101. – 2017. szeptember 21.

Degradáció – az egyetlen esély arra, hogy megmentsük a birodalmat

11.09.2017.

Nemegységes Oroszország

Igor Jakovenko (Игорь Яковенко)/

Igor Alexandrovics Jakovenko /Игорь Александрович Яковенко/ orosz újságíró, az Orosz Újságíró Egyesület volt titkára, korábban parlamenti képviselő, a „Szolidaritás” újságíró szakszervezet elnöke./

 

Birodalom

A dobozokon a felirat: BIRODALOM

Mi végre törekszik Putyin – és a hozzá közel állók – olyan kitartóan az oroszok életének megnehezítésére?

Az orosz vezetés folyamatosan keresi a lehetőségét annak, hogy tovább erősítse az országot. Ennek érdekében a polgárok életét elviselhetetlenné kell tenni. Arról, hogy ez a két változó – a birodalom szilárdsága és alattvalói életének elviselhetetlensége – hogyan függ össze, később ejtünk szót. Egyelőre csak pár példát hoznánk erre.

Putyin javasolta, vezessenek be újrahasznosítási díjat a cipőkre. Az ötletet a Bőr- és cipőiparosok szövetségének elnöke Alekszandra Andrunakijevics (Александра Андрунакиевич) adta. Ezt az érdemdús hölgyet komolyan aggasztja, hogy az oroszok által vásárolt cipők 80%-a importból származik. És abból kifolyólag, hogy a fő bőr- és cipőiparos nő meggyőződése szerint, mivel az import cipő végzetesen káros az orosz embereknek, és mindennek tetejében még gyanúsan olcsó is, minden lábbelit vásárló orosztól cipőadót kell beszedni.

A másik kreatív ötlettel Valentyina Matvijenko (Валентина Матвиенко) a Szövetségi Tanács[1] feje állt elő. Ő azt javasolta, hogy korlátozzák a munkanélküli oroszoknak nyújtott közegészségügyi ellátást. Pál apostol Thesszalonikiaiakhoz intézett második levelében írva van: „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Thess. 3,10). V. I. Lenin az újszövetségi szövegnek míves formát adott, ami az OSZFSZK (Orosz Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság) alkotmányába – később pedig a kommunizmus építőinek morális kódexébe – is bekerült: „Aki nem dolgozik, ne is egyék!”. Valentyina Matvijenko alkotó módon kiegészítette Pál apostol-Lenin gondolatát: „Aki nem dolgozik, ne is éljen!”

A Rossztat[2] adatai alapján a 2017. évben, Oroszországban 5,2% volt a regisztrált munkanélküliek aránya. Ehhez hozzá jön nagyjából 8% munkanélküli polgár, akik nincsenek regisztrálva a munkakeresők piacán. Ráadásul 20÷25% u.n. informális foglalkoztatott, akik magán szállítást, magán oktatást, fordítást, más egyéb felettébb hasznos munkát végeznek, amiről nincs tudomása a hazának. Így hát Valentyina Matvijenko véleménye szerint Oroszország valamennyi ilyen polgára most akkor ne kaphasson orvosi ellátást. Ezt az elképzelést Matvijenko a következő míves – az Újszövetség modern változatába illő – formulával kísérte: „Mindenki cipelje a maga terhét”[3]

Arról, hogy ki, hová és milyen bőröndöt visz Oroszországban, meg lehetett volna kérdezni Valentyina Matvijenko fiát Szergejt, aki a körülmények furcsa alakulása folytán dollár milliárdossá vált szentpétervári városi közbeszerzéseket elnyerve abban az időszakban, amikor kedves mamája volt a város kormányzója.

Az orosz emberek élete megkeserítését, rosszabbá és főleg elviselhetetlenebbé tételét célzó konkrét intézkedések felsorolását még meglehetősen hosszan folytathatnánk. És távolról sem mindegyik függ össze az olajárbevételek esésével és a szankciók kiváltotta gazdasági teljesítmény csökkenéssel. A „Mi célból?” kérdésre adott válasz a birodalom különféle önfenntartó mechanizmusainak elemzését igényli.

