96. – 2017. augusztus 18.

Diktátor nélkül

Grigorij Popov /Григорий Попов/

diktator nelkul

Mi történik akkor, ha egy megfelelő képzettség nélküli ember olyan ügyekbe avatkozik, amelyeket magasan képzett embereknek kellene intézniük?

Joszif Sztálin az első helyet foglalta el egy 2017 júniusi oroszországi közvéleménykutatás rangsorában minden idők és az összes nép legkiválóbb fiai közül.

Ezt néhány nappal megelőzően egy másik kutatás során azt tudakolták, hogy az Szovjetunió veszteségei a második világháborúban  miért voltak sokkal nagyobbak, mint Németországéi. Csak 12 % mondta azt, hogy „a sztálini vezetés cselekedetei során nem számolt a veszteségekkel”. 2011 –ben ezt az okot a megkérdezettek 18%-a jelölte meg, 1997  – ben 34%-uk. Kevesebben lettek azok is, akik szerint a Szovjetunió veszteségeit „a szovjet parancsnokság gyöngesége, és szakmai alkalmatlansága” magyarázza – 10% (2011-ben 13%) irja a svoboda.org.

Sztálin mai tisztelői gyakran állnak elő azzal. hogy „igen, létezett elnyomás, ugyanakkor Sztálinnak és politikájának köszönhetően (beleszámítva a terrort) Oroszországot iparosították és győzött a háborúban”. A „Hatalmas Győzelem” áráról van szó, amelyet a szovjet nép óriási  áldozatok árán vívott ki. Mindemögött a diktatúra hatékony menedzsmentjének kérdése húzódik, amire a mai Oroszországban még nem született válasz: megpróbáltatások  idején a diktátor, aki kész emberéleteket feláldozni, jobban képes mobilizálni az országot – vagy csak zavarja a népet azzal, hogy az országot a katasztrófa szélére sodorja, amin úrrá lenni csak iszonyatos áldozatok árán lehetséges?

Grigorij Popov /Григорий Попов/ közgazdász, aki történeti kutatásokat folytat, s aki a világháborúk korszakáról irt könyvet „Vereségek, amelyek elkerülhetők lettek volna”, néhány éve „Áldozzunk fel mindent az ország védelméért?” címmel jelentetett meg cikket, amelyben azt állítja, hogy a harmicas években a Szovjetúnió más nagyhatalmaknál kevesebbet költött katonai kiadásokra, mivel az igen drága elnyomó apparátus kiépítésével volt elfoglalva, amelyre „többet áldoztak, mint az egész hadiiparra”:

“A háborút megelőző ötéves tervek idején jelentős összegeket fordítottak  a „Gulág birodalom” kiépítésére, s olyan régiók művelés alá vonására, ahol gazdaságilag hatékony termelés létrehozása nem volt lehetséges.  A sztálinizmus legkevésbé a hadiipari fejlesztésekkel foglalkozott, az inkább a polgárháború és a szociális küzdelem folytatása volt”

Egy következő irásában Popov a sztálini rendszert  két olyan   hipotetikus rendszerrel hasonlítja össze, amelyek egy alternatív realitás keretei között kiépülhettek volna Oroszországban: a „fehér tábornokok” kormányával , ha megnyerték volna a polgárháborút, és „Buharin visszafogott bolsevista rendszerével”, ha az győzött volna a belső pártharcokban.  Az acél– és aluminiumtermelés és az erőforrások elosztásának  mértékét vizsgálva tett összehasonlításokat különböző rendszerekközött. Ebből arra a következtetésre jut, hogy a sztálini rendszer sokkal jobban készíti fel az oroszágot a háborúra – 12 ezer tank és 13 ezer repülő – mint a többi hipotetikus  rendszer, amelyek a szerző értékelése szerint sokszorosan lemaradtak volna a sztálini rendszer mögött.

Ez így van akkor is, ha  nem vesszük figyelembe a rengeteg példáját annak, hogy a sztálini rendszer  a Vörös Hadsereg parancsnoki karának megtizedelésével kezdve  maga akadályozta a háborúra való felkészülést. Popov szerint az iparosításra és a kollektivizálásra főleg azért volt szükség, hogy megsemmisítsék a burzsoá társadalom maradékát, s nem azért, hogy komoly  védelmi előnyökhöz juttassák a Szovjetuniót. A mérnöki és vezető káderek elveszejtése miatt a gyárak létrehozása sem bizonyult hatékony eszköznek,  csakúgy, mint ahogyan a Távol-Kelet meghódítása eszközének tartott GULAG sem. Ha összehasonlítjuk a szabad munkával, amit Popov az aranybányászat és a vasútépítés példáján mutat ki. Kárt okozott az is, hogy a hadieszközöket félig kész fejlesztésekként vitték a tömeggyártásba  a korai erőltetett iparosítás során.

A LAGG-3 vadászrepülő sorsának példáján keresztül alapos elemzés alá kerülnek Sztálin beavatkozásainak következményei a tervezőirodák munkájába. Gorbunov konstruktőrtől azt kövertelték, hogy  növelje meg a röptávolságát 1000 kilométerre, ami csökkentette a repülő manőverezhetőségét és sebességét. Popov azt állítja, hogy ilyen hatótávolságra nem volt szükség – erre a japánoknak és az amerikaiaknak volt szüksége az óceán feletti harci cselekményekhez. Egy európai szárazföldi háborúban nem volt erre szükség. Ehelyett folytatták az „I” típusú lassú vadászrepülők gyártását. A katonai szakértők próbálkozásai, hogy Sztálin elé vigyék az ügyet, szomorú véget érhettek volna. Popov a Légierő Tudományos  Kutató Intézete vezetőjének, Filinnek a példáját említi, aki 1941 tavaszán  jelentést írt  arról, hogy sok szovjet repülő  jellemzői elmaradnak a németekétől. A Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg vezetésével való konfliktusa után  – a MÍG-3 röptávolságával kapcsolatosan -,  letartóztatták és agyonlőtték.

