104. – 2017. október 25.

A LENTA.RU orosz hírügynökség az ukrán nyelvtörvény körüli vitáról

2017.10.14.

Kárpáton túlon Szaakasvili nem találta az „ukrán államot”

szaakasvili

 “A Kárpáton túli területen nem lelhető fel az ukrán állam” – jelentette ki  az „Új Erők Mozgalmának”(Рух Новых Сил) vezetője, Mihail Szaakasvili a NewsOne TV csatorna adásában.

«Minden hónapban ellátogatok a Kárpáton túlra és biztosíthatom Önöket arról, hogy ahogyan nem volt ott ukrán állam 2014-ben, úgy most sincsen », — mondta Szaakasvili.

„Amikor Beregszászra érkezel, sehogyan sem érzékeled az ukrán állam létét: magyar zászlók lobognak, magyar az oktatás, az üzleti magánszektort Magyarországról pénzelik. Nem Magyarország politikájáról van szó, hanem az Ukrajna politikájának hiányáról” – húzta alá.

Október 13-án este Budapesten lezajlott egy akció, melynek résztvevői a Kárpáton túl önrendelkezését követelték. Az akció szervezői kijelentették, hogy síkra  szállnak „Kárpáton túl önrendelkezéséért, s azon nemzeti közösségek szabadságáért, amelyek a jelenlegi Ukrajna területén élnek”. A tüntetést a magyar „Jobbik” párt szervezte. A párt részéről a  rendezvényen Morvai Krisztina vett részt, akinek meg van tiltva, hogy Ukrajna területére lépjen, valamint Gaudi-Nagy Tamás, aki „a Krim – Oroszország”, Kárpáton túl –Magyarország” feliratú pólót viselt.

Október 11-én Ukrajna külügyminisztere Pavel Klimkin Budapestet a Kárpáton túli terület szeparatizmusának támogatásával vádolta meg. Egy nappal korábban Szijártó Péter magyar külügyminiszter visszautasította Klimkin ajánlatát, hogy találkozzanak a Kárpáton túl területén az Ukrajnában elfogadott, az oktatás ukranizációját érintő  törvény megvitatása céljából.

Szeptemberben a Verhovna Rada (ukrán parlament. a ford.) oktatási törvényt fogadott el, amely gyakorlatilag megtilt bármely,  nem ukrán nyelven folyó oktatást. Többek közt 2018-tól az ötödik osztálytól kezdve megszűnik a tantárgyak nemzeti nyelven történő oktatása, 2020-tól a nemzeti nyelveken történő oktatást  megszűntetik az alsóbb osztályokban is.

https://m.lenta.ru/news/2017/10/14/nu_net_i_vse_tut/

 

Nyezaviszimaja Gazeta

Carte-blanche

2017 09. 28.

A Krím Köztársasági halandóság növekedéséről

A félsziget lakossága megfertőződött az „NDK szindrómával”

Szerző: Igor Gundarov

A szerzőről: Igor Alekszejevics Gundarov az orvostudományok doktora, a filozófiai tudományok kandidátusa, egyetemi tanár, a Szecsenov I. M. nevét viselő 1. sz. Moszkvai Állami Orvostudományi Egyetem Egészségmegőrzés-irányítási Intézetének vezető kutatója, a Nem-ipari szféra és szociális technológiák Tanszékének vezetője a Munka- és Társadalmi kapcsolatok Akadémiáján, az „Oroszország XX-XXI” független tudóstársaság elnöke.

Az oroszok mély és őszinte örömet éreztek a Krím visszacsatolásakor. Három évvel később az örömujjongást a félsziget demográfiai állapotának durva romlása miatti riadalom váltja fel. Negyedik éve vannak kitéve a Krím lakói a halandóság növekedésének, aminek okát eddig nem elemezték tudományosan. Hasonló történt Oroszországban 1990-2000 között, amikor a lakosság kihalását jó ideig figyelmen kívül hagyták. Ez megnövekedett halálozási arányhoz vezetett, ami 13 millió honfitársunk életét vette el.

Az alábbiakban ismertetett adatok a Roszsztat[1] hivatalos kiadványaiból származnak. Az elmúlt négy évben, a Krím Köztársaságban (KK) a 2013. évi szintet meghaladó halálozások száma 9,4 ezer volt. Ezeknek az embereknek élniük kellene. Összehasonlításul: a háborús veszteségek Donyeckben, Luganszkban és Dél-kelet Ukrajnában ez idő alatt mintegy 10 ezer főt tettek ki.

A halálozás növekedése járványszerű volt a köztársaság teljes területén. A növekedés mértéke a városokban a következő volt: Feodoszia 13%, Szimferopol 12%, Jevpatorija 6%, Jalta 5%. Az a feltételezés, miszerint ez az Ukrajnához tartozás negatív elhúzódó hatása, nem igazolható. 2005-től 2013-ig mind Ukrajnában, mind a Krím Autonóm Köztársaságban (KAK), mind Oroszországban folyamatosan csökkent a halandóság.

Az orvosi kockázati tényezők (dohányzás, elhízás, magas vér-koleszterin szint, magas vérnyomás, alkoholfogyasztás) nem hozhatók összefüggésbe a történtekkel. Ezek hatása évek alatt gyülemlik fel, hirtelen változást nem okoz. Annál is inkább így van ez esetünkben, mivel nem a keringési megbetegedések, hanem az emésztési- és légzőszervi megbetegedések száma nőtt minden másnál gyorsabban. Az alkoholfogyasztással összefüggésbe hozható mortalitás még csökkent is.

A demográfia történetében először a női halálozási arány meghaladta a férfiak értékét. Ha 2014-ben minden 1000  35-59 éves korú férfira 1256 azonos korcsoportú nő jutott, akkor 2015-ben már csak 982, ami 28%-al kevesebb. Ennek a paradoxonnak a klasszikus orvosi-demográfia keretein belüli magyarázata nincs.

A modern orvostudomány nem képes megmagyarázni a Krímben tapasztalt  kiugró halálozási ráta okát. A 90-es évek Oroszországában tapasztalt hasonló helyzet a deformált társadalmi tudat negatív demográfiai hatásának felfedezéséhez vezetett. Indikátorként ebben a folyamatban a „morális statisztika” jellemzői szolgálnak: lopások, rablások, gyilkosságok, válások, általános bűnözési fertőzöttség. Egy pszichológiai hatásmechanizmuson keresztül ezek a nem-specifikus egészség-tartalékok csökkenéséhez és a halálozási kockázat megnövekedéséhez vezetnek. A vallás a felsorolt anómiákat „halálos bűnnek” nevezi. A kutatásokat feldolgozva felfedezték a „lelki demográfiai determináció” törvényét, és létrejött a „pszichodemográfia” mint új tudományterület.