A szovjet birodalom erőszakon és a kommunizmus küszöbön álló győzelméről szóló hazugságon alapult. Amikor a hatalom úgy döntött, kis mértékben csökkenti az erőszak szintjét, a kommunizmus hazugságában pedig már a Szovjetunió polgárainak 100%-a nem hitt többé, a szovjet birodalom meghalt.

A putyini birodalom első évtizede a soha azelőtt nem volt magasságú olajáron alapult, ami lehetővé tette a népesség feltáplálását, aztán amikor a nevezetes putyini start kifulladt, Putyin kezdett – a tömegtájékoztatásban birodalmi hisztériával kísérve – idegen földeket lopkodni, hadjáratokat szervezni. Ez hatott.

Mondhatjuk, hogy a 2000-től 2012-ig tartó időszakban Putyin és az alárendelt népség íratlan szerződése így szólt: „Ti nem másztok bele a politikába, nem zavarjátok a barátaimat a milliárdok ellopásában, én pedig nem zavarom az életeteket, ráadásul még fel is táplállak kicsit benneteket”. 2011-12-ben olyan dolgok történtek, amik megszüntették ezt a szerződést, azután 2014-ben új realitás jött létre, amelyben új szerződés feltételeit diktálták az oroszoknak:

„Büszkének és boldognak kell lennetek, hiszen a modern világ legnagyobb kiterjedésű és leghatalmasabb, legdicsőbb történelmű országában éltek, amely kivívta a legfényesebbbb Győzelmet” – hangzik ebben a szerződésben – „Ezt az országot most a bolygó leghatalmasabb vezetője irányítja, és mindnyájatoknak megtiszteltetés  támogatni őt”.

Ebben a szerződésben még az is benne van: „A bőség és a magas fogyasztás az átkozott nyugati liberalizmus értékei, ezért nem szabad törekedni rájuk”. Putyin és a népesség új szerződésének egyik kitétele így szól: „lehet, rosszabbul fogtok élni, de én garantálom nektek, hogy eltölt benneteket az Oroszország nagysága miatti büszkeség”.

2011-12-ben kiderült, hogy a tiltakozási kedv akkor jelenik meg, amikor az embereknek nem kell küzdeniük a megélhetésért. A birodalom rabszolgái ha jóllakottak, felemelik fejüket. 2008-ban egy hordó olaj ára 145,29 $ volt. Jött a válság, és az olajár leesett hordónként 67 $-ra. Az olajárhoz kötött orosz gazdaságot ez megrázta, de semmilyen politikai tiltakozás nem volt tapasztalható. 2011-13-ban az olajár újra felemelkedett, és tartotta a 100-125 $-os szintet, ezzel együtt nőtt az orosz gazdaság teljesítménye is, ezáltal emelkedett az életszínvonal és a fogyasztás mértéke. Ez elsősorban a milliós nagyvárosokat érintette, különösen Moszkvát, amely az „olajeső” fő kedvezményezettje volt.

És ekkor a közel sem nyomorgó fővárosban, a messze legkevésbé nyomorgó emberek kimentek az utcára a putyini birodalom fennállása alatti legradikálisabb, tiltakozó jelszavakkal. Ez persze nem „nercbundás forradalom” volt, amint arról a putyini hírszolgálat hazudta, de nem is volt az „üres fazekak” forradalma. Az emberek nem azért mentek az utcára, mert nem volt mit enniük, hanem mert megundorodtak. Undorodtak attól, hogy milyen pimaszul csalták el a választásokat. Undorodtak attól, hogy milyen pimaszul lopnak. Undorodtak attól, hogy milyen pimaszul hazudik a televízió. Ez egy etikai és esztétikai alapú tiltakozás volt. Ez a tiltakozás egyik mértéke. A tiltakozás másik mértéke – a XXI. században élő emberek tiltakozása, amiben a legfőbb az intellektus és technológia a XIX. század politikájval szemben, amiben a terület feletti ellenőrzés és az erő volt a legfontosabb.