Még egy példa – a rádiókapcsolat. Ebben a szovjet hadsereg jelentős hátrányban volt a némettel szemben: “1941 nyarán a Munkás-Paraszt Vörös Hadseregnek úgy kellett harconia, mint Kutuzov idejében. Mint nagyapáik idején, fényjelzéssel, verbális üzenettel és hasonló információtovábbítási módokon  küldték az információt a harctérre. Csahogy a harcterek mérete a napoleoni háborúk idején ritkán haladta meg a 20 négyzetkilométert. A gyalogságnál használni lehetett a vezetékes kapcsolatot, a tankok és repülők között azonban nem húzható ki vezeték. Popov idézi az egyik rádióállomásokat előállító gyári vezető levelében írtakat, „A Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg Szolgálati Szabályzatában, melynek szerzői Vorosilov és Bugyonij voltak, a katonai hírközlés alapeszközeként a telefon szerepel”.

Popov megjegyzi: az összes autoritárius rendszer egy dolog miatt omlik össze – egy ember, bármennyire is zseniális, képtelen  hatékonyan feldolgozni a hozzá, mint az egyetlen döntéshozatali centrumba befutó teljes információmennyiséget. Ráadásul az autoritárius vezető környezete jellemzően fél pontos információt szolgáltatni, ha annak nincsenek pozitív aspektusai – mert a diktátor bűnösök keresésébe kezd, akik akár a legközelebbi munkatársak közül is kikerülhetnek. Az autoritárius rezsimek rosszabbul dolgozzák fel a tudományos-technikai információt,  ahol kollegiális döntéshozatalra van szükség. Szintén figyelembe kell venni, hogy a diktátorok körül gyakran keletkezik egy kör középszerű emberekből, akik „ jó politikusok”, de „rossz szakemberek”.

Arról beszélgettünk Grigorij Popovval, hogy  mindezen következtetései után továbbra is úgy gondolja – e, hogy a Nagy Honvédő háborúban aratott győzelemben Sztálinnak és a a múlt század 20-as 30-as éveiben kialakult sztálini társadalmi és gazdasági modellnek kiemelkedő  szerep jutott? A sztálini elnyomás körüli viták gyakran az áldozatok számának és a rendszer  eredményeiknek összehasonlításához vezetnek. Popov nem ért egyet azzal, hogy ebben a vitában az „állampárti” álláspont egy olyan mérleget feltételez, melyen az állam és az egyén érdeke egyensúlyoznak, ugyanakkor  a liberális álláspont  elveti ezt a mérleget s azt mondja, hogy a tömeges elnyomás egyáltalán semmivel sem igazolható:

– Nem értek egyet az állampártiak meghatározásával,  akik olyan dolgokat igazolnak, mint az 1937-es terror, mérlegre teszik azt, és úgy gondolják, hogy az a 30-as évek végén pozitív hatással volt  a szovjet társadalom fejlődésére és növelte az ország védelmi képességeit. Én mérsékelt liberálisnak tartom magam, de nem hiszem azt, hogy egy állampárti olyan ember, aki helyesli, bármit is tesz az állam, feltéve, hogy a cél szentesíti az eszközt.  Valójában az 1937-es események és egyetlen más politikai elnyomás sem javította az ország védelmi képességét. Egy állampárti ember szempontjából az elnyomás gyengítette a védelmi képességet.

– Nekem úgy tűnik, hogy a liberális nézőpont szerint az egyik a másikkal még akkor sem cserélhető fel, ha pozitív hatásuk lett volna. Lássuk, hogy Sztálin politikája mennyire segítette elő a védelmi képességeket. Azt irja, hogy a harmincas években Sztálint nem annyira a védelmi képességek, mint a belpolitika feletti uralom érdekelte, s mivel ezt a politikát erővel, elnyomással alakította, mindebből a GULAG és a belügyi erők  finanszírozásása következett.

– Igen, gyakorlatilag a „téli háborúig” [1]  sőt sokkal tovább, az elnyomó gépezet, a GULAG költségei meglehetősen nagyok voltak.  A huszas évek végétől a szovjet vezetésnek a Távol- Kelet gazdasági integrálásával kapcsolatosan komoly tervei voltak.  A határterületek erőltetett művelés alá vonásának koncepciójához voltak hozzárendelve  a GULAG és az elnyomó apparátus  költségei.  A huszas évek végén és a harmincas évek elején, amikor a politikai terror  kifejlődött, az állam nem tervezett ilyen sok pénzt költeni az elnyomó apparátusra és a fogva tartottak ellátására. 1937-ben a helyzet megváltozott, az elitéltek száma nagyságrendekkel megemelkedett. A kiadások jelentősen megnövekedtek – nem mondanám, hogy többet költöttek azokra, mint a fegyveres erőkre, de ezektől mindenesetre ténylegtesen jelentős forrásokat vontak el. 1940 –ben a GULAG –ra több, mint másfél milliárd rubelt fordítottak. Ez természetesen negatív hatással volt a Szovjetúniónak egy nagy fegyveres konfliktusra való felkészülésére.

– Ön párhuzamos valóságokat épít. Az egyikben a „fehér tábornokok”, a másikban Buharin győz, és a gazdasági tényezőket elemezve –  a kohászatot,  tankgyártást,  stb. arra a következtetésre jut, hogy a sztálini rendszer jobban csoportosította át az erőforrásokat s ezért jobban készítette fel az országot a háborúra. Ez csak ezekkel a teljességgel hipotetikus modellekkel  való összehasonlításban van így, vagy kiterjeszthető a politikai rendszerek teljes spektrumára is?