Csak hát a Krím lakosságának tudata 2014-ben üdvözölte az egyesülést Oroszországgal. 2016-ban a „Krimi monitoring” szociológus csoport adatai szerint a szevasztopoliak 97%-a és a szimferopoliak 90%-a megerősítette az Oroszországgal való egyesítés pozitív értékelését; 89% és 85% érezte megvédve magát; 76% és 65%látta biztosítottnak a jövőt.

Ugyanakkor a pszichikumban a tudatos tudaton kívül létezik egy nem tudatos, úgy nevezett tudatalatti. A szociológusok ezt általában nem veszik figyelembe. Pedig ismert hatalmas befolyása az egyéni és csoportos viselkedésre. A tudat és tudatalatti között létezik egyezés (konszonancia) és különbözés (disszonancia). A disszonanciára lehet példa az NDK-ban a német újraegyesítés után kialakult helyzet. Mialatt a kelet-németek tudata üdvözölte a berlini fal leomlását, a közben a tudatalattijuk csalódással és elkeseredéssel telítődött. Ennek eredményeként megnőtt a frusztráció a űnözés és a halálozási arány. És ezzel egyidejűleg és ugyanolyan arányban  csökkent a születések száma. Mi ez most a Krímben, talán az NDK szindróma?

Szubjektív következtetéseimet alátámasztják a bűnözési statisztika mutatóit felhasználó objektív modul adatai. 2015-ben a bűnelkövetés mértéke a KK-ban 53%-al nőtt, Szevasztopol városában 45%-al. Pedig egy évvel ezelőtt ez a mutató csökkent. Legnagyobb növekedés a gazdasági bűncselekmények számában volt: 143%(!), ezen belül a zsarolás 70%-al, a lopás 32%-al, a rablás 11%-al a huliganizmus pedig 29%-al növekedett. Mindez a lakosság elnyomorodásáról és a társadalmi viszonyok vulgarizálódásáról tanúskodik. A szevasztopoli belügyi szervek vezetőjének nyilatkozata szerint „nálunk a munkanélküliek megnövekedett száma miatt lett több a bűncselekmény. Munka nincs, élni pedig akaródzik”. A bűncselekményeket elkövető személyek kétharmadának nem volt állandó bevételi forrása. Az elkeseredés és az agresszivitás növekedése megjelenik a súlyos- és a különösen súlyos bűncselekmények 123%-ra szaporodásában, ezen belül a gyilkosságok 53%-os, a rablások 48%-os, a súlyos testi sértések 25%-os növekedésében.

Csökkent a lakosság igénye az intellektuális kommunikáció, és a művelődés iránt. Erről tanúskodik a múzeumlátogatások 25%-os, a színházlátogatások 33%-os csökkenése. A válások száma 200%-kal nőtt.

A felhalmozódott pszichoszociális problémák hulláma a születések számának csökkenéséhez vezetett. Emiatt a lakosság fogyásának (kihalásának) üteme a 2,2-szeresére nőtt, a 2012-es évi 1,4%-ról 3,1%-ra.

Nyilvánvalóan fennáll a humanitárius katasztrófa veszélye, amely a Krím Oroszországgal való egyesítésének „imidzs”-ét fenyegeti. Az ok: az „NDK szindróma”. A válságból kijutáshoz halaszthatatlan megelőző intézkedéseket tartalmazó programra van szükség. Hogy mit kell tartalmaznia egy ilyen programnak, egyelőre nem világos. Csak az biztos, hogy a klasszikus orvosi technológiák erre nem alkalmasak. Emiatt a KK Legfelsőbb Tanácsának próbálkozásai a megnövekedett halálozási aránynak a tradicionális rizikófaktorok korrekciója útján való csökkentésére – sikertelennek bizonyultak. Innovatív megoldásokra van szükség. Politikusok ilyen feladat megoldására képtelenek. A válasz megtalálása a hazai tudomány presztízskérdése.

 

http://www.ng.ru/kartblansh/2017-09-28/3_7083_kartblansh.html

[1] Orosz Állami Statisztikai Hivatal

 

Nyezaviszimaja Gazeta – Gazdasági rovat

2017.09.28.

A hütőszekrény kezdi legyőzni a televiziót

A gazdasági hírekkel szembeni bizalmatlanság maximális értéket ért el az Orosz Föderációban

Szerző: Mihail Szergejev (Михаил Сергеев)
A „Nyezaviszimaja Gazeta” Gazdasági rovatvezetője

 

halandosag

 

A kérdésre miszerint: „Az oroszországi tömegtájékoztatás eszközei – a televízió, a rádió és az újságok – teljesen feltárják-e az orosz gazdaság helyzetét, vagy nem egészen?” a megkérdezettek válaszainak százalékos megosztását a fenti ábrán láthatjuk.

Forrás: „Társadalmi vélemény” Alapítvány.

 

Szeptemberben abszolút rekordot állított fel a média a gazdasági problémák feltárásával kapcsolatos polgári bizalmatlanság terén. Ma az oroszok 65%-a azt mondja, hogy a média „nem teljesen tárja fel az orosz gazdaságban kialakult helyzetet”. Minimumán van a lakosság hazai médiával – televízióval, rádióval és az újságokkal – kapcsolatos általános bizalmi indexe. Eközben „az oroszok félelmeinek térképén” első helyen áll, a többitől jócskán elszakadva a félelem a gazdasági problémáktól – az áremelkedéstől, a megtakarítások elvesztésétől és a megszokott termékek elérhetetlenné válásától.

Úgy tűnik, az oroszok egyáltalán nem veszik észre a hivatalnokok inflációra vonatkozó győzelmi jelentéseit. Vagy még inkább: ahogyan a szociológiai felmérések mutatják, semmibe veszik azokat.. Az árak növekedésének üteme a hivatalos információk szerint történelmi minimumot ért el Oroszországban.

Az éves szintű árnövekedés szeptemberben csupán 3,1% volt a Roszsztat és a Gazdasági Növekedési Minisztérium adatai szerint. Éves szinten 3% – gyakorlatilag nem érezhető mértékű infláció. Ilyen szintű drágulás az egyszerű, mezei állampolgárnak nem okoz érezhető problémát. Ha egy éve a csirkéért 100 rubelt kértek, most meg 103-at, ki veszi azt észre? Tavaly a doboz tej 50 rubel volt, most meg 51,6 rubel, ki fog emiatt aggódni?

