100. – 2017. szeptember 12.

Mark Szolonyin történész válaszol az Echo Moszkvi /Эхо Москвы/ moszkvai rádióállomás hallgatóinak interneten érkezett kérdéseire

 

Mark Szemjonovics Szolonyin /Марк Семенович Солонин /https://en.wikipedia.org/wiki/Mark_Solonin / (1958 -) képzettsége szerint repülőgép mérnök, akinek sok országban adták ki történelmi munkáit. Ezeknek témája elsősorban a Nagy Honvédő Háború. A történész-tudományos világ egy része elítélően, másik része nagy lelkesedéssel viszonyul hozzá.
1. kérdés

hardbone:
Létezik részletes kimutatás a 41 második félévében folyó hadieseményekben résztvevő német alegységek hadműveleti naplóinak fellelhetőségéről?

Válasz

Létezik és nem csak a „fellelhetőségükről”.
Az internetes oldalamra általános és ingyenes használatra a Wehrmacht parancsnokságának több mint 500 oldalnyi alapdokumentumát (parancsok, operatív összefoglalók, hadműveleti naplók) tettem ki, méghozzá minőségi, többször ellenőrzött és pontosított fordításban, a hadműveletek térképvázlataival, helynévmutatókkal, a Vörös Hadsereg ugyanazon napokból és helyekről származó dokumentumainak csatolásával. Használják bátran![1]

A legéberebbek figyelmébe: az oldalamon nem voltak, nincsenek és sohasem lesznek reklámok, ezért ebben a felhívásban ne keressenek hátsó szándékot.

 

Szolonyin: Hitler aljas módon pontról-pontra közzétette ezeket a feltételeket, 1941. június 22-i rádióbeszédében

2. kérdés

Borisz, kisvállalkozó, Malojaroszlavec:

A megjelent visszaemlékezésekből arra lehet következtetni, hogy a balti köztársaságok és a Szovjetunió egyéb területei között nemcsak a határ, de ott működő határőrizet is fennmaradt, határőrsökkel, határátkelőkkel. Tehát volt még egy védelmi vonal, a régi határ mentén működő belső határőrsök. Így volt? Mi lett a sorsuk?

Válasz
Igen, minden pontosan így volt: határőr őrsök, határőr alakulatok, csak írásos engedéllyel történő határátlépés. A szovjet történészek ezt igyekeztek elfelejteni, mert ennél világosabb cáfolatát „a szovjet népek baráti családjához való önkéntes csatlakozás” hazugságának még kitalálni is nehéz lett volna.
Hogy miért is zárták le a határt? Legelőszöris azért, hogy a szovjet emberek, akiknek az élete tudvalevőleg egyre vidámabb és jobb lett, nehogy a saját szemükkel egy parasztházat, egy jószágot vagy csak egy falusi boltot is megláthassanak az egyik szegény kis litván településen. Ez volt a főok, de korántsem az egyetlen. Sztálin elvtárs következetesen pragmatikus, a legkisebb önáltatás nélküli realista  volt. Hadseregét a háromnapos szabadrablás a történelemben  jól bevált, megbízható módszerével motiválta a „felszabadító hadjáratok” folytatására.  Ennek az 1940-es mintájú modernizált változata a következőképpen nézett ki:  azoknak, akiket a Balti térségre ráengedett (a Vörös Hadsereg katonái, a csekisták, a pártvezetés, az ideológia kiszolgálói) az első hónapokban fantasztikusan kedvező árfolyamon váltották át a helyi valutákat, olyannyira, hogy még a közkatonák is a maguk kis párkopejkás illetményéből vásárolhattak ezt-azt és ki tudták használni a helyzetet (az internetes oldalamon vannak idevágó visszaemlékezések), a vezetőkről nem is beszélve, azok 10 életre is elegendő ruhaneműt és bútort spájzoltak be.

Az egyértelmű, hogy ezek a határőr őrsök semmiféle védvonalat sem képeztek, nem is képezhettek (nem ez volt a feladatuk); a háború legelső napjaiban elsöpörték őket, még csak nem is a németek, hanem a menekülő vöröskatonák fegyveres tömege.
De a „sors” szót nagyonis helyénvalóan használta: Kelet-Lengyelország (az un. „Nyugat-Belorusszia” és „Nyugat-Ukrajna”), Litvánia és Lettország zsidó lakossága sorsának alakításában ez a „régi határ” végzetes szerepet játszott.