– A konkrét, általam leírt modellekkel való összevetésben.  Összehasonlítva: Piłsudski Lengyelországa az a társadalmi modell, amely nagyon is kialakulhatott volna Oroszországban  amennyiben a „fehérek” győznek. Azok az erők, amelyek Lengyelországban hatalomra kerültek 1918–20-as években, igen emlékeztetnek a mi fehér rezsimeinkre, a „fehér” dél-orosz rendszerre, Kolcsak rendszerére (még szövetséget is kívántak kötni vele). Piłsudski Lengyelországa próbált szövetkezni Gyenyikinnel. Nézzük a Rzeczpospolita[2] sorsát és azt, hogy hogyan készült fel ez az ország a háborúra. „Elkerülhető vereségek” c. könyvemben írok erről. 1939 szeptemberében Lengyelország lélekszáma 36 millió fő volt, ami soknak számít. Németország lakossága kétszer volt több ennél, ugyanakkor Lengyelország volt az, amelyik védekezett. Két-három hét alatt a lengyel állam totális vereséget szenvedett. Ezért, ha elképzeljük, hogy ha a „fehérek” győztek volna a polgárháborúban,  s a kommunista társadalom alternatíváját építették volna fel, akkor nagy lett volna a valószínűsége annak, hogy Oroszország vereséget szenved a náci Németországgal szemben. Ami egy buharini mérsékelt szocialista rezsimet illeti – Nyikolaj Buharint példaként említjük – ez a variáns is ahhoz vezethetett volna, hogy a Szovjetunió rosszabbul készül fel a háborúra, mint ahogyan valójában történt  (ismétlem,  hipotetikus modellről van szó).[…]

– Példaként felhozza a szovjet vadászrepülőgépek létrehozóinak példáját, azt, hogy Sztálin gyakorlatilag elrontotta a repülőgépeket. Az ilyesmit is figyelembe kell venni a gazdasági modelleknél?

– Én csak mellékesen és nem fő kérdésként foglakoztam a központi hatalomnak Sztálin személyében való beavatkozásával a műszaki tervezésbe. Ilyesmi a harmincas években fordult elő, például a  T-34 megjelenése előtt.  Természetesen figyelembe kell venni ezt a tényezőt, – a mindenek feletti központosításra való törekvést, amikor egy ember, akinek nincs műszaki végzettsége beavatkozik olyan kérdésekbe, amelyekkel nagy műszaki tudású embereknek kell foglalkozniuk.[…]Ez természetesen a sztálini államirányítás negatív oldala […].

– Milyen módon hatott pozitívan Sztálin a háborúra?

– A harmincas évek gazdasági modellje a fogyasztás csökkentésére és az erőforrásoknak a fogyasztási cikkek gyártásáról a nehéziparhoz való átirányítására irányult. A sztálini gazdasági modell (amit valójában nem személyesen Sztálin, hanem közgazdászok dolgoztak ki a huszas években, amikor meghatározták az ország fejlesztési irányát) a védelmi képességek szempontjából az 1941–42 évek katonai csapásának kivédésekor meglehetősen stabilnak mutatkozott. Itt igazolódik be az a stratégia, amely a fogyasztást  csökkentette a nehézipar és fegyvergyártás növelésének  javára.

– A sztálini modell előnye a „buharini” és „fehér” modellekkel szemben az erőforrások átirányítása?

– Az erőforrások újraelosztása. A kérdés csak az, hogy milyen módszerekkel. Feltétlenül szükségesek voltak-e  olyan  módszerek, mint a kollektivizálás, melyet elnyomás kísért a parasztság egyes szegmenseinek tekintetében és szükség volt-e az 1937-es terrorra?  Végre lehetett volna hajtani az átcsoportosítást  ezek nélkül? Elvileg igen. Lehetséges lett volna. Itt el kell választani egymástól a gazdaságot és a politikát.

– A kollektivizálást, a parasztság megsemmisítését, ami tömeges éhinséghez vezetett, szerintem lehetetlen gazdasági alapon megmagyarázni. Lássuk az Ön modelljét, amely az ország vezetőjének akaratából az erőforrások szabad átcsoportosítását feltételezi. Ez nem csak Sztálinnál volt így, hanem a késői Szovjetúnióban is: az erőforrások átirányítása a fogyasztástól a  hadikiadásokra szociális feszültséghez vezet. A lakosság elégedetlenkedik, jobban szeretne élni. Elnyomógépezetet kell létrehozni, hogy a lakosságot  kordában tartsák. Vagyis egy egységes rendszerről van szó: ha az ember olyan rendszert épít fel, amelyben teljes szabadságot élvez az erőforrások átcsoportosításában háború esetére, akkor elnyomó apparátusra van szüksége, a gondolkodás  szabadságát el kell nyomni, ami pedig ahhoz vezet, hogy a jó repülők tervezőit a vezetővel való vitájuk során terrorizálják, a repülőgépek pedig rosszabbak és még rosszabbak lesznek – ezek a dolgok  összefüggenek. Vagy Ön úgy gondolja, ez nincs feltétlenül így, s ettől még jó repülők készülhetnek?

– Mindez elkerülhető lett volna. Ön a 70-es 80-as évek Szovjetuniójának példáját említette. Volt ott olyan elnyomás mint a 30-as években? Nem volt. Az állam természetesen elnyomott, de nem olyan mértékben. Másik példa – Oroszország az első világháború idején. Amikor még Oroszországban cári rendszer volt,  ugyanazt  a fogyasztástól való erőforrás-átcsoportosítást látjuk.  Az állam  fogyasztáscsökkentő politikát folytatott, átirányítva a forrásokat a  nehéziparba, a fegyvergyártásba. Volt az első világháború idején  az Orosz Birodalomban ilyen elnyomás? Nem volt. Üldözték a forradalmárokat, nem olyan mértékben azonban, mint a Szovjetunióban a harmincas években. […]

– Példának hozta fel a végüket járó cári Oroszországot és  Szovjetuniót – azzal a logikával, hogy amikor megszűnik az erős elnyomás, vagyis a rendszert nem védik minden erőből,  akkor az véget is ér. A cári Oroszország és a Szovjetunió szomorú véget értek, Sztálin azonban a saját ágyában halt meg.  Vagyis Sztálin a diktátoriskolában ötöst kapott volna, a késői Szovjetunió vezetői és II. Miklós viszont nem.