Mindeközben a lakosság szemszögéből nézve a gazdasági problémák egészen máshogy néznek ki, mint a hivatalos statisztikai jelentésekben. A szociológusok által rendszeresen összeállított „az oroszok félelmeinek térképén” a polgároknál pontosan az áremelkedéstől, a megtakarítások elvesztésétől és a megszokott termékek elérhetetlenné válásától való félelem áll az első helyen. Ezt a tényt erősítette meg tegnap a kormányközeli VCIOM[i] is.

A szociológusok a félelem-indexet a következő kérdésre kapott válaszok alapján határozzák meg: „Hogyan értékeli a következő problémák előfordulásának valószínűségét a saját életében?”. Ahhoz a válaszhoz, hogy „teljesen biztos vagyok benne, hogy bekövetkezik” 1-es koefficiens érték tartozik, ahhoz a válaszhoz, hogy „gondolom bekövetkezik” 0,5, ahhoz, hogy „inkább bekövetkezik” 0,1, ahhoz, hogy „inkább nem következik be” -0,1, a „gondolom, nem következik be” válaszhoz -0,5, ahhoz pedig, hogy „teljesen biztos vagyok benne, hogy nem következik be -1 érték társul. Minél nagyobb ennek az indexnek az értéke, annál valószínűbbnek tűnik az oroszok számára a probléma bekövetkezése. Augusztusban a társadalmi félelmek legmagasabb szintje ennél a problémánál volt: „túlságosan drágává váltak, vagy eltűntek a polcokról a megszokott termékek, értéktelenedtek a megtakarítások”. Az oroszok félelme betegségektől, háborútól, bűnözéstől jóval kisebb volt.

Legalább ennyire érdekes eredményt hozott a „Társadalmi vélemény” Alapítvány (FOM) felmérése, amely azt értékelte, mennyire hisznek az oroszok általában a médiának, és konkrétan a gazdasági problémák ismertetésének. Szeptemberben a FOM adatai szerint az oroszok 65%-a azt mondta, hogy „az oroszországi média – a televízió, a rádió és az újságok – nem egészen tárják fel az oroszországi gazdaság helyzetét”. Ez az érték rekord a 2008. évi válság óta. Mindeközben a lakosság több mint fele (51%), egyáltalán nem hisz az oroszországi médiának. Ez az érték ugyancsak rekord a megfigyelések kezdete óta. Úgy tűnik, „a hűtőszekrény kezdi legyőzni a televíziót” és az oroszok elfordulnak mind a gazdasági propagandától, mind a gazdasági információktól.

Az emberek a maguk bőrén érzik, hogy az életkörülményeik nincsenek összhangban a média győzelmi jelentéseivel. Ráadásul a gazdaság területén a televízió optimista beállítottsága a legutóbbi hónapokban erősödött fel különösképpen, egyidejűleg azzal, hogy az általános gazdasági növekedés kirajzolódott. Éppen a legutóbbi időben – mint a FOM felmérései mutatják – mélyült a szakadék az emberek felfogásában a televízió és a hűtőszekrény között, mint azt Mark Gojhman (Марк Гойхман), a TeleTrade társaság vezető elemzője mondja. „A médiával szembeni bizalomvesztés erősödésének oka a következő tényezők együttes hatása: az emberek jövedelmi krízisének objektív folytatódása, miközben a média optimizmusa fokozódik. Ez szerintük nem adekvát” – mondta a kutató.

„A média hatása a gazdaság helyzetének a népesség körében való megítélésére minimális. A polgárok jobban hisznek a pénztárcájuknak és azoknak a blokkoknak, amelyekkel a boltokból kijönnek, mint a kívülről érkező információknak” – mondja Bogdan Zvarics (Богдан Зварич) a „Freedom finance” vezető elemzője. Szavai szerint a gazdasági helyzet javulásának pozitív hatása a lakosság jólétére inkább a 2017-es év végén, a 2018-as év elején lesz érzékelhető.

A hagyományos média, beleértve a televíziót is, fokozatosan elveszíti befolyását a társadalom véleményformálására. Minden a közösségi hálózatokba, blogokba, videoblogokba kerül. A kommunikáció és az információszolgáltatás legfőbb csatornájává szép csöndben a hálózati média válik – jegyezte meg Andrej Novikov-Lanszkoj (Андрей Новиков-Ланской) az Oroszországi nemzetgazdasági és közszolgálati akadémia (RANHiGSz) tanszékvezetője. A média rekord mértékű hitelvesztésének több okát is ismertetii a szakértő. Közéjük tartozik „a gazdasági újságírás minőségének problémája, mivel speciális gazdasági képzettség nélküli újságírók, vagy újságírói készségekkel és tehetséggel nem rendelkező közgazdászok művelik”.

„Létezik bizonyos torzulás a liberális irányultságú üzleti publikációkhoz képest a valóság és annak médiabeli tükröződése között, különösen a központi TV csatornáknál. Egyébként a média torzító hatása nem vészes. Ma az internet lehetővé teszi, hogy ténylegesen alternatív nézőpontot közvetítsünk” – mondta Konsztantyin Babkin (Константин Бабкин) a „Roszszpecmas” társaság elnöke.

 

http://www.ng.ru/economics/2017-09-28/1_7083_holodilnic.html

[i] Összoroszországi (Állami)Közvélemény Kutató Központ.

 

 

Nyezaviszimaja Gazeta – Tények és kommentárok

2017 10. 18.

Szergej Mitrohin /Сергей Митрохин: Hová juttatja Oroszországot az Orosz Pravoszláv Egyház és az állam közötti „kölcsönös jószolgálat”

Az egyház lett a fő csapásmérő erő a konzervatív irányváltás korszakában.

Szergej Mitrohin (Сергей Митрохин)

A szerzőről: Szergej Szergejevics Mitrohin (Сергей Сергеевич Митрохин) – a „Jabloko” (Alma) Párt moszkvai regionális szervezetének elnöke.

 

A vagyonban töltekezők az abban szűkölködők helyett az úr földi gazdagságának is neveztetnek, a mennyei gazdagságtól pedig idegenek.

Áthoszi szent Péter legendája.