Szolonyin: A 41-es év összeomlásának okát egyetlen mondattal lehet leírni: „Rabszolgahadsereg nem lehet eredményes”

3. kérdés

Alex, művész, USA, Chicago:

Miért hogy a hitleri Németország mégis a nagyobb rossznak bizonyult a Nyugat számára, mint a kommunista Szovjetunió?

Válasz

Nagyszerű kérdés! Sajnos az erre adható teljes és pontos választ senki sem ismeri. Ezt-azt a részletekből próbálunk meg összeszedni. Először is, rendkívül pontosan mondta, hogy „bizonyult”. Pontosan így, egy viharos és előre nehezen megjósolható folyamatban rosszabbnak „bizonyult”.  És ehhez járult még a Sztálin elvtárs által nagyszerűen megtervezett és talán egész hosszú poltikai pályájának legsikeresebben végrehajtott művelet.

A gyengét (Németországot) felbíztatta és lelkesítette, a gyakorlatban ezzel-azzal még segítette is; az erőset (az angol-francia blokkot) meggondolatlan lépések megtételére provokálta – közvetlenül, a komintern ügynökökön és a „haladó közvéleményen” keresztül is. Az eredmény az lett, hogy 1939. szeptember 1-én az angolok és a franciák az elszabadult  Hitlerrel szemben találták magukat, kezükben a Lengyelországnak nyújtott biztosítékkal teljesen magukra hagyva. Később pedig, amikor a háború fellángolt és véráldozatot is követelt, a véres harci kerék már magától dübörgött és gyorsult tovább.

És mégis, volt egy jól látható pillanat, amikor meg lehetett volna állni. Ez a 43-as év tavasza volt, Sztálingrádot és a német seregek észak-afrikai szétverését követően, Köln lerombolása után ls néhány hónappal Hamburg felégetése előtt. Németország ekkor megszűnt Nagybritannia (és méginkább az USA) számára közeli és elháríthatatlan veszélyforrásnak lenni, el lehetett volna azon gondolkodni, hogy jobb ha Sztálin elvtárs az 1939-es határokon belül marad sőt, akár még azon is, hogy likvidálják. De nem gondolkodtak el, továbbra is vért és izzadságot ontottak azért, hogy a „vörös fáraó” előtt megtisztítsák az Európába vezető utat. Miért is? A gondolkodási tehetetlenség? A már egyszer elkezdett háború tehetetlenségi nyomatéka? Roosevelt elvtárs személyes és politikai elfogultságai? (Próbálja meg egy percre gondolatban a következő sánclépést: Roosevelt Londonban és Churchill Washingtonban.) És hát természetesen – a kommunista eszme nem lankadó, örök vonzása! Az egyszerű embereknek a soha véget nem érő potyázás ígérete, azoknak meg akik kissé bonyolultabbak, Vera Pavlovna negyedik álma[2], „az elidegenedés meghaladása”, az alkotó munka felszabadítása, „hogy a földet Orosz- és Lettország vámjai nélkül / egyesítse egyetlen nagy emberi közösség.”[3] És mi van a másik oldalon? Még a legjobb esetben is (egészen addig, amíg a Dachauról készült fotók meg nem jelentek az amerikai lapokban) vonuló húsos tornásznők, Sieg heil- t üvöltő tömeg és a fejek mérésére használt fakörzők. Fujj!

 

4. kérdés

Alekszandr, tanár, Moszkva:

A Vörös Hadsereg bevonulása Lengyelországba 1939. szeptember 1-én pozitív hatással járt a Szovjetunió számára a Nagy Honvédő Háború menetében?  Kérem először „igennel” vagy „nemmel” válaszoljon és csak ezt követően fűzzön hozzá kommentárt.


Válasz
Kedves Alekszandr, sajnos nem tudom teljesíteni a kérését, mivel az az esemény, amelynek az egyszavas értékelésére kíváncsi, sohasem történt meg.
Nem történt meg „a Vörös Hadsereg bevonulása Lengyelország területére”. Ezzel szemben lejátszódott egy a lengyel hadsereg szátzúzását és Lengyelország előre meghatározott megszállási területekre való felosztását célzó közös, előzetesen megtervezett és folyamatosan egyeztetett hadművelet.