– Második Miklós biztosan nem kapott volna ötöst. Van azonban más példám:  az Orosz Birodalom a XIX. században, ahol szintén volt erőforrás-átcsoportosítás.  […]Például a vasútépítéskor II. Sándor cár idején. […]

– Amikor Sztálin szerepéről van szó, akkor valójában a totalitarizmus egészéről beszélünk: arról, hogy egy világégéskor, mint  amilyen a második világháború volt, a totalitarizmus jobb rendszer, mint a demokrácia. Azt szeretném megérteni, hogy mitől jobb. Arra az érvre, hogy  „Sztálin iparosította az országot”, azt lehet válaszolni, hogy ha Oroszország demokrácia lett volna,   ugyan olyan gyorsan iparosodott volna,  hiszen minden országban lefolyt ez a folyamat. Leegyszerűsítve – az iparosításhoz nincs szükség diktatúrára.  A háború azonban más dolog.  Nem arról van-e szó, hogy a totalitarizmus csak akkor jó, amikor katasztrófába sodorja az országot, mint amilyen a Szovjetunió helyzete volt a második világháborúban 1941 második felében, s amikor a diktátort az  életösztöne, nem számolva az áldozatokkal, hihetetlen erőfeszítésekre sarkallja,  amelyekre, ha ő nincs, nem is lett volna szükség?

– A Nagy Honvédő Háborúban a Szovjetúnió népei győztek. A győzelem kérdését ebből a szempontból kell vizsgálni – a rendszer egy szörnyű és erkölcstelen ideológián alapult.

– Ez vitathatatlan. A másik oldalon Hitler szörnyűséges ideológiája volt,  viszont figyelembe kell venni, hogy Sztálin sokáig Hitler szövetségese volt.  

– Én nem mondanám, hogy Hitler szövetségese lett volna. Nem vitatom azt a nyilvánvaló tényt, hogy 1941 junius 22-én a Szovjetunió kapcsolatban állt a náci Németországgal. Gazdasági kapcsolatban.

– A Molotov-Ribbentrop paktum is létezett.

– A Molotov-Ribbentrop paktum létezett. Nem vitatom. Ami a szövetséges meghatározást illeti, hogy szövetségesek lettek volna, azzal nem értek egyet. A szövetségesség bizonyos közös cselekvést jelent valamely harmadik országgal kapcsolatosan.

– Közösen felosztották Lengyelországot. De térjünk vissza a totalitarizmusra.  Ön úgy gondolja, hogy a sztálinizmus inkább volt képes a tartalékok átcsoportosítására mint más politikai rendszerek, s ha nem alkalmazott volna terrort, akkor elvileg minden rendben lett volna?

– A kommunista rendszer keretein belül az elnyomás, attól félek elkerülhetetlen volt. Csak a mérték volt a kérdés. Természetesen, ha a 30-as évek terrorja nem lett volna a Szovjetunióban, a helyzet sokkal jobb lett volna. Ami a sztálini és más rezsimek összehasonlítását illeti, én ezt csak hipotetikus alternativákkal, a „fehér” és „buharini”-val tettem meg, s nem az összes létezővel. Ezt a hármast nézve a sztálini győz, ami az erőforrások effektív átcsoportosítását illeti.

– Akkor is, ha a feltételezett „buharini” rendszert nézzük, ahol elképzelésünk szerint nem történik a hadseregben tisztogatás, nem avatkoznak bele a tervezőintézetek munkájába,  hallgatnak a szakemberekre, nem hagyják figyelmen kívül a háború közeledtét jelző figyelmeztetéseket, ahogyan Sztálin tette, aki az utolsó pillanatig nem hitt ebben? Mindezek ellenére Sztálin jobban vezette az országot a honvédelem szempontjából?

– Igen, jobban, mint mondjuk Nyikolaj Buharin tette volna.

– Lehet, hogy a „buharini” Szovjetunióban nem léteztek volna ilyen problémák? Lehet, hogy az ország 1941-ben nem került volna olyan súlyos helyzetbe, nem lett volna szükség akkor erőfeszítésre s nem lett volna szükség a sztálini politikára – a műszaki , szervezési stb. hiányosságok ütötte réseket emberekkel betömni ?

– Abban a cikkben én azt írtam, hogy a „buharini” rendszer esetében is létezett volna az első napok, hetek, hónapok  vereségének problémája. Egyértelmű, hogy a  buharini koncepció egyértelműen jórészt a fogyasztás irányába csoportosította volna át az erőforrásokat. Pontosan Buharin volt az, aki a lassú és fokozatos transzformációt erőltette. Van egy olyan fogalom, hogy “Hosszú NEP”. Ilyen körülmények között a Szovjetunió 1941 junius 22-ig nem tudott volna olyan mennyiségű technikai eszközt legyártani – tankokat, repülőgépeket, ágyukat, stb.  amennyi ténylegesen rendelkezésre állt. A „buharini”  alternativa a Vörös Hadsereg visszavonulását jelentette volna a Volga mögé annak egész folyása mentén[…]. Ami azt illeti, hogy Sztálin az utolsó pillanatig  nem hitt a náci Németország támadásában– igen, létezik egy meglehetősen elterjedt koncepció, miszerint Sztálin nem hitt a a felderítésnek. Ugyanakkor igy vagy úgy látjuk azokat az 1941 tavaszi intézkedéseket, melyek felkészítették a Szovjetuniót az agresszióra. Más kérdés, hogy Sztálin nem hitt ennek vagy annak a felderítőnek, pédául Richard Sorgenak. Nem kizárt, hogy alapja volt rá, s hogy más vezető szintén nem hitt volna ezeknek az adatoknak.

– De hiszen Ön írt arról, hogy a katonai egységek még a Szovjetunió nyugati részén sem voltak kellőképpen felszerelve lőfegyverekkel.

– Nem tudjuk, hogy milyen szintű lett volna a felkészülés más politikai rendszer esetén. Később, 1940 második felében -1941 elején, amikor a „téli háború” hibáinak kijavítása folyt, az állam nagy erőfeszítéseket tett a fegyvergyártás növelése érdekében.

– S ezt az erős növekedést Sztálin érdemének tartja?