A 2011-12 utáni egész putyini politika nem más, mint reakció az általuk az említett időszakban elszenvedett poszttraumás szindrómára. Én nem tudom, mennyire egyértelműen van megfogalmazva a Kremlben és a Sztaraja Ploscsagy-on[4]  a birodalom fenntartásának korszerű taktikája, de kétségtelen a gyakorlati lépések irányultsága. „A birodalom rabszolgáinak a saját túlélésükkel kell elfoglalva lenniük, mert akkor nem marad erejük mindenféle butaságra, mint például a politikai ellenállás”.

Ez a birodalom megőrzésének képlete, mely  könyörtelenül megvalósításra kerül Oroszország valamennyi régiójában, tekintet nélkül bármely különbözőségre. A falvak és kisvárosok Oroszországát szemünk láttára „nyomják egyre inkább a földhöz”, térítik át a „zöldtakarmány fogyasztására”, szorul rá veteményes kertjére, gombára és bogyókra. Az oroszországi monokultúrás városok lakói egyre inkább jobbágyokká vállnak, teljes függésben a városalkotó vállalatok gazdáinak önkényétől.

Az ingatlanárak meredek zuhanása a monokultúrás városok többségében a „György nap”[5] eltörlését jelenti, vagyis azt, hogy e vállaltok dolgozóinak teljességgel lehetetlen kiszakadni a modern jobbágytartó feudális kegyurak hatalma alól. A 2011-12-es évek tiltakozási hangulatának melegágya  Moszkva, Szentpétervár és más milliós nagyvárosok voltak.  Az ezzel kapcsolatos politika a leginkább aktív egyének pontszerű elnyomásának és a proteszt-hangulat esetleges bázisául szolgáló tömeg életszínvonala célirányos csökkentésének kombinációja.

Mindezek eredményeként azoknak egy része, akiknek a putyini fasizmus szaga elviselhetetlenné vált, az emigrációt választja, a többség pedig a megszokott életmód szélsőséges megváltozása következtében az egyéni túlélési üzemmódra vált át.

Ha egy bizonyos általános vektort veszünk, amely összegez mindent, ami „Putyin új kurzusa” eredményeként történik a 2014-es évtől kezdve, akkor ez Oroszország lakosságának az általa választott túlélési stratégia eredményeként bekövetkező degradációja. A rossz, és állandóan romló életszínvonalhoz való adaptáció semmi máshoz nem vezethet. Egyelőre a rezsimnek ez a taktikája s ez az egyetlen esély a birodalom megőrzésére. E taktika problémája abban áll, hogy tartalmaz egy pozitív visszacsatolási hurkot: az életszínvonal és a humán tőke csökkenése a gazdasági teljesítmény további csökkenését eredményezi, ami egy meghatározott pillanatban elkerülhetetlenül a birodalom egyes részei közötti kapcsolat széteséséhez vezet.

Létrejön-e addig a pillanatig egy olyan politikai szubjektum, amely alkalmas lesz arra, hogy felelősséget vállaljon az egész modern Oroszország területéért, vagy pedig annak régiói önállóan hajóznak tovább, ezt ma nehéz megmondani.

 

http://afterempire.info/2017/09/11/degradation/

Fordította: Számel Pál

 

[1] „Szenátus” az orosz parlament felső háza;

[2]  Orosz Statisztikai Hivatal

[3] Szó szerint:„Mindenki vigye a saját bőröndjét”

[4] az elnöki adminisztráció található itt

[5] ez volt az a nap Oroszországban /november 26/, amikor a jobbágyoknak az egyik földesúrtól a másikhoz joguk volt átmenni

 

 

Három év  szankciókkal : lehet így élni, de élet az ilyen?