 

RPC

Minél inkább megtelik mítoszokkal és irracionális hiedelmekkel az oroszok tudata, annál nyugodtabban viseltetnek a mai Oroszország alapelvei és „összekötő kapcsai” iránt.  Fotó Reuters

 

A Putyin-korszak Oroszország történetébe kivételes időszakként vonul be – legalábbis a legutolsó 150 évre visszatekintve. Kivételessége abban áll, hogy II. Sándor cár nagy reformjai óta először az ország vezetése semmit sem tett a fejlődés érdekében. III. Sándor ellenreformjai? De hiszen ő alatta kezdődött Oroszország iparosítása, a vasutak viharos tempójú építése. II. Miklós alatt történtek a Sztolipin-féle reformok. A bolsevikok véres eszközökkel éltek, de a legfőbb irányok többségében (megint csak az iparosításban, egy sor korszerű technológia létrehozásában, stb.) az ország mégis csak fejlődött. Brezsnyev alatt, mondjuk, a legkevésbé. Mégis csak stabilizálódott a viszonyunk a külvilággal, aláírásra kerültek a Helsinki egyezmények, a nukleáris fegyverkezést korlátozó egyezmények, stb. Bátran mondhatjuk tehát, hogy akkor ment végbe a külpolitika modernizálása. A viharos kilencvenes évek sok jót és rosszat hoztak, de nem tagadhatók le az akkori radikális reformtörekvések.

A fejlődés Vlagyimir Putyin ideje alatti teljes leállása nem azonnal kezdődött. Eleinte még terveztek ilyen-olyan reformokat, mint például a közigazgatási reformot. Csökkent a jövedelemadó, és talán volt még egyéb is, amire érdemes emlékezni.

Ez az egész reformista indulat elillant 2004-ben, – az első ukrajnai „majdan”[1] idején. A politikai elit megértette, hogy hatalmi pozíciói és bevételeinek megőrzése eleve összeegyeztethetetlen bármiféle reformmal. Ezt a koncepciót erősítő, meggyőző érvként szolgáltak a példátlanul magas olajárak.

Ez a két tényező – a majdan és az olaj – lett az úgynevezett konzervatív fordulat legfőbb stimulátora. Bármely ideológia bája abban áll, hogy képes bármilyen cselekedetet morálisan igazolni. Beleértve a cselekvés hiányát is. A konzervatív folyamatok gazdag palettája azonnal egy sor érvet állít bármely reformmal szembe. A hatalom kapaszkodott is mindenbe, ami meggyőzte, hogy ne hajtson végre semmilyen modernizációt, ehelyett térjen vissza a „tradicionális értékekhez” beleértve a minden rendű és rangú oroszországi konzervatívok legfőbb ideologémáját – Oroszország „sajátos útját”.

Fel kell hívnunk a figyelmet egy érdekes sajátosságra. Amikor Putyin elnök „program” beszédeiben „tradicionális értékekről” beszél, mindig szándékosan maszatol. Nem is tudhatjuk, mire gondol konkrétan. Az orosz hagyományok között létezett  Vecse-rendszer[2] de a moszkvai cárok féktelen önkényuralma is. Ez az elmosódottság teszi lehetővé, hogy a hatalom kiválassza a hagyományok közül a neki megfelelőt, amely a pillanatnyi politikájának megfelel.

Ebben a politikai kontextusban folytatódhattak az Orosz pravoszláv egyház (OPE) elképesztő átalakulási folyamatai. A „konzervatív irányváltás” fényében elkerülhetetlenül ez vált az újra megnyíló „ideológiai fronton” a fő csapásmérő erővé, mivel az ország egyetlen más szervezete sem pályázhatott nagyobb tekintélyre a „tradicionális értékek” őrzése terén.

Érthető, hogy az OPE gazdag történetében, – mint az orosz nép történetében is – a legkülönfélébb értékek formálódtak, uralkodtak, változtak, s kerültek idővel ellentmondásba egymással. Beszélhetünk  olyan szerzetesi aszketikus mozgalmakról, amelyek szenteket – komoly hitéleti tekintélyeket adtak Pecserszki Feodoszijtól Radonyezsi Szergejig, akik előtt meghajlott a világi hatalom, amelynek eszébe se jutott, hogy alárendelje őket a saját érdekeinek. De emlékeztethetünk a nevezetes vitára az önzetlenek  és a joszifljánusok között arról, hogy lehet-e joga birtokolni földet illetve a rajta élő jobbágyokat  a monostoroknak vagy a szerzeteseknek saját munkájukkal kell biztosítani a megélhetésüket. Itt szöges ellentétben álló értékek ütköztek, s vesztettek az önzetlenek, annak ellenére, hogy maga III. Iván nagyfejedelem is az oldalukra ált.

A „nyerészkedéspártiak” győztek, de az OPE hatalmas árat fizetett ezért a győzelemért: elveszítette azt az – engedjük meg – viszonylagos függetlenségét az államtól, amellyel  az önzetlenek és a joszifljánusok közötti polémia idején rendelkezett. Elvetve a nem-vagyonosodás útját az OPE elveszítette történelmi lehetőségét arra, hogy szellemi erővé váljon, olyanná, amely ellen tudott volna állni a parasztok szolgaságban tartásának.

Ehelyett azért a jogért, hogy az ország legnagyobb földesura és rabszolgatartója lehetett, az egyház az önkényuralom kiszolgálójává vált, a despotizmus legkönyörtelenebb megnyilvánulásainak igazolója lett, a XVIII. században pedig már csak a birodalmi bürokrácia függeléke, amelynek keretein belül a történész Nyikolaj Nyikolszkij szavai szerint „az egyház legfőbb kötelessége az állammal szemben az alattvalói hűség érzésének elültetése”.

A kontraszt kedvéért emlékeztethetünk arra, ahogyan Tyihon pátriárka mondott „anathemákat” a bolsevikokra gaztetteik miatt. Ezzel az alakkal kapcsolatban megjegyzem, hogy számos püspöke flörtölt a „Fekete százakkal” a XX. század elején.

Jogos a kérdés: ebből az összeállításból (aszketizmus, a vagyonosodás elvetése, a vagyonosodás kedvelése, államigazgatás kiszolgálása, a hatalmasok gonoszsága  elleni harc, feketeszázas mozgalom) milyen tradíciókra volt leginkább szükség a kétezres évek elejének „konzervatív fordulata” után?

Az oroszországi papság többsége iránti minden tiszteletünk ellenére sem hallunk manapság semmiféle aszketizmusról. A hatalom gonoszságával szembeni ellenállás olyan hagyomány, amelyet teljesen elfelejtettek a püspökök, annak ellenére, hogy a hatalom nem kevés indokot szolgáltat erre.

Ugyanakkor nem állíthatjuk, hogy az OPE Putyin autoriter rendszere alatt a bürokratikus gépezet „hajtószíjává” vált volna ugyanúgy, mint I. Péter idejében. Szerkezetében, belső felépítésében ugyanis a peresztrojka óta megőrizte függetlenségét.