– Nem személyesen Sztálinénak, hanem az állammodelljének, amely 1940-re alakult ki. […]

A háború megnyerése a nép érdeme s nem Sztáliné. Amikor az Ön cikkeit olvasom, mindig találok példát arra,  hogy ha a népet nem zavarták volna, jobban sikerült volna neki. Mert mit is jelent a fogyasztás csökkentése a hadiipar javára –   a rabok országát jelenti, akiknek egy pár cipőjük, két váltás ruhájuk és egy darab kenyerük van, – s mindez azért, hogy kijavítsák a diktátor hibáit. Végeredményben Sztálin olyannyira rossz szituációt teremtett, amelyből csakis ily módon sikerült kikerülni – embertelen erőfeszítés és vér árán, melyet a fronton hullattak.

– Az a társadalmi modell, amely 1941 második felére kialakult, ütéképesebbnek bizonyult, mint bizonyos más modellek.

– Mert Sztálin bárki másnál jobban tudta átcsoportosítani az erőforrásokat? E szerint a logika szerint az elnyomás rossz dolog, mert nem hajt semmilyen gazdasági  hasznot?

– Nemcsak hogy nem hajtott hasznot, hanem kolosszális kárt okozott a társadalomnak. […]

Oleg Hlevnyuk/ Олег Хлевнюк/ Sztálinnal foglalkozó történész  így értékelte a Nagy Honvédő háborúban  /második világháború 1941-től annak befejezéséig tartó szakasza. a ford./ kivívott győzelemben játszott szerepét:

– Sztálin, mint olyan sokan a környezetéből, nemigen volt felkészülve  az ország vezetésére. Mindenek előtt forradalmárok voltak, olyan emberek, akiknek a hatalom megszerzése volt a céljuk. Hogy mit kezdjenek ezzel a hatalommal, azt nemigen tudták. Gyakorlatilag egyiküküknek sem volt tapasztalata a gyári termelésben, vagy valamilyen teremtő munkával kapcsolatos feladatok megoldásában. […] Fokozatosan, próba szerencse alapon (ami óriási mennyiségű áldazattal járt) sikerült többé-kevésbé elsajátítaniuk az állam- és gazdaságirányítást valamint a külpolitikát.  A háborúban, mint tudjuk,  a tanulás hatalmas vereségekkel kezdődött, s csak nagy árat fizetve tanult meg Sztálin bizonyos hadvezetési fogásokat. Fontos momentum – mindig léteztek szakértők. Amikor inkább hallgattak a szakértőkre – sikeresebbek voltak. Amikor azokat ellenforradalmárként börtönbe zárták, a politika csődöt mondott. Sztálin személyisége, karaktere, fóbiái elmélyítették az ország vezetésének negatív tendenciáit.

A politikai és szociális stabilitás fenntartásának effajta módja olyannyira túlzott volt, oly méreteket öltött, hogy eredményei inkább voltak negatívak még a diktatúra szempontjából is. 1937-38-ban majd’ 700 ezer embert végeztek ki, legnagyobb része  jól kvalifikált, munkaképes ember volt. Hogy mit jelent egy országnak két év alatt szó szerint 700 ezer ilyen állampolgár elvesztése? Arról nem is beszélve, hogy ezen túl is több mint egy millió ember került lágerbe, közülük sokan  meghaltak, akik pedig életben maradtak, azok nem mindig végeztek ésszerű munkát. Mindez meggyöngítette az országot. Inkább ismeretes a katonai vezetőkkel szemben alkalmazott komoly erőszak esete a háború előestéjén. Bármennyire is mondják, hogy mindössze néhány ezer emberről volt szó, könnyen belátható, milyen morális hatást fejtett ez ki a hadseregben s milyen negatív következményekkel járt. A sztálini idők elnyomása gyakran lépte át az ésszerűség határát, még akkor is, ha a diktatúra szemével nézzük…

A hatalmas ország természetesen szünet nélkül dolgozott, s mindent feláldozott, ami feláldoznivalója csak volt. Ezeknek az áldozatoknak végülis valamiféle eredményt csak kellett hozniuk. Egyértelmű, hogy Sztálin és környezete sok döntése egyszerűen hatástalan volt, hibásnak bizonyult. Magának Sztálinnak kellett ezeket felülvizsgálni. Ez mondható el a háborúról is.  Sztálin volt persze a főparancsnok, befolyása a háborús években a hadsereg és az ország vezetésére kétségtelen. Világos azonban, hogy hatása a háború előtt és annak első részében lényegesen különbözik  attól, amilyen az a második szakaszban volt, amikor áldozatok árán sikerült elsajátítani valamennyire az ország és a hadsereg vezetésének bonyolult tudományát   háborús körülmények között, s kiverekedni a győzelmet.

https://www.svoboda.org/a/28591006.html

 

[1] szovjet-finn háború 1939-40-ben

[2] A Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség hozta létre a Lublini unióval 1569 -ben

 

 

 „A golyó általi halálra ítélteknek baltával vágták le a fejét”

Miért rendezte meg Sztálin a Nagy Terrort és fürdette vérben az országot

Kirill Alekszandrov / Кирилл Александров

az interjut Andrej Mozzsuhin/ Андрей Мозжухин készítette

 

Sztalin1

Borisz Jefimov plakátja  „Acélkesztyűbe fogtok dudálni”[1]

 

2017-ben éppen 80 éve annak, hogy a 20. század egyik legtragikusabb eseménysorozata, az 1937-38-as tömegterror lezajlott. A nép emlékezete mint  „jezsovscsinát” (a sztálini államvédelmi népbiztos, Nyikolaj Jezsov nevéből képzett kifejezés) őrizte meg. A mai történészek inkább mint a „Nagy Terror” kifejezést használják. Okairól és következményeiről Kirill Alekszandrov / Кирилл Александров / pétervári történész, kandidátus beszélt a „Lenta.ru”-nak.
A golyó által kivégzettek statisztikája

Miben állt az 1937-38-as évek Nagy Terrorjának kivételessége? Hiszen a szovjethatalom létezésének gyakorlatilag minden évében erőszakhoz folyamodott.