Ha kételkedik, vegye elő az újságokat. Bármely 1939 szeptemberi szovjet napilapot. Én a „Pionyerszkaja pravdát” idézem, a szeptember 30-i 133. számot (2303). A második hasábban hatalmas térkép van a következő aláírással: „A Szovjetunió és Németország kölcsönös állami érdekeinek határvonala az egykori lengyel állam területén” A térképtől balra – Molotov Ribbentrophoz intézett soros táviratának szövege („Miniszter úr ismételten a legmélyebb tiszteletemről biztosítom Önt”) A térkép alatt egy cikk „Becsülettel és dicsőséggel” („a harckocsioszlop gyors ütemben haladt Lvov városa felé”).

Hogy milyen hatással volt a későbbiekben a Szovjetunió számára ez a hadművelet? A lehető legsajnálatosabbakkal. Hogy miért? Mert a teknős csak abban az esetben tudja megelőzni a szarvast, ha néhány ével korábbanstartol. Ezt követően a szarvas könnyedén ledolgozza a távot majd utoléri és le is előzi a teknőst. A 30-as évek második felében a sztálini birodalom fegyveres erői többszörös túlerőben voltak Németországgal szemben a katonák és a hadosztályok, többszörös,  a hadrendbe állított harckocsik és repülőgépek számát tekintve nagyságrendi mértékben. De nem azért, mintha a szovjet kommunisták jobban boldogultak volna a gazdasággal, mint a német nemzeti szocialisták,  Hitler Sztálinhoz képest egyszerűen hatalmas késéssel volt kénytelen startolni.

Németország nyíltan csak 1935-ben szakított a Versailles-i Szerződések korlátozásaival és kezdett hozzá a korszerű tömeghadsereg kiépítéséhez. Ekkor Sztálinnak már 9 ezer tankja, 4 gépesített hadteste és 18 önálló harckocsizó dandárja volt. Persze csodák nincsenek és ez a döntő anyagi és műszaki fölény nem maradhatott fenn sokáig. A német „szarvas „ ütemesen utolérte és leelőzte a szovjet „teknőst” és a háború végére a német gyárak olyan fegyverrendszereket bocsátottak ki, amelyek (nem minden esetben sikeres) lemásolására a szovjet mérnököknek még 5-10 évre volt szükségük.
Ezért aztán a a szovjet embereknek az volt az érdeke, hogy „ne halogassuk a háború kezdetét” – mert az erőviszonyok minden nappal a kárunkra változtak- és hogy intézzük el mielőbb Hitlert, ha már nem 35-ben, legalább 39-ben. És ha Molotov ahelyett, hogy a „legmélyebb tiszteletéről” biztosította volna, elküld Hitlernek egy papírfecnit, amelyen ceruzával egy oszlopban összeadja a hitlerellenes koalíció, Anglia, Franciaország, Lengyelország és a Szovjetunió hadosztályait és harckocsijainak a számát, akkor nem kellett volna Hitlernek egészen 45 májusáig húznia az öngyilkosságot, már 39 nyarán főbe lőtte volna magát. De sajnos Sztálinnak más céljai és más tervei voltak. Sztálinnak háborúra, sokéves, pusztító háborúra volt szüksége Nyugat-Európában, amelynek a romjain szerette volna harckocsioszlopait végigvonultatni. És meg is tette. Az üszkökön keresztül. Sokkal később azonban, és ha nem is 17, de talán nem is egészen 27 millió szovjet ember élete árán.

Szolonyin: A Vörös hadsereg nem „bevonult Lengyelország területére”. Közös hadművelet volt.

5. kérdés
Marianna, angol tanár, Izrael, Kfar-saba:

Meg szeretném érteni, hogy miért volt jóval magasabb azoknak az embereknek az aránya a Szovjetunió idejében, akik látták a rendszer végzetes voltát, mint a mai Oroszországban.

Válasz

Kedves Marianna, kérdésére nagyon egyszerű a válasz: „Izrael, Kfar-saba”. De lehetne „Boston, USA” vagy „Montreal, Kanad”, de akár „Prága, Vilniusz, Barcelona…is”.  Ki értse meg a végzetességét, ha mindenki elment?