Az OPE pont egy ilyen – Mihail Gorbacsovtól kapott – szabad helyzetben valósította meg a „jószolgálat cserét” az állammal, amely nagyban emlékeztet arra a „régire”, amelyet a XVI. században Joszif Volockij és követői[3] valósítottak meg.

„Réginek” minősül maga e csere alapja nevezetesen a „haszonlesés”. Természetesen ez a  fogalom nem köthető össze azzal a folyamattal, melynek során az egyház visszakapta a szovjet időkben lerombolt templomok és kolostorok felújításához szükséges egyházi tulajdont, akárcsak az egyháznak biztosított jogokat. Ezekre gazdálkodási tevékenységének végzéséhez van szüksége. Mégis nagyon nehéz más kifejezést találni annak az agresszivitásnak a megnevezésére, amellyel a jelenlegi OPE követeli az államtól történelmi- és kulturális emlékek, múzeumok, egyéb ingatlanok, természetvédelmi területeken vagy városi parkokban lévő földterületek átadását – ráadásul egyáltalán nem régi épületeik helyreállítása céljából, hanem új, ízléstelen kultikus objektumok építésére. Talán a legpontosabb kifejezés erre egy egyházi szláv szó, a „földiörömvágy”…

Az, hogy a most megszerzett földeken nem élnek emberek – nem az egyetlen különbség a jelenkori harácsolás és a kolostorok XVI. századbéli földszerzése között. Van másik különbség is a  mostani folyamat hátrányára. Akkor a földeket pénzért, vagy végrendelet alapján kapták a kolostorok, ma pedig gyakorta erőszakkal sajátítják ki, állami döntés alapján, elvéve hol egy múzeumot a régiségek kedvelőitől, hol egy park egy részét a közelben lakóktól…

De mégiscsak több a közös vonás. Elsősorban az, hogy a „haszonlesés” eredménye mindig „szolgáltatás csere” egyház és állam között. „Társadalmi” szerződésnek ezt nem nevezhetjük, talán inkább „vallási-világinak” lehetne hívni.

Milyen szolgáltatásokat kap a jelenlegi állam az OPE-tól az anyagi javakhoz jutás fejében? Először is a tradicionális szembenállást a katolikus nyugattal – ami hihetetlenül erős az OPE-ben. Ez pedig nagyon hasznos az Orosz Föderációban a rezsim önfenntartását szolgáló ostromlott erőd pszichózis erősítésére. Ugyanakkor ezt a tradíciót nagyon könnyű extrapolálni bármilyen modernizációs és globalizációs korszellemre, amely a hatalom szemében legalább egy kicsit is „narancsos” árnyalattal bír. Szorosan ehhez tartozik a törvények felett álló önkényuralom tiszteletének hagyománya, mint Oroszország „sajátos útjának” vázszerkezete. Az ehhez a hagyományhoz való ragaszkodásra, melyet a pravoszláv klérus különféle módokon táplál, beleértve a hallgatólagos beleegyezést, a hatalomnak nagyon könnyű támaszkodnia bármely botrány, polgári jog sértés, a hatalmi ágak elválasztásztása elleni sérelem, választási csalás, stb. esetén.

Összességében a jelenlegi hatalomnak nincs szüksége  a modernizációs trendekre, amelyek a társadalom racionalitásának növekedéséhez vezetnek, a Weber-féle „varázslatmentesitett” világhoz, ami a szekularizáció során jön létre. Mennél „varázslatosabb” mítoszokkal és irracionális hiedelmekkel teltebb az oroszok tudata, annál nyugodtabban viseltetnek a Putyini Oroszország alapelvei és „összekötő kapcsai” iránt.

Ezeknek a „kapcsoknak” a szorításában könnyebb végrehajtani a hatalomnak azt a mélyreható kérését, mellyel az OPE-hez fordul – támasszon fel olyan archaikus tudati komplexumokat, amelyek nem fogadják el a modern civilizált állam alapjait sem. A Jurij Lotman /Юрий Лотман/ által felfedezett ősi orosz archetípusról van szó, amely mindenestől odaadja magát   személyek felett álló felsőbb hatalmaknak. Ezekhez az egyházon kívül az állam – pontosabban annak vezetője – is hozzátartozik. A jelenlegi hatalomnak az OPE-n kívül van még egy – „világi” – tápláló forrása – az energiapolitika mellett – a hétköznapi sztálinizmus. Ettől a forrástól azért mégiscsak fél, habár kacérkodik vele. A pravoszlávia ebben az értelemben jóval kényelmesebb, mivel nem kapcsolódik hozzá tömeges vérontás és a vezetők egész hierarchiájának ellenőrzése alatt tartható, akikkel nem képesek versenyre kelni ravaszságban az Orosz Föderáció Kommunista Pártja legsztálinistább, rutinos vén rókái sem.

Előhívva az oroszok kollektív tudalattijából ezt az egész archaikát, az OPE nem mutatkozik be valamely teljesen új oldaláról. Mindez már megtörtént a múlt század elején, és a feketeszázak mozgalma megnevezést kapta. Akkor a társadalom archaizálását ugyancsak az állam rendelte meg, amely a majdantól való félelem felébredése előtt 100 évvel az 1905. évi fegyveres felkeléstől ijedt meg. Száz évvel később pedig egy hasonló „állami megrendelés” következményei ugyanolyannak tűnnek, beleértve olyan jelenségeket, mint az egyházi hierarchia egy részének összekapcsolódása a társadalom alsó rétegeivel és a szélsőségesekkel.

Az igazság nevében meg kell jegyezni, hogy e nélkül egyszerűen nem lehet megvalósítani a modern társadalom archaizálását. Bármely ideológiának szüksége van társadalmi támogatásra, és az archaika hívó szavára csak a kulturálisan legkevésbé fejlett rétegek képesek válaszolni, konkrétan a pszichésen nem stabil- illetve a bűnözésre hajlamos személyiségek. Ezek jöhetnek a legkülönfélébb szervezetekből, mint például a „Szorok szorokov” (Számunk számtalan. a ford.), amelynek aktivistáit az egyházi hierarchia különböző szintjeiről támogatják, beleértve magát a pátriárkát is.[…]

A feketeszázas mozgalom megismétlődése, ráadásul a haszonlesés talajából kinőve (ami száz évvel ezelőtt nem volt ennyire nyilvánvaló) nem kecsegtet semmi jóval az OPE politikai stratégiáját illetően. Hiszen, ha belegondolunk, az 1917 februárjában legtöbbet veszített politikai erő pontosan a feketeszázak mozgalma volt. Legtöbben közülük „bújtak ki a bőrükből” az „autokráciáért-pravoszláviáért”, és sokakat fogott és lehajított a piedesztálról Uvarov gróf formulájának harmadik része – a „népiség”. Nem járt jól az OPE sem, mivel ez a „népiség” kezdte lerombolni a templomokat az egész országban – többek közt a sok évszázados kizsákmányolás és jobbágyi függés miatti bosszúból.