A Nagy Terror kivételessége annak precedensnélküliségében és a Kommunista Párt irányítótestületei által, békeidőben szervezett tömeggyilkosságok nagyságrendjében állt.  A SZU lakossága számára a háborút megelőző évtized kész katasztrófával ért fel.  Az 1930-tól 1940-ig terjedő időszakban a sztálini társadalompolitikának több mint 8,5 millió ember esett áldozatául, több mint 760 ezer embert végeztek ki golyó által ellenforradalmi tevékenység  vádjával, körülbelül egymilliónyi kuláktalnított veszett oda a kuláktalanítás különböző stációin és a kényszerlakhelyeken, körülbelül félmillió rab halt meg a GULAG-on. Végezetül 6,5 millió ember halt éhen az 1933-as „golodomor” (éhínség) következtében, amely Oroszország Állami Dumájának az értékelése szerint „a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálásának a következménye volt”.

A legtöbb áldozat az 1930-as, 1931-es, 1932-es és az 1933-as  évekre esik – körülbelül 7 millió fő. Összehasonlításul: a Szovjetunió megszállt területein 1941-1942-ben meghaltak számát a demográfusok összesen 4-4,5 millióra becsülik. Ugyanakkor a „jezsovscsina” a kollektivizálás  egyenes és elkerülhetetlen következménye volt.

 Vannak pontos adatok az 1937-1938-as repressziók áldozatainak számáról?

A Szovjetunió Belügyminisztériumának 1953-as tájékoztató adatai alapján 1937-1938-ban az NKVD (belügyi népbiztosság) szervei 1 millió 575.259 embert tartóztattak le, közülük  1.372.382 (87,1 %) ellenforradalmi tevékenységért és ebből 1.344.923 főt el is ítéltek (közülük 681 692 főt lőttek agyon).

 

Sztalin2

Kliment Vorosilov, Vjacseszlav Molotov, Joszif Sztálin és Nyikolaj Jezsov a Moszkva-Volga  csatornánál 1937-ben

Фото: Public Domain / Wikimedia

 

A halálra ítélteket nem csak főbelövéssel ölték meg.. A Vologdai UNKVD (a belügyi népbiztosság területi igazgatósága) végrehajtói – Szergej Zsupahin érdemrenddel is kitüntetett állambiztonsági őrnagy tudtával – a golyó általi halálra ítélteknek baltával vágták le a fejét. A Kujbisevi UNKVD-n az 1937-38-ban elítélt majdnem kétezer főből körülbelül 600 embert kötéllel fojtottak meg. Barnaulban az elítélteket feszítővasakkal ütötték agyon. Az Altájban és a Novoszibirszki területen a nőket a kivégzés előtt megerőszakolták. Az NKVD novoszibirszki börtönében a munkatársak azon versenyeztek, hogy melyikük tudja az elítéltet egyetlen, a lágyékára mért csapással megölni.

Az 1930-tól 1940-ig terjedő időszakban az Szovjetunióban politikai indoklással több mint 760 ezer embert ítéltek el és lőttek agyon (közülük több mint 680 ezret a jezsovscsina idejében). Összehasonlításul: az Orosz Birodalomban 37 év alatt (1875-1912-ig) mindent egybevetve, a legsúlyosabb büntetőügyeket valamint az első orosz forradalomnak a tábori és körzeti katonai haditörvényszékeken elítélt valamennyi résztvevőjét is, a halálraítéltek száma nem érte el a hatezer főt. 1937-1939-ig Németországban a népi törvényszékek (Volksgericht) – a Birodalomnak a hazaárulás, kémkedés és más politikai bűnügyek kivizsgálására létrehozott rendkívüli bírói szervei – 1709 embert ítéltek el és ebből 85 halálos ítéletet hoztak.

 

A Nagy terror okai

 Mit gondol, miért éppen 1937-re esett a Szovjetunióban az állami terror csúcspontja? A kollégája, Oleg Hlevnyuk / Олег Хлевнюк /szerint Sztálin elsősorban a potenciális elégedetlenkőket és az osztályidegeneket akarta a közelgő háború előtt eltávolítani. Ezzel Ön egyetért? És ha igen, elérte vajon Sztálin ezt  a célját?

Nem szeretnék hozzátenni a kiváló Oleg Vitaljevics szempontjához. Az októberi fordulat és a bolsevikoknak a polgárháborúban aratott győzelme eredményeként országunkban a Kommunista Párt Központi Bizottságának diktatúrája jött létre. Leninnek, Sztálinnak és bajtársaiknak a legfontosabb feladata a megragadott hatalom megtartása volt, méghozzá bármilyen áron. Ennek az elvesztése több tízezer bolsevik számára nem csak politikai, de személyes kockázatot is jelentett.

Sztalin3

A Fehértengeri csatorna építése, 1933-ban.

Фото: РИА Новости

 

A Szovjetunió lakosságának legnagyobb részét parasztok alkották, az 1926-os összeírás szerint a falusi népesség aránya meghaladta a 80%-ot. A NEP virágzó évei (1923-1925) alatt a falu meggazdagodott, megnőtt az ipari áruk iránti igény. De ezekből a szovjet piacon hiány mutatkozott, úgyhogy a bolsevikok a „tőkés elemek” befolyásának növekedésétől tartva elkezdték mesterségesen korlátozni a magánvállalkozásokat. A hiányzó iparcikkek ára emelkedni kezdett, a parasztok szintén elkezdték emelni az élelmiszer fogyasztói árát. A bolsevikok viszont nem voltak hajlandók a gabonáért piaci árat fizetni. Ebből alakultak ki az 1927-1928-as évek válságai, amelyek során a kommunisták visszatértek az erőszakos gabonafelvásárlás gyakorlatához. Kemény intézkedések segítségével sikerült is nekik, Molotov szavával élve „felhajtani a gabonát”, de a városokban az ellátási nehézségek miatti tömeges elégedetlenség veszélye fennmaradt.