6. kérdés

alexu1975:

Tisztelt Mark Szemjonovics, nemrég fejeztem be az „1941 Zárójelentés” című könyvét. Sok leírt tényt már korábban is ismertem, de a végkövetkeztetése őszintén szólva sokkolt. És a kérdés megmaradt – akkor mi vagy kicsoda mentette meg a Szovjetuniót a teljes összeomlástól 1941 októbere és 1943 februárja között? Hogy született meg egy eltűnt (elpusztult, fogságba esett, szétszaladt) Vörös hadseregből a 42-45-ös évek új hadserege?

Válasz

Vannak egyszerű és vannak bonyolult kérdések. A 41-es év összeomlásának okát (a pontosság és a mélység elfogadható sérelmével) egyetlen kifejezéssel írhatjuk le: „Rabszolgahadsereg nem lehet eredményes”. A feltett kérdésére adott válaszomat nem tudom egy-két frázisba sűríteni, és egy ennyire bonyolult és véres témát  karikatúrává egyszerűsíteni se kívánok. Csak a „Hogyan győzött a Szovjetunió a háborúban” című, a „Hadiipari értesítő”című hetilapban megjelent cikkemet ajánlhatom a figyelmébe, amelyet hálón a honlapomon és vagy egy tucatnyi más helyen is megtalál. [4]

Lengyelország, Litvánia és Lettország zsidó lakossága sorsának alakításában a csekista torlasz végzetes szerepet játszott

7. kérdés
poseidonadventure:

Tisztelt Mark! Miért kapnak erős bírálatot és hasonlítják a náci bűnözőkhöz Izraelben az ukrán ellenállás hőseit, akik hihetetlenül bonyolult helyzetben a hazájuk függetlenségéért harcoltak, amikor az ugyancsak a hazájuk függetlenségéért az angol protektorátus és e helyi arab lakosság ellen terrorista módszerekkel harcoló izraeli hősöket hasonló kritikával nem illetik?

Válasz
A lengyel és a Vörös hadseregben valamint a hitlerellenes koalíció más tagjainak hadseregeiben és a partizán egységekben a hazájuk függetlenségéért harcoló ukránokat Izraelben általános és megérdemelt tisztelet övezi; a Nagy Honvédő Háború Izraelben élő sok veteránja például ( természetesen nemzetiségi hovatartozásától függetlenül) az izraeli hadsereg kitüntetéseit viseli.

De kérdésének a hanghordozásából arra következtetek, hogy Ön egészen más „hősökre” gondol.

Azokra, akik fegyverrel a kezükben több tízezer fegyvertelen ember tömeges és bestiális kivégzésétől sem visszariadva egy „az etnikailag ukrán terrénumon” (úgy hogy e terrénum határait fegyveresen ők igyekeztek a saját belátásuk szerint megvonni) egy szemel láthatóan fasiszta típusú totalitárius állam megalakításáért küzdöttek.
E céljuk megvalósításáért (először teljes sikerrel) az eszmeileg hozzájuk közel álló  hitleri Németországgal igyekeztek erőiket összefogni; de mert végeredményben ez a „szerelmi és érdekházaság” nem jött össze, méghozzá csakis azért, mert a kissé bogaras és az eszéhez képest túlságosan ambiciózus „menyasszony” nem tudta megtartani a „vőlegényt”.  Messze nem Izrael az egyedüli ország, ahol kritizálják ezeket a „hősöket”. Szigorúan véve – sehol sem szeretik őket,  talán csak Ukrajna nyugati területeinek néhány körzetében. Minden esetre erről tanúskodnak az ukrán választási eredmények, amelyeken a bandera-apologéták sorra-rendre marginális eredményekkel törpe kisebbségben maradnak.

Ami kérdésének a második részét illeti, sem mikroszkóppal, de teleszkóppal sem látok hasonlóságot az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) – meg az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) és a mandatárius Palesztinában működő cionista fegyveres szervezetek között. Kezdjük a legfontosabbal, a célokkal és feladatokkal. A cionisták célja a volt Oszmán Birodalom egy darabkáján, amelyet a Népszövetség azzal a feladattal helyezett Nagy-Britannia protektorátusa alá, hogy azon jöjjön létre a „zsidó nemzeti otthon” , egy demokratikus állam megalkotása volt.