Igor Nyikolajev /Игорь Николаев/ közgazdász blogjából

 

Az oroszországi gazdasági növekedést illetően nem egyszer hallottam magas beosztású  hivatalnokoktól (például Gyenyisz Manturov /Денис Мантуров/gazdasági és kereskedelmi miniszter nyilatkozta nemrég[1] ), hogy az orosz gazdaság teljes mértékben alkalmazkodott a szankciókhoz. Ha objektívek akarunk lenni, be kell ismernünk, hogy a gazdaság tényleg jobban van, mint 2015-16-ban.

Akkor viszont felmerül a jogos kérdés:  miért van ez így, s hogy  meddig tart?

Először is ez  annak köszönhető, hogy a szankciók és ellenszankciók  bevezetéséig már felépült az országban a piacgazdaság.  Bizony, igaz, hogy a gazdaságunk ha nem is mintaszerű, de mégiscsak piacgazdaság,  mely a természeténél fogva  képes az alkalmazkodásra. Például, amint a tőkepiacokon korlátozásokat vezetnek be – ami kellemetlen és kényelmetlen -, gyakorlatilag azonnal  élni kezdünk korábban ki nem használt lehetőségekkel. S így van ez mindenütt. Tetszik, nem tetszik, a múlt század kilencvenes évei piaci reformátorainak kell megköszönni – akiket a hatalom annyira utált -, hogy a   gazdaságot nem temették maguk alá a szankciók.

Másrészt,  az olaj ára a  2016 januári kevesebb, mint 30 dollártól a jelenlegi kb. 50 USD – ra nőtt barrelenként.

Harmadrészt  majdhogynem kimerítették a Tartalék Alapot[2]  (2014 őszén – 90 milliárd USD-t tett ki, mára kevesebb, mint 17 milliárdot). Az orosz pénzügyi vezetés többször beismerte, hogy a Tartalék Alapot 2017 végéig teljesen feléli. Világos, hogy amikor van egy kevés félretett pénzed, akkor a nehéz időkben annak aktív költése jelentősen csökkentheti a nehézségeket.

Negyedrészt , ismerjük be becsülettel, hogy a szankciók nem is voltak annyira súlyosak. A személyre szólókra kár is szót fecsérelni. Az  ágazatiak hatása tényleg negatív, de nem kritikus.  Például a néhány évvel el kellett halasztani  egy pár hadiipari projektet.

Ötödrészt,  megint csak a tárgyszerűség kedvéért, szintúgy el kell ismerni hogy az importkiváltás  ösztönző hatása érzékelhető.

Hatodrészt,  – és ez különösen fontos – a szankciók következményei  egyelőre azért  nem voltak jelentősek, mert a nép viselte a terheket,  csaknem  a szó közvetlen értelmében: a lakosság reális pénzbevételei negyedik éve megszakítás nélkül csökkennek:  2014 – ben  — 0,7%-kkal,, в 2015 –ben 5,9%-kal, 2016 –ban 3,2%-kal. 2017 januárja és júniusa között 1,3%-kal éves szinten.  Júniusban úgy tűnt, hogy megáll a lakossági bevételek csökkenése, júliusban azonban újra megindult – 0,9% -kal 2016 júliusához képest.

Végeredményben érthető, miért nem voltak pusztítóak a szankciók-ellenszankciók  az orosz gazdaság számára. Tulajdonképpen lehet velük élni.

Lehet így élni…de élet az ilyen?

Nem véletlenül igyekezett minden, évtizedeken át szankciókkal sújtott  ország megszabadulni  azoktól. Nézzük például Iránt. Néhány év kivételével három évtizeden keresztül  mutatott az iráni gazdaság növekedést. És? Semmi különös, elvoltak…Mi is a mostani „nem mi találtuk ki, így nem nekünk kell kezdeményezni azok feloldását” féle hozzáállásunkkal  az „eléldegélésre” vagyunk kárhoztatva.

Annak, aki most gazdasági programot ír a következő elnöki periódusra (2018 márciusától kezdve 6 év – a ford.), nem azt kell így vagy úgy megmagyaráznia, hogy miért lesz képes  a szankciókkal sújtott  Oroszország gyorsan fejlődni, hanem el kell ismernie, hogy ez nem lehetséges. Ellenkező esetben ezek a programok a vágyakról fognak szólni, miközben a gyors fejlődés lehetetlenségének magyarázatává válnak.