A legfőbb kérdés, amit feltesz magának a társadalom – a feketeszázas túlkapásokat látva – nagyon egyszerűen hangzik: hogyan viszonyul ez az egész az Isteni parancsolatokhoz? Zsidó pogromok lesznek, mint a múlt század elején, vagy közösségi parkok beépítése templomokkal „pravoszláv” verőemberek támogatása mellett (a példákat hosszasan lehetne még sorolni).  A reakció ugyanaz lesz, mint ennek a századnak az elején, mindez végtelenül messze van nemcsak a felebaráti szeretettől, meg a „ha megütik a bal orcádat, tartsd oda a jobbot is” és persze a „ne lopj” parancsolatától, akárcsak a többitől.

 

RPC2A feliraton, “Nem a templomok, hanem a parkokban lévő templomok ellen vagyunk” Foto: a www.yabloko.ru – oldaláról

A “Matilda” című film és rendezője elleni erőszakos akciók miatt olyan személyeket vontak vizsgálat alá, akik korábban a legmagasabb helyről kaptak egyházi áldást a moszkvai “Trofjanka”  park védelmezőivel szembeni “ellenállásukért”. 

A nyugati egyház, amikor önmagán belül hasonló, az isten törvényei és a kialakult emberi viszonyrendszer közötti ellentmondásokba botlott, (a megbocsátás gyakorlata), először a reformációt kapta a nyakába, azután pedig az ellenreformációt, amely ugyancsak hordozott magában bizonyos morális gyógyulást.

Az OPE tragikus sorsa a XX. században –  nem annak az árnak a megfizetése talán, hogy nem volt képes összhangba hozni az emberi viszonyrendszert az Isteni elvárásokkal? Lehet nem reformációnak nevezni ezt a folyamatot, hanem keresni helyette valami stílusában jobban megfelelő kifejezést: megújulás vagy átalakulás…

Így, vagy úgy, de a száz évvel ezelőtti lecke tanulsága az, hogy a társadalom modernizációs törekvéseit nem lehet túl sokáig elfojtani butító archaizálással. Végül az archaizálókat előbb-utóbb elsodorja a soron következő zavargás. Akkor pedig csak abban reménykedhetünk, hogy velük együtt ez a zavargás nem rántja magával az országot is.

http://www.ng.ru/facts/2017-10-18/14_430_arhaisation.html

a multba.PNG

[1] A magyar Wikipedia az angol és a német nyomán nem foglalkozik a majdan szó jelentésével és előfordulásával, pedig amikor az ukrajnai majdan-jelenséget vesszük szemügyre, nem árt tudnunk, hogy a szónak a narancsos forradalmak országaiban, valamint a Balkánon és majdnem az egész volt szovjet térségben és az arab tavasz országaiban is fontos köznévi jelentése, „üzenete” van.

majdan a tatár, kipcsak, kazak, türkmén [maidan] „sík, szabad terület”, török, krimi tatár, [mäidan]; arab ميدان‎ [‘maydān] és a perzsa میدان‎ [meydan]) – bármilyen nyílt terület, park vagy tér, városi piactér, bazár. Ilyen jelentéssel a következő nyelvekben használatos még: orosz: майдан pl. a Sztarocserkasszki Majdan –  Майдан в Старочеркасской[4] (Oroszország);ukrán: майдан, pl. Майдан Незалежності (Függetlenség tere)Kijev  (Ukrajna);perzsa:: میدان, pl.. میدان آزادی [Meydān e Āzādi] (Szabadság tere) Тeheránban (Irán);török: meydan, рl. Sultanahmet Meydanı (Szultanahmet tér)Isztambul (Тörökország);аzerbajdzsán: meydan, рl. Dövlət Bayrağı Meydanı (Az állami lobogó tere)Baku (Аzerbajdzsán);tatár: мәйдан/məydan, рl. Meñyellıq məydanı (Millennium tere)Kazány (Oroszország);grúz: მოედანი,/moedani рl. თავისუფლების მოედანი/thaviszuphlebisz moedani (Szabadság tér)Tbiliszi (Grúzia); (a ford.)

[2] Vecse-rendszer: városi közszabadok testülete, gyűlése pl. a novgorodi, belgorodi, pszkovi, kijevi, halicsi, szmolenszki stb. stb.  gyűlések,  különös jelentősége volt az oligarchikus demokráciát működtető Novgorodi Köztársaságban, az orosz történetírói hagyomány alternatív politikai formának tekinti a moszkvai fejedelemségből leginkább bizánci és tatár hatásra és minta alapján kinövő önkényuralmi cári rendszerrel szemben. III. Iván alatt, 1475-78-tól, a Novgorod ellen indított háborútól és az orosz földeket egyesítő Moszkva győzelmétől fogva az orosz politikai berendezkedésnek leginkább az egyeduralom tekinthető. (a ford.)

[3] azaz a cikkben már említett „joszifljánisok”

 

 

Részeg forradalom

Echo Moszkvi/ Diletanti (Dilettánsok) c. műsora

  1. 10. 19. 19.00-19.50

bor2

vezeti: Vitalij Dimarszkij/Виталий Дымарский –az „Echo Moszkvi szentpétervári szerkesztőségének és a „Diletant” (Dilettáns) című történelmi folyóiratnak a főszerkesztője (V.D.)

vendég: Julija Gyemigyenko/Юлия Демиденко – igazgatóhelyettes, Szent-Pétervár történetének állami múzeuma (Ju.Gy.)