A XX. század 30-as, 40-es éveinek konkrét történelmi körülményei között ez egy a zsidóság számára menedék-ország létrehozása volt, akiket nem a lengyel nyelv kényszerű tanulása, hanem kegyetlen halál várt Európában. Az angolok azokat a feltételeket, amelyekkel nekik a Népszövetség megadta a mandátumot nem teljesítették, fegyveresen állták útját a zsidók palesztinai beutazásának. A cionista harci egységek – a nagyságrendek különbözőségéből fakadó eredményességgel  vették fel a harcot a gyarmatosítókkal. De ez felfegyverzett katonákkal és nem a polgári lakosság ellen vívott háború volt (honnan is került volna Palesztínába „angol lakosság”?).

A Népszövetség ugyanazon döntésével a Jordán balpartján megalakult egy arab állam, amit ma Jordániaként ismerünk. Aki akart – átkelt a keskeny folyócska (a Jordán) egy gázlóján és a vér-, nyelv- és hittestvérei között  volt. Aki akart – a házában maradt a nyugati parton. Aki meg a régi „jó” hagyományok szerint a lenézett „zimmiket” (dhimmī) akarta továbbra is fosztogatni, gyilkolni és velük erőszakoskodni, az golyót kapott a homlokába. És néhány (korántsem nagyszámú) esetben a zsidó települések egyes (messze nem az összes) fegyveres alakulatai az arab terrorra kollektív bosszúval válaszoltak. A mai Izraelben ezeket az akciókat és szervezeteket a „baloldali tömegtájékozattási eszközök, a progresszív újságírók a toleráns professzorok és mások is nemhogy „erőteljes kritikával” illetik, de dühödt megszégyenytésnek teszik ki. Egy hegynyi köyvet írtak tele velük – ezekből ismerjük a cionisták gonosztetteinek a legapróbb részleteit is.

A legismertebb gonosztett – az 1948. április 9-i Deir Yassin faluban lezajlott mészárlás. A Jeruzsálembe vezető út felett 144 hegyi erődítmény-ház van. Az arab harcosok blokád alá helyezték a jeruzsálemi teherforgalmat. A városban elfogyott az élelem és a muníció. A békés falu volt az egyik olyan erődítés, ahonnan az utat és Jeruzsálem peremterületeit lőtték. A Deir-Yassinért folyó küzdelem néhány óráig tartott. Az ostrom megkezdése előtt a faluba küldték az egyetlen páncélozott járművet és hangosbemondón megadásra szólították fel az arabokat, valamint kijelölték az eltávozás biztonságos útvonalát. A „toleránsok” verziója szerint összesen 7 arabot öltek meg a harcban és 110-et az összecsapást követően, és maradtak holtan a házak romjai között. Az alternatív verzió szerint Deir-Xassinban összesen 107 ember halt meg, közülük huazonötöt lőttek le az ütközet után. Az összes változat megegyezik abban, hogy a nőket és a gyerekeket a harc után autókon szállították a város arab negyedeibe, de a „toleráns” változatban az is szerepel, hogy út közben durva szavakkal sértegették őket. Hát ezt javasolja Ön egy sorba állítani a bandersták által elkövetett „volhíniai mészárlással”?[5]

8. kérdés
vrv:
A Molotov-Ribbentrop paktum és a Szovjetunió megtámadása között egy teljes, az 1940.es év van. Létezik egy verzió, hogy Sztálin folytatni akarta Hitlerrel a világ befolyási övezetekre való felosztását, és Románia, Törökország, Irak és Svédország területeire vagy protektorátus alá vételére pályázott. Mennyire megalapozott ez a verzió? Köszönöm.

Válasz
Nem csak az 1940-es év van közöttük.
Nem valószínű, de tény – az Orosz Föderáció un. „Elnöki Levéltárában” található (hacsak el nem égették?) egy 1940. november 25-én kelt dokumentum Molotov saját kezű aláírásával: a szovjet kormány ajánlata az SZSZKSZ csatlakozási feltételeiről a „hármas paktumhoz” (azaz a fasiszta Róma-Berlin-Tokió tengelyhez).