Végül egy hasonlat: a szankciók olyanok, mint a krónikus betegség: lehet élni vele, de a betegség mégiscsak betegség, s másfajta életminőséggel jár. Mindenesetre, kiindulva a hivatalos adatokból,  fent megmutattam, hogy a szankciók árát elsősorban a nép fizeti meg.

 

http://echo.msk.ru/blog/nikolaev_i/2041434-echo/

Fordította: Szatmári István

[1] https://ria.ru/interview/20170814/1500323995.html

[2] Az Orosz Föderáció Tartalék Alapját 2008 február 01-én alapították. A olajeladásból származó bevételek elhelyezésére szolgál, magas likviditású külföldi devizát és  eszközöket tartalmaz. Az alap része az Orosz Föderáció deviza tartalékainak.

 

 

Vlagyimir Vojnovics: „A Szovjetunióban belső emigránsnak tartottam magam, ez az érzésem most még erősebb”

Vera Cvetkova/Вера Цветкова

а Nyezaviszimaja Gazeta mellékletének szemleírója

 

 Vojnovics
Vlagyimir Vojnovics háta mögött képek és könyvek, valamint egy hosszú és nehéz életút áll
Фото/Foto: Эпсилон/PhotoXPress.ru

Vlagyimir Vojnovics (Ivan Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai, Moszkva 2042, A kucsma, Monumentális propaganda, „Ivanykiada”, „Elgondolás”) a kiváló szatírikus író, az orosz irodalom igazi klasszikusa szeptemberben tölti be 85. életévét. Vlagyimir VOJNOVICS az „időről és saját magáról” beszélt a Nyezaviszimaja Gazeta szemleírójának, Vera CVETKOVÁNAK.

 – Vlagyimir Nyikolajevics! Megtörtént… a közelmúltban Moszkva központjában szobrot állítottak Rettegett Ivánnak. Ön szerint ki lesz a következő?

 – Dzerzsinszkij már rég a sorára vár, aztán meg – elfelejtett hősünk, Jagoda no és Jezsov[2] is.

– Az orosz nemzeti himnuszra beküldött pályaműve jut az eszembe: „Midőn az Úrhoz s a lenini csonthoz /Buzgó fohászunk száll/Vaskezű Félix, a Lubjankán újra/a talapzatra áll.”[3] Szatíraszerzőként milyen érzés a minket körülvevő groteszkben alkotni? Csak úgy automatikusan rögzíti a látottakat?

 – Elegendő mindent csak lejegyezni. Utolsó regényemben,a  „Málnaszínű pelikánban” Szaltikov-Scsedrin /1/ sírva fakad, amikor felfogja, hogy nincs itt keresnivalója.

– A „Málnaszínű pelikán” – nagyon pontos pamfletregény mai létezésünkről, talán nem véletlenül jelent meg 20 ezer példányban.

 – Már az első utánnyomás is megjelent, az első kiadás elfogyott, de sok ezvajon ? A „Csonkin” Amerikában a maga idejében 200 ezer példányban jelent meg (nálunk meg 3 és fél millióban úgy, hogy a „Junoszty”[4] már publikálta), a „Moszkva 2042” meg rögtön az emigrációból való hazatérésemet követően 500 ezerben.

– Más kor, más értékekkel…De tíz németországi év után miért jött vissza Oroszországba?