Sztálin megértette, hogy amíg vidéken megmarad a szabad és független árutermelő paraszt, az mindig veszélyt fog jelenteni a Kommunista Párt számára. És 1928-ban a parasztságot egyenesen „olyan osztálynak minősítette, amelyik a saját soraiból kiemeli, megteremti és feltáplálja a tőkéseket, kulákokat és a kizsákmányolók legkülönbözőbb fajtáit”. Arra volt szüksége, hogy megsemmisítse a parasztság legszorgalmasabb részét, kisajátítsa a tartalékait,  a maradékot pedig állami, jogfosztott cselédekként, a munkájukért csak jelképes összeget fizetve, földhöz kösse. Csak ez a kolhozrendszer, függetlenül gazdaságtalan mivoltától tudta biztosítani a párt számára hatalma fenntartását.

 

Azaz az 1929-es nagy fordulat nélkül nem lett volna elképzelhető az 1937-es Nagy Terror sem?

Igen, a kollektivizálás elkerülhetetlen volt: Sztálin és a hívei ennek a szükségességét az iparosítás érdekeivel magyarázták, de valójában egy paraszti országban a saját politikai túlélésükért küzdöttek.  A bolsevikok nagyjából egymillió parasztgazdaságot (5-6 millió embert) kuláktalanítottak, a saját környezetükből való kitelepítést és a deportációt körülbelül 4 millió ember sínylette meg. A falu kétségbeesetten ellenállt: az OGPU (politikai rendőrség) adatai szerint 1930-ban a Szovjetunióban 13 453 tömeges paraszti megmozdulásra (ezek között 176 spontán-) és 55 fegyveres felkelésre került sor. Összességében ezekben majdnem 2,5 millió ember vett részt – háromszor anyian, mint az egész fehér mozgalomban a polgárháború alatt.

Sztalin4

1901-ben a faluból megélhetésért a városba induló parasztok.

Фото: РИА Новости

 

Annak ellenére, hogy 1930-1933 között a hatóságoknak sikerült letörniük a paraszti ellenállást, a „kolhozparasztok boldog élete” elleni tiltakozás  megmaradt és nagy veszélyt jelentett. Ezen túl 1935-36-ban a börtönökből és a számüzetésből elkezdtek visszatérni a 30-as évek elején elítélt parasztok. A jezsovscsina alatt agyonlőttek legnagyobb hányadát (kb. 60 %-át) éppen a falusiak, a kolhoztagok és egyéni teremelők, az állambiztonsági szervek listáin szereplő volt kuláktalanítottak tették ki. A nagy háború küszöbén a jezsovscsina alapvető célja az volt, hogy a kollektivizálás és a kolhozrendszerrel szembeni tiltakozást elfojtsa.

 

Berija „liberalizációja”

A parasztokon kívül még kik szenvedtek a sztálini represszióktól?

Menet közben a „nép ellenségeinek” más kategóriáit is megsemmisítették. Az Orosz Orthodox Egyházat totális katasztrófa döntötte romba. 1917-ben Oroszországban 146 ezer világi papja és szerzetese volt a pravoszláv egyháznak, majdnem 56 ezer egyházközség működött, több mint 67 ezer templom és kápolna. 1917-1939 között a 146 ezer világi papból és szerzetesből a bolsevikok több mint 120 ezer főt kiirtottak, abszolút többségüket az 1930-as években, Sztálin alatt, különösen sokat 1937-1938-ban. 1939 őszére a Szovjetunióban csak 150-300 működő pravoszláv egyházközség maradt és nem több, mint  350  templom. A bolsevikoknak a pravoszláv és megkeresztelt lakosság legnagyobb részének közönyétől kísérve majdnem tökéletesen sikerült megsemmisíteniük a világ legerősebb autokefál orthodox egyházát.

 

Az hogyan lehet, hogy a terror végrehajtói közül olyan sokan később maguk is a terror áldozataivá váltak? Sztálin attól félt talán, hogy a saját titkosszolgálatainak túszává válik?

Bűnözői hajlamok, törekvés arra, hogy a Kommunista Pártot, mint maffia-szervezetet irányítsa, amelyben minden vezetőt a gyilkosságok elkövetésében való részvétel láncol össze és végül arra, hogy nemcsak a saját valódi és képzelt ellenségeit semmisítse meg, de családjuk tagjait is kiirtsa motiválták a cselekedeteit. Ahogyan azt az 1937-ben a ÖOK(b)P (Össz-Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt) KB nomenklaturájába került csecsen Abdurahman Avtorhanov írta, „Sztálin zseniális politikai bűnöző volt, akinek az állami bűntényeit maga az állam törvényesítette. A köztörvényes bűnözés és a politika amalgámjából unikum született: a sztálinizmus.” A sztálini rendszerben a tömeges repressziók végrehajtói arra voltak kárhoztatva, hogy a szervezők, mint feleslegessé vált szemtanúkat likvidálják őket. Ezért kapott például nemcsak az állambiztonság fentebb már említett őrnagya, Szergej Zsupahin, de maga, az állambiztonság komisszárja Nyikolaj Jezsov is golyót a tarkójába.

De nem érdemes eltúlozni a csekisták soraiban gyakorolt megtorlás mértékét sem. Az NKVD 25 ezer, 1937 márciusában az állambiztonság rendszerében dolgozó munkatársa közül mindenfajta bűntényért, mindent ideértve a köztörvényes cselekedetektől a kihágásokig, 1938 augusztusáig 2 273 főt ítéltek el. 1939-ben 7 372 munkatárstól váltak meg, de ezek közül csak 937, Jezsov alatt is ott szolgált csekistát tartóztattak le.

Sztalin5

Forgalomirányító Moszkvában, a Petrovka és a Kuznyeckij moszt kereszteződésében, 1934-ben.

Фото: Иван Шагин / РИА Новости

 

Közismert, hogy amikor Jezsov helyett Berija lett az NKVD vezetője, a tömeges letartóztatások megszakadtak és néhány vizsgálati foglyot még szabadon is engedtek. Mit gondol, az 1938-as  év végén miért zajlott le egy, amolyan olvadás-féle folyamat?