Az alapfeltételek: Bulgária csatolása „a Szovjetunió fekete-tengeri biztonsági zónájához”, az SZSZKSZ hadutengerészeti támaszpontot létesít a Boszporusz és a Dardanellák öbleiben, sőt „ a Törökország részéről a négy hatalomhoz való csatlakozás elutasítása esetében Németország, Olaszország és a Szovjetunió megállapodnak hogy kidolgozzák és életbe léptetik a szükséges katonai és diplomáciai intézkedéseket .” És a hab a tortán: „elismerik, hogy az SZSZKSZ igényeinek a súlypontja Batumiból és Bakuból kiindulva a Perzsa öböl térsége felé irányul „  Ember! A Perzsa öböl irányába.

Hitler aljas módon, pontról-pontra kihirdette ezeket a feltételeket 1941. június 22-i rádióbeszédében. A szovjet propaganda és történettudomány egy fél évszázadon át határozottan tagadta és dühödten cáfolta ezt a Szovjetunió változatlanul békeszerető politikája elleni aljas fasiszta rágalmat. Aztán megtalálták a levéltárban a dokumentumot és még csak el sem pirultak. És mostanra általában is mindenről elfelejtkeztek.

Szolonyin: Sztálin megmásíthatatlan és 1938 őszére teljesen kialakult célja egy európai háború volt.

kérdés
vanvincle:
Mi a véleménye, hogy alakult volna a történelem, ha 1938-ban Csehszlovákia a tanácsaikkal egyetemben beintett volna a „szövetségeseinek” és Hitlernek a Szudétavidékre formált igényére egy határozott „nemmel” felel? Összefogott volna London és Párizs Németországgal, hogy engedelmességre intsék Benest? Képes lett volna-e Csehszlovákia Németországgal szemben katonai ellenállást tanusítani? És hogy viselkedett volna ebben a helyzetben a Szovjetunió?

Válasz
Függetlenül az ötször megismételt „volnától” ezt az érdekes, fontos és gyakorlatilag nem tanulmányozott „München és Moszkva” témájával foglalkozó kérdést választottam ki válaszadásra.  A derék szovjet patrióták, valahánysor felmerül a Második világháború kezdetének témája, folyton azt a „müncheni összeesküvésről”  szóló tételt hajtogatják. A felfogásuk szerint ez az adu ász, amelyik lemossa a Molotov-Ribbentrop paktumot. De a valóságban ez sokkal bonyolultabb…

Még egyszer ismétlem, a témát alig kutatták, az alapvető források erősen titkosítva vannak. De ennek ellenére, (teljesen véletlenül) bizonyos morzsákat felleltem a Külügyi Levéltárban. Aztán van egy teljesen szovjet történésznek, Marjinának a „Szovjetunió és a Csehszlovák kérdés” című nagyszerű könyve. Ebből a sovány kis anyagból kerekítettem ki a „Szudéta válság: első kísérlet” című  szöveget, amelyet kitettem a honlapomra.[6] A figyelmükbe ajánlom. A legrövidebben (elhagyva a teljes érvanyagot) így lehetne összefoglalni:

Sztálin megmásíthatatlan és 1938 őszére teljesen kialakult célja egy európai háború volt. E cél elérésének legfőbb eszköze a Németország kormányrúdjánál felbukkant agresszív paranoiás volt. Az elkövetkező háború fő frontja a francia-német határ kell hogy legyen, de az európai tűzvészt Sztálin egy éles helyi konfliktus kiprovokálásával máshol igyekszik fellobbantani. 1938 őszén ilyen helynek tűnik a számára Csehszlovákia, egy évvel később pedig – Lengyelország.

A legnagyobb különbség a sztálini diplomácia erőfeszítésének tárgyában rejlik. 38 nyarán és őszén Moszkva azon igyekezett, hogy Prágát szélsőségesen kemény pozíció elfogallására ösztönözze, ami Sztálin et. elgondolása szerint egy Csehszlovákia és Németország közötti háborúhoz vezetett volna, ami Németországgal szemben elkerülhetetlenül belesodorta volna Franciaországot és azt követően a szövetségeseit (Lengyelországot és Nagy-Britanniát) is  a háborúba. De nem sikerült, München meghiúsította a ravasz tervet. A következő évben maguk az angolok és franciák váltak a nyomásgyakorlás eszközeivé, akiket 39 augusztusában Sztálin et. a szakavatott hamiskártyás könnyedségével és gyorsaságával  „ejtett”.