– Méghozzá az elsők között, s nem egyszerűen visszatértem, hanem egyenesen rohantam. A remény hozott haza. Amikor 80-ban elmentem, biztos voltam benne és mondtam is mindenkinek, hogy öt év múlva hatalmas változások következnek be és amikor elkezdődtek, 89-ben először vízummal jöttem, aztán visszakaptam az orosz útlevelemet.  Nagyon meglepett minden ismerősöm azon igyekezete, hogy elmeneküljök innen – arra gondoltam magamban, hogy épp most, amikor vége lett a rossznak, épp, amikor új lehetőségek nyílnak…ahelyett, hogy itt kezdenének a szabad társadalom építésébe, az emberek oda igyekeztek, ahol ez a szabadság már készen van. Senkit semmire sem szólítok fel, de az lenne kívánatos, ha nem lenne ez a tülekedés, ha itt valósítanák meg magukat. Olyan sok jól képzett, aktív ember ment el, ha mind itt maradtak volna, más lenne most a társadalom arculata. Minél kevesebben maradnak, annál kevesebb a  remény a normális fejlődésre, bár normális már nem is lesz, annak a lehetősége már elveszett. Mindenki úgy érzi, hogy már eddig is túl sok áldozatot hozott, nem akarja feláldozni magát, mindenki elmenekült  és menekülnek most is  sajnos egyre többen és többen. Az ország elszegényedik, és elkorcsosodik.  Megvolt az esélye a normális fejlődésnek – 91-ben megtörténtek az első lépések, tovább lehetett volna menni, az ország készen állt erre…

– Az értelmiség – a súlyukat veszített, szegény emberek gyérülő rétege – a végét járja. Sokszor jut az eszembe a ketreces metaforája: az egyikben a ragadozók, a másikban meg a növényevők ültek. Amikor aztán kinyitották a ketreceket, a ragadozók elkezdték felfalni a növényevőket – minek csodálkozni, ha ezek visszasírják magukat a ketrecbe?

– Véleményem szerint az értelmiségiek jól nevelt, szegény emberek. Azok, akik kis fizetésért, majdnem ingyen tanítanak, gyógyítanak, könyvtárban és múzeumban dolgoznak. Ha egy ember meggazdagszik, megszűnik értelmiséginek lenni. Az intelligencia lemondani tudással jár. Az orosz történelemből vett példa erre dr. Haass[5], a moszkvai börtönök főorvosa, aki egész életét a bebörtönzöttek sorsának megkönnyítéséért áldozta fel. Minden megtakarított pénzét jótékonyságra fordította és maga szegénységben halt meg.

– Mottójául Pál apostol szavait választotta: „Igyekezzetek a jót cselekedni”[6]. Micsoda különbség a „Ne engedd hogy kiszáradj”-hoz képest![7]

– Valamilyen dolgoknak azért vissza kell jönniük, még ha nagyon messzire mentek is el. A kommunisták alatt valamifajta belső normák csak megmaradtak, ilyen mértékű szégyentelenség és fékevesztettség nem volt tapasztalható. Meg lehetett kérdezni: „Mondd, nem szégyelled magad?” és az ember elszégyellte magát és el is pirult. A Szovjetunióban belső emigránsnak tartottam magam, most ez az érzésem  erősebb lett. A szovjet időkben úgy tűnt nekem, hogy a többség mindent ért, egyszerűen csak a szabályok szerinti játékot kénytelen játszani, most viszont az az érzésed, hogy bolondok között élsz. A kommunizmusban az idiotizmus korlátok közé volt szorítva: úgy tartották, hogy a kommunisták jók, az összes többi meg rossz, de most a hülyeség tarka, és parttalan. Mondják, hogy a hűtőszekrény és a televízió csatája zajlik,  de inkább a hűtőgép, az internet és a televízió harcáról beszélhetünk, azt hiszem végeredményben a hűtőszekrény fog győzni az internettel együtt.

 Az internet nem is olyan nagy áldás. Az információ mellett ott olyan sok gonoszság, felszínesség és gyűlölet is van…Felhagyni az évszázadok bölcsességének, a könyveknek az olvasásával és cserébe rákapni  a mindennapos graffitizésre, hogy úgy mondjuk az összorosz kerítésen!

– Ez megrázó. A grafománok korábban arról álmodoztak, hogy legalább egy sorukat megláthassák kinyomtatva, most meg, ki mit akar – a hálóra zúdítja. Egyetértek azzal, amit a gonoszságról mondott, nagyon sok halmozódott fel belőle és szörnyű hogy  mindez le is csapódik az interneten. Valahol valakit meggyilkolnak – és ez sokaknak örömet okoz…

– Ijesztő hogy a hivatalos szóhasználat és hanghordozás hogy tér vissza a 37-es év[8] szóhasználatához és hangsúlyaihoz. Felmerül a kérdés, mi lesz ebből még?

