidáig két ilyen egész országot átölelő tüntetés zajlott. A második június 12-én. – a ford./. Majd Nyikita Szergejevics síró hangon azt rebegi hogy nem tudja hogy meghallják-e üzenetét, de az államnak meg kellene védenie önmagát! Büntetnie kellene a nácizmus rehabilitációját. Nincs bocsánat azon semmirekellők számára, csak azért mert „gyerekek”, és  Soros történelemkönyveiből  tanulják a történelmet.

Nem fér a fejembe, hogyan lehet egy kalap alá venni a korrupció elleni tüntetéseket a holokauszt tagadásával?  Ez valamilyen tökéletesre finomított antiszemitizmus vagy mégiscsak az öregkori demencia? […]

különösen a 35. perctől!

 

https://www.facebook.com/ivanfdavydov

 

 

[1] szó szerinti idézet Joseph Goebbels 1936 januári beszédéből.  Szükség esetén vaj nélkül akár újra is elboldogulunk, ágyúk nélkül azonban soha.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s