 

V.D. A mai programunkat Szentpétervárról közvetítjük, amely nem csak a mai beszélgetésünk, de a száz évvel ezelőtt lejátszódott eseményeknek is a helyszíne. A rádióműsor általában kapcsolódik a „Dilettáns” című folyóirat legújabb számának megjelenéséhez. A folyóirat novemberi száma a napokban jelenik meg és kapható az újságárusoknál. A mostani szám fő témája természetesen a forradalom, annak a száz éves évfordulója, különböző részletkérdések, bár érthető, hogy egyetlen folyóiratszámban egy ennyire nagyszabású és átfogó témát, egy a 20. és talán a 21. század történetére ilyen nagy hatású eseményt  nem lehet hosszában és széltében bejárni és kimeríteni. Ennek ellenére az olvasóink számára igyekeztünk e százéves históriának fontos és érdekes részleteit, olykor eddig talán még ismeretlen, vagy ha nem ismeretlen, de elfeledett és felelevenítésre érdemes részleteit is bemutatni. A mai témánk kapcsolódik a forradalomhoz, de kissé szokatlan. A helyzet az, hogy ugyan egészen a közelmúltig ismert volt a történészek számára, de érthető okokból nagyon ritkán kerülhetett csak a felszínre. A forradalom mindig szent ügy volt és nem lehetett semmiről beszélni, ami azt befeketíthette vagy elhomálysoíthatta volna. És egyszerre, néhány történeti folyóiratban, azt is mondhatnánk hogy teljesen hivatalos kiadványban megjelentek olyan publikációk, tudományos közlemények és dissszertációk, amelyeket a VAK (TMB) bizottsága el is fogadott…az alkohol szerepéről az orosz forradalomban. Még olyan kitételt is láttam és a mai műsornak is ezt a címet adtam, hogy a „részeg forradalom”. … Be is mutatom mai beszélgetőpartneremet Julija Gyemigyenko pétervári történészt. Jó estét!

Ju.Gy. Üdvözlöm Önt is és a hallgatókat is.

V.D. Akkor tehát a részeg forradalom. Azt hiszem, ha ezt a problémát tényleg tudományosan közelítjük meg, akkor fel kell állítanunk a kronológiáját is. És ha már az alkohol szerepéről beszélünk az orosz forradalomban, mert a mai történettudomány nem csak az októberi, hanem a februárral kezdődő eseményeket a Nagy Orosz Forradalom elnevezés alatt tárgyalja, a teljes forradalmi folyamatot együtt, tehát nem elválasztva két forradalomra, mint korábban, ezért meg kell vizsgálni, hogy az alkohol, mint egyfajta mozgató, vagy ha nem is mozgató tényező mikor jelent meg. Talán már februárban?

Ju.Gy. Ha már egészen pontosak akarunk lenni és pontos kronológiát felállítani, akkor meg kell állapítanunk, hogy természetesen korábban, 1914 augusztusától, az szesztilalmitörvény (сухой закон) bevezetésétől kell vizsgálni a folyamatokat, mert Oroszországban az első borpogromok éppen a törvény bevezetése után következtek be. Remélem hogy  születni fog  egy külön tanulmány az Első világháború alatti alkoholtilalmi törvényről is, mert ezzel kapcsolatban nagyon sok tévedés van. Hol bevezették, hol feloldották, ez olykor a központi-  máskor a helyi hatóságok hatáskörében állt és feladata volt, olykor csak a röviditalokra, máskor minden alkoholtartalú italra kiterjedt, minden estre elég bonyolult história volt. Csak emlékeztetek, hogy 1914 augusztusában Oroszországban megtiltották a röviditalok árusítását.

szaraztorv

V.D. 1914 augusztusában? Az Első világháború kezdetekor?

Ju.Gy. Igen, a mozgósítás megkezése miatt, mert az orosz kormányzatnak ezzel, az orosz-japán háború kapcsán rossz tapasztalatai voltak. Mert akkor a mozgósítás bejelentését követően a folyamat akadozott, majdnem meg is szakadt, mert…a bevonuló katonákat a nép mindenhol ivászatokkal kísérte ki és búcsúztatta el. Ez ismert volt, ezért a 14-es mozgósításkor legelőször alkoholárusítási tilalmat vezettek be, aztán később különböző korlátozásokat vezettek be, hol kiterjedt ez a borra is, hol nem, többször a helyi hatóságok hatáskörébe rendelték a szabályozást, így például a Pétervári városi duma valamennyi alkoholtartalmú italra teljes körű árusítási tilalmat léptetett életbe. Ez pedig nagyon komoly következményekkel járt, egyrészt rögtön elkezdődtek a már említett borpogromok, bor-rakárakat, borszaküzleteket fosztottak ki, másrészt ez azonnali nagyon komoly költségvetési bevételkiesést is jelentett; e helyt szeretnék emlékeztetni Vitte gróf[1] kijelentésére, hogy az orosz kölstégvetés az „részeg költségvetés”, azaz az alkoholbevételekre alapozott volt. Ez igaz is, különböző számítások szerint Oroszország ennek a törvénynek  a bevezetése miatt költségvetési bevételeinek 20-30 %-át veszítette el. Ezen kívül az illegális szeszfőzés tömeges elterjedését is jelentette, a különböző veszélyes adalékanyagok felhasználását és a kábítószer fogyasztás tömeges terjedését, amivel Oroszország korábban egyáltalán nem találkozott. Ezekkel az adalékanyagokkal külön história volt. A „Rigai balzsamot[2]” több hasonló készítménnyel együtt például csak a gyógyszertárakban, receptre lehetett megkapni, már ezt is gyógyszernek minősítették. Tömeges receptírás indult el, majd ennek kapcsán azzal a jelszóval, hogy gyógyhatású készítményt állítanak elő, mindenféle hamisítványt és rettenetes dolgot is összekevertek és árusítottak. Tömeges mérgezések fordultak elő számos halálesettel, mint manapaság a galagonya-tinkturával[3], ezért többeket bíróságon vontak felelősségre és kényszermunkára ítéltek. Ekkor terjedt el a hanzsa[4], amely eredetileg kínai gabonavodka, de Oroszországban külön jelentést kapott. Nemcsak Szibériában, de az ország középő részében is a katonának vitt munkások helyére, hogy a hiányzó munkaerőt pótolják, nagy számban kínai vendégmunkásokat hoznak. Ennek az irodalmi lenyomatát Bulgakov: Zojka lakása című darabjában találhatjuk meg, ott szerepel egy ilyen kínai figura. A hanzsát aztán minden elképzelhetőből főzik, talán még gutalinból, cipőbokszból is. És a legkülönösebb az, hogy ezt aztán mindenki issza, az értelmiség is, de az alkoholtilalom közepette más választás nincsen. A törvényt folyamatosan megsértették.

balzam

V.D. Egy közbevetett kérdés: a februári forradalomig sem vonták vissza a törvényt?

Ju.Gy. Nem, nem vonták vissza, de az a tény ismert, hogy nálunk teljes mértékben egyetlen törvényt sem tartanak be. Erről beszélni, különösen Péterváron, ahol annyi a csábítás, annyi a borospince, akkora felhalmozott italkészletek vannak, nem lenne helyén való . Hiszen a saját, az otthoni készletek fogyasztása nem volt tilos, az alkoholos italok kereskedelmét tiltották meg. Ismert, hogy több fővárosi étteremtulajdonost büntettek meg azért, mert italt adott el, alkoholt forgalmazott. Többféleképpen kerüték meg a törvényt, csészékben árusították, tea helyett konyakot szolgáltak fel, mindenféle ravaszságot eszeltek ki.  Összefoglalva, a törvényt a gyakorlatban nem tartották be.