Először, az országnak szüksége volt a kétéves véres borzalom után egyfajta fellélegzésre – a jezsovscsinában mindenki kimerült, maguk a csekisták is.  Másodszor, 1938 őszén megváltozott a nemzetközi helyzet. Hitler ambíciói háborút provokálhattak ki Németország és a nyugati demokráciák között, Sztálin pedig ebből az összeütközésből maximális hasznot akart húzni. Ezért aztán minden figyelmét a külpolitikára kellett összpontosítania. A „Berija-féle liberalizáció” lezajlott, de ez nem jelenti azt, hogy a bolsevikok lemondtak volna  a terrorról. Az 1939-1940-es években a Szovjetunióban „ellenforradalmi tevékenységért” 135 695 embert ítéltek el, ebből 4 201-et golyó általi halálra.

 

Honnan verbuválták a hatóságok a kádereket a gigantikus elnyomóapparátushoz?

1917 végétől a bolsevikok Oroszországban folyamatos háborút viseltek a társadalom ellen. Ellenségnek minősültek a nemesek, a kereskedők, a klerikusok, a kozákok, a volt tisztek, a többi politikai párt tagjai, a fehérgárdisták és a fehér emigráció tagjai, aztán a kulákok és a kolhozba belépni nem akaró középparasztok, a polgári származású szakemberek, a károkozók, megint csak a papok, az ellenzéki csoportosulások résztvevői.  A társadalmat állandó feszültségben tartották. A nagy számú politikai kampány lehetővé tette, hogy a bűnüldöző szervekbe a legalsó társadalmi rétegekből – amelyek számára a vélt vagy valós és potenciális ellenségek üldözése megnyitotta a karriercsinálás  lehetőségének az útját – sikerüljön utánpótlást biztosítani.  Egy tipikus példa erre a későbbi állambiztonsági miniszteré, Viktor Abakumov vezérezredesé, aki a hivatalos verzió szerint egy mosónő és egy, a jezsovscsina alatt kiemelt munkáskáder leszármazottja volt.

 

Szomorú tanulságok

Milyen következményekkel jártak 1937-1938 eseményei az ország és a társadalom számára?

Sztálin és a beosztottai többszázezer ártatlan embert gyilkoltak le. Emberek millióinak, ha figyelembe vesszük a megtorlások áldozatainak családtagjait is, törték ketté, tették tönkre  az életét. A terror körülményei között egy sokmilliós nép hihetetlen erkölcsi szétzüllesztése zajlott le, a hazugság,a félelem, a kétszínűség, a behódolás és alkalmazkodás, az elgyávulás uralt el mindent. Nem csak az emberi testeket irtották ki, de az életben hagyottak lelkét is.

Súlyos veszteségek érték a tudományos, közgazdasági és katonai elitet is, a kultúra és művészet alkotóit. Óriási emberi potenciált semmisítettek meg. Ez pedig legyengítette a társadalmat és az országot is. Milyen mértékkel lehet lemérni például Alekszandr Szvecsin / Александр Свечин / hadosztályparancsnok, a tudós Georgij Langemak / Георгий Лангемак /, a költő Oszip Mandelstam / Осип Мандельштам /, a fizikus Lev Subnyikov  / Лев Шубников /vagy a bátor metropolita, Kirill (Szmirnov) halálának a következményét, az e miatt bekövetkezett veszteséget?

A jezsovscsina nem lohasztotta le a társadalomban az ellenállás hangulatát, inkább kiélezte és eldurvította a reakciókat. A sztálini hatalom maga szaporította  saját ellenségeinek a számát. 1924-ben az állambiztonsági szervek operatív listáin körülbelül 300 ezer potenciális „ellenséget” tartottak nyilván, 1941 márciusában (a kollektivizálás és a jezsovscsina után) – több mint 1,2 milliót.  1941 nyarán és őszén a 3,5 millió hadifogoly, a 200 ezer dezertőr, később a lakosság egy részének az ellenséggel való együttműködése – mind a kollektivizálás, a kolhozrendszer, a kényszermunka és a jezsovscsina törvényszerű következménye volt.

 

Azt ki lehet-e jelenteni, hogy a tömeges repressziók a vertikális mobilitás normális működésének hiányában sajátos társadalmi liftként működtek a bolsevik pártnomenklatúra fiatalabb generációi számára?

Igen, ki lehet jelenteni. De ezzel együtt Sztálin egészen 1953-ig túsza maradt a lenini „vertikumnak” – a párt KB diktatúrájának. Sztálin manipulálhatta a kongresszusokat, bármelyik párttagot kiirthatott, tisztogatásokat és átszervezéseket kezdeményezhetett, de nem ignorálhatta a párt nomenklatúrájának összetartását, és ettől megszabadulni sem tudott. A nomaklatúra új elitté formálódott.

„A forradalom, amelyet az osztályok felszámolásának a nevében vezettek – írta később Milovan Ðilas, a Jugoszláv Kommunista Párt KB tagja-, egy új osztály korlátlan uralmához vezetett. Minden egyéb – álcázás és illúzió.” 1952-53 telén Sztálin eszement terve, hogy új jezsovscsinát vezessen be az SzKP KB vezetőinek, Berijának, Hruscsovnak, Malenkovnak, Bulganyinnak és másoknak a törvényszerű ellenállását vívta ki. Azt gondolom, éppen ez volt halálának a valódi oka. Sztálin leginkább saját környezetének esett áldozatul. Hogy gyógyszertúladagolással ölték-e meg vagy időben nem részesítették megfelelő orvosi segítségben – ez nem is annyira fontos.

Távlatosan szemlélve Sztálin politikai csődtömegnek bizonyult. Lenin megalkotta a szovjet államot, Sztálnin univerzális formát adott neki, de ez az állam már negyven évvel Sztálin halála után megszűnt létezni. Történelmi léptékkel mérve – jelentéktelen kis idő múlva.

https://m.lenta.ru/articles/2017/08/05/terror/

[1] Minden jelentésrétegével együtt lefordíthatatlan fordulat. Az acélkesztyű kifejezésben, szó szerint acél-tüskés kesztyű kifejezésben mind Sztálin neve (jelentése acélos), mind Jezsové (jelentése sünös, tüskés) benne van /a ford/.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s