 –  A szóhasználatunk és a hanghordozásunk a 37-es és a 70-es évek hibridje…Az országra a soron következő összeomlás vár, véleményem szerint elkerülhetetlenül. Ez pedig újra ismétlés lesz, mert a mi történelmünk mint egy inga, ide-oda leng. Gorbacsov a rendszert ki szerette volna tatarozni, nem akarta szétdúlni az államot és felszámolni a szovjet hatalmat. Csakhogy kiderült, ez a rezsim nem renoválható, nem bír ki egy felújítást, össze is omlott. Van erre egy hasonlatom: egy hermetikusan záró edénybe elég ha egyetlen kis lyukacskát fúrunk,  akármit csinálhatsz, abból  már sohasem lesz egy hermetikusan zárt edény. A múltba forduló politika nem képes megfelelni az új kihívásoknak,  a politikát a fiatalokra kell építeni és nem a régmúlt minták szerint. Az államunk normális országokkal körülvéve elég elvadultan néz most ki, az új nemzedékeknek, a külvilággal feltétlenül kapcsolatot kiépítve, az egészet valahogy fel kell újítaniuk. Csakhogy megint csak egy megjavithatatlan szerkezetetsikerült összehozni: kezd el újítgatni és darabok válnak le róla. Elegem lett a hatalmas országból, amelynek folyamatosan fegyverkeznie kell ahhoz, mihez is? Mert mindenki csak ellene fenekedik. A patriotizmus az a ló, amelyik egészen addig ficánkol, amíg valamilyen összeomlás be nem következik. Ez egy olyan dolog, amin akármeddig lovagolhatsz, akármilyen tehetségtelen vagy eszement is vagy. „Hazafi vagyok” – minden ennek a számlájára íratik.

 Szereti az embereket?

– Sajnálom őket. A rosszakat is: amekkora gazember,  nagyon nehéz lehet neki! Azok, akik szembe mennek a lelkiismeretükkel, elnyomják magukban, igen gyakran komolyan megbetegszenek, általában rákot kapnak. Különösen ha hazudnak, kishitűek, de manipulálják a tudatukat és valamilyen előnyt remélve meggyőzik, rábeszélik magukat.

– Mi a legfontosabb az életben?

– Maga az élet (persze az is fontos, hogy milyen). Író barátom, Dombrovszkij úgy tartotta, hogy az élet – feltétlen boldogság, a halál meg – feltétlen boldogtalanság. Badarság. Az élet- csak viszonylagos  boldogság, a hosszú élet pedig – veszteségek hosszú láncolata. Közeli barátaimból, akikkel leéltem az életem , senki sem maradt. Életemnek nincs élő szemtanúja.

– Furcsa dolog Zvezdonyij atya megteremtőjét[9] a hitről kérdezni, de talán épp emiatt, körülöttünk minden csak darvinizmus és szerves anyag?

 – Semmiféle vallásban sem hiszek, az embernek az Istenről alkotott elképzelésében sem. Miért öreg? Az Isten nem lehet se öreg, se fiatal. Az Isten – a természet, minden egyéb pedig az agyban  lejátszódó kémiai folyamat.

– Mivégre akkor mindez?

– Erre  a kérdésre nincsen válasz. Én mégiscsak agnosztikus vagyok, s elismerem hogy valami azért van, bizonyíték erre – a lelkiismeret. Ha az ember alapösztöne az önfenntartás, miért hogy olykor tűzbe vagy vízbe ugrunk, ha valakit meg kell menteni? Emlékszem, az éhezés éveire, amikor a kenyeret jegyre adták, viszed haza ezt a bizonyos fejadagot – és ott ül egy éhes kutya és rádnéz. Dühös vagyok rá, hiszen magam is éhezem, de mégis letörök egy darabot és odadobom . Hát ez mi és mivégre?