V.D. Ilyesmire  Gorbacsov érából is emlékezhetünk.

Ju.Gy. Nincs új a nap alatt. Ez a pogrom-hullám a háborús években végig megfigyelhető volt, 17 sem volt kivétel. El lehet mondani, hogy a Februári forradalom is  ilyen borpogromokkal kezdődik. A tömeg kivonult az utcára.

V.D. Nekünk azt tanították, hogy kenyeret követeltek…éhséglázadás volt.

Ju.Gy.  Azt is természetesen, éhséglázadás is, és borpogrom is. Szóval amikor a feldühödött és rombolni kész tömeg elindul az italboltok és borospincék felé, nincs mit tenni. A Februári forradalom első napjairól írja le Alekszandr Nyikolajevics Benua[5]  hogy hogyan törték fel az Astoria szálloda borospincéjét. Az egész Morszkaja utca borpárában úszott és az uttestet és járdákat vastagon borították az összetört borosüvegek szilánkjai. A Februári forradalomban minden megengedett volt, minden fellazult, ezért aztán az Ideiglenes kormány már március 27-én újra rendeletet adott ki, amelyben mindenfajta alkoholkereskedelmet újra betiltott. Hiába nem vonta vissza senki az alkoholtilalmi törvényt, azt állandóan megsértették, a régi rendőrséget felszámolták, nem volt, aki a törvények betartását felügyelte volna. Ismétlem,  márciusban megerősítették a tilalmat, de azt folyamatosan megsértették, ezért májusban Tyerescsenko[6] újabb körlevelet kénytelen kiadni arról, hogy hogyan kell betartatni az alkoholkereskedelmi tilalmat.

V.D. Van egy kérdésem: Ez nem csak az említett törvényre vonatkozik. Mennyire volt az Ideiglenes Kormány eredményes a törvények betartatásában?

Ju.Gy. Leginkább nem voltak eredményesek. Nem volt apparátusuk. Hiányoztak az intézmények a végrehajtáshoz. Ha vesszük az Ideigeles Kormány hivatalos lapját, megdöbbentő, hogy mennyi mindent próbáltak megváltoztatni, de a sok célból alig valami valósult meg. Ha ezt olvassuk, megértjük hogy miért nem jutott idejük az anarchista jelenségek megzabolázására. Mindenféle aprósággal foglalkoztak, kezdve az egyes hivatalnokok leváltásától az ezekre tartozó egészen apró részletkérdések tömegével. Világos hogy nem az alapvető feladatukkal voltak elfoglalva. Időnként egészen heroikus és tiszteletre méltó küzdelmet folytatnak szinte megoldhatatlan kérdések rendbetételére…

V.D. Engedjen meg még egy kérdést, az anarchia szót használta…ez tényleg anarchia volt, amely például a pogromokban nyilvánult meg? Kik álltak e mögött, az elszabadult nép?

Ju.Gy. Nagyon jó kérdés. Már 1917 novemberében, amikor ezeknek a borpogromoknak egy új hulláma indul el, a sajtó elkezd ezekről cikkezni és ezek szervezését az ellenforradalmároknak, a burzsoáziának és külföldi ügynököknek tulajdonítja. Megpróbálják elmagyarázni a munkásoknak – akik nagy számban maguk is részt vettek ebben a rombolásban és rablásban, hogy ez egy olyan próbálkozás volt, amellyel el akarták vonni a figyelmüket a forradalmi harctól. Meg kell jegyezni, hogy valamennyi politikai erő elhárította magától és a másikat vádolta ezen események kiprovokálásával. Már márciusban, de júliusban kifejezetten a bolsevikokat gyanusították meg azzal, hogy borpogromokat kezdeményeztek. És valóban, az alkohol szerepet játszott az események alakításában. Ha például a pétervári eseményeket szemléljük, akkor megjelenik egy harmadik erő is: a Téli palotából például a Péterpál erődbe kísérik a minisztereket és egyszercsak feltűnik egy tömeg és provokálja, sértegeti és igyekszik meglincselni őket. Hogy milyen tömeg ez, kik ezek az emberek, mind a mai napig nem világos. És ugyanezekből az időkből fennmaradtak naplóbejegyzések, amelyekben arról van szó, hogy milyen félelmetes volt az utcán közlekedni. A berúgott embertömeg agresszivitására és kiszámíthatatlanságára panaszkodnak.

V.D. Az még kevés, hogy részeg embertömegről van szó, ráadásul fel is voltak fegyverkezve. És ehhez kapcsolódik még egy kérdés, mennyire volt hozzáférhető a fegyver?

Ju.Gy. Erről van szó…már február óta az ugynevezett vörös gárda, de mások kezében is hatalmas mennyiségű fegyver volt. A két hatalmas fegyverraktár, a Lityejnij és a Péterpál erődben lévő  – két arzenál – kifosztását követően a fegyvereket február-március folyamán szétosztották és azokat később sem gyűjtötték össze. Ez egy kontrollálatlan folyamat volt, ami a júliusi esmények alatt és a Kornyilov lázadás miatt is tovább folyt, utóbbi után a városi szovjeteket fegyverezték fel újra.

V.D. Elmondta, hogy az egész 17-es év folyamán voltak borpogromok. Senkinek se jutott az eszébe, hogy feloldja az alkoholtilalmat?

Ju.Gy. A sajtó többször követelte ezt, éppen azzal indokolva, hogy a további vérontást és rendbontást lehetne így megelőzni. A kormányzat ezt nem lépte meg mondván, hogy ténylegesen szinte senki sem tartja be és mindenki megsérti ezt a törvényt. Ugyanakkor rendkívül szigorú előírások is voltak, és a patikákból már orvosi felhasználásra is elfogyott az alkohol. De például 17-ben a kölnit külön engedélyre, méghozzá nem is orvosira, hanem rendőrségire és csak a gyógyszertárakban lehetett beszerezni. Egyrészt tehát nincsen már szesz, másrészt – és ez különösen Pétervárra jellemző, hatalmas italkészletek voltak találhatók a városi borospincékben. Ezeket évtizedek, évszázadok alatt halmozták fel. Ehhez jött még hozzá a Varsóból, a német támadáskor az evakuáció során ideszállított hatalmas mennyiségű bor. Ez a sok bor a Téli palota