10. kérdés

Gennagyij, Szent-Pétervár:
Az 1941 októberi Moszkvai csata kezdetéig, a háború elindulásától számított három és fél hónappal később miért nem készült el egy olyan védelmi vonal, amelyen a Wehrmacht egyszerűen elvérzett volna (a támadás/védekezés veszteségeinek általánosan elismert aránya 3/1-hez)?

Válasz

Kezdjük azzal, hogy egy ilyen volumenű építkezésre három és fél hónap egyáltalán nem sok, az ismert „vonalak” (a Maginot-, a Mannerheim-  vagy  a Sztálin vonal) hosszú évekig épültek. Másodszor egy kb. 230 km-nyi hosszúságú erős védvonal, amilyen a Volokolamszktól Kalugáig terjedő Mozsajszki védelmi vonal természetesen épült. Az erről szóló döntést július 18-án hozták meg és az építkezés egészen addig tartott, amíg a németek el nem érték ezt a védelmi határt, azaz október 10-15-ig. Többszázezer moszkvain kívül ezen dolgozott még hét műszaki   alakulat is, ez október elején három műszaki dandárt tett ki, mindegyikben 19 utászzászlóaljjal. Október elejére 296 betonbunker és 535 fa-föld harcálláspont építését fejezték be. Azaz átlagban minden kilóméterre egy beton és két fa-föld harcálláspont esett. De ez egy átlagszám. A valóságban senki sem állít betonépítményeket erdőkben és mocsarakban megszakítatlanul sorba, az egyes útnonalak mentén védelmi csomópontok jönnek létre, itt az építmények sűrűsége eléri a kilóméterenkénti néhány tucatot is. A Mozsajszki országút mentén például haditengerészeti nehézlövegeket állítottak betonba.

Azt egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a németek ne vették volna észre a Mozsajszki-vonalat, de az egész Wehrmacht valahogy mégsem veszett oda ott. A pontos számokat már senki sem tudja megadni, de a Tájfun hadművelet első heteitől, azaz a Vörös Hadsereg 700 ezer főnyi alakulatainak Vjazma és Brjanszk környéki bekerítésétől és szétverésétől az október 1. és 5. közötti Moszkvai csatáig a veszteségek a támadás/védekezés arányában körülbelül 1 a 10-hez, vagy 1 a 15-höz voltak.

http://echo.msk.ru/programs/bezkupur/2022604-echo/

 

[1] http://www.solonin.org/

[2] Ny.G. Csernisevszkij: Mit tegyünk c. regénye XVI. fejezete – Vera Pavlovna negyedik álma

[3] A mi életünk kemény vas-esküre épül. / Érte – ha kell – testünket gúzsba kötözzék: / hogy a földet Orosz- és Lettország vámjai nélkül / egyesítse egyetlen nagy emberi közösség. Idézet Vlagyimir Majakovszkij: Nette elvtársnak a hajónak és az embernek c. költeményéből (ford. Somlyó György)

[4] http://www.solonin.org/article_kak-sovetskiy-soyuz-pobedil-v   és http://vpk-news.ru/articles/25576 , valamint http://vpk-news.ru/articles/25676 és http://vpk-news.ru/articles/25776

[5] Az UPA emberei több száz lengyel családot öltek meg volhíniai és kelet-galíciai falvakban 1943 és 1945 között. Sokakat bezártak a falu templomába, majd rájuk gyújtották az épületet. A szerencsétlenek elevenen megégtek. A gyilkosságok 1943 júliusában érték el csúcspontjukat. Az áldozatok pontos számát máig nem állapították meg, a lengyel történészek az utóbbi időben 110-130 ezer emberéletről beszélnek. Az áldozatok zömmel nők, gyermekek és öregek voltak. A tömeggyilkosságok egészen addig folytatódtak, amíg a Vörös Hadsereg 1944-ben el nem foglalta a területet. A lengyel szejm 2016 júliusában egyhangúlag népirtásnak minősítette a vérengzést, amelynek július 11. lett az emléknapja.

[6] http://www.solonin.org/article_sudetskiy-krizis-pervaya

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s