A természet sok érthetetlen jelet ad nekünk, a kozmosz igen okosan van felépítve – érthetetlen hogy ez hogyan is sikerült…Lehetséges, hogy jövevények leszármazottai vagyunk, ha feltételezzük hogy valaki belénk helyezte az evolúció eszköztárát és mi az ázalékállatkákból azokká változtunk, akikké váltunk.

– Sikerült az élete?

– Bonyolult volt. Mondjuk úgy, többet kaptam tőle, mint amennyit fiatal koromban vártam, de kevesebbet, mint amennyire hivatva voltam. Mindig arra törekedtem és törekszem is, hogy a lelkiismeretem szerint éljek és a képességeim szerint írjak. Sok időt és energiát fordítottam különböző jogvédő levelek megírására. Áldásos tevékenység, de az írónak összeszorított fogakkal a saját dolgát kell tennie , a felháborodás és az együttérzés energiájának az írásműveiben kell lecsapódnia. Persze ha nem reagál a történésekre, kívül marad, valami halott dolog  marad mindenben, amit ír, de ha meg túlságosan is elmerül bennük, azt meg az alkotások sínylik meg. A barrikádokon bárki meg tud halni, ellenzékieskedni is bárki tud, de írni rajta kívül senki sem tud: mindegyik író megismeételhetetlen és éppen azt amit meg kell írnia senki se tudja megírni helyette.

 Ír éppen valamit?

– Mindig írok éppen valamit. (Ha elegem van a prózából, festek, e kettőt egyszerre nem tudom csinálni.)Verset azonban csak ritkán írok, az is előfordul hogy két-három évig egyet sem, volt egy negyed százados kihagyásom is. A költészet könnyebb műfaj mint a próza. Olyan, mintha egy folyóban úsznál: itt van a part, amott meg egy bója…van mihez igazodni (strófák, metrumok), a próza meg – mint a parttalan óceán – fordulhatsz jobbra is, balra is.

 

http://www.ng.ru/culture/2017-09-08/8_7069_voynovich.html

Fordította: Siklós Péter

 

[1] Mihail Jevgráfovics Szaltikov-Scsedrin /Михаил Евграфович Салтыков-Щедрин (1826— 1889) újságíró, író, publicista

[2] Féliksz Edmundovics Dzerzsinszkij (1877-1926) – 1918-22-ig a Cseka (VCSK), majd 1923-26-ig az OGPU elnöke; Genrih Grigorjevics Jagoda (1891-1938) 1934-36 belügyi népbiztos és a GUGB vezetője, az első szovjat állambiztonsági főbiztos; Nyikolja Ivanovics Jezsov (1895-1940) 1936-38 belügyi népbiztos és 1937-38 állambiztonsági főbiztos – e három alakhoz fűződik a vörös terror és a szovjet állambiztonsági intézményrendszer kiépítése és legvéresebb időszakainak a működtetése.(a ford)

 [3] szó szerint: „Ma szorgalmasan dicsőítjük az Urat,  és a lenini ereklyékhez imáink szállnak, Dzerzsinszkijt meg hamarosan visszaállítjuk a helyére…” (a ford.)

[4] Юность – Ifjúság 1955-ben alapított szovjet-orosz, illusztrált, ifjúsági, irodalmi-művészeti folyóirat. A 80-as években 3 millió példányban adták ki, 1991-ben 1 millió, 2015-ben 6.500 volt a havi megjelenése. (a ford.)

[5] Friedrich Joseph Laurentius Haass (1780-1853)

[6] Kor.II. 13.7., Róm.13.3.

[7] Mihail Nyikolajevics Zadornov (1948-) szovjet-orosz humorista, stand up művész 2005-ös műsorának a címe

[8] a sztálini nagy terror csúcséve

[9] A Moszkva- 2042 alakja, erről és 2012-es „megvalósulásáról” https://www.svoboda.org/a/24663708.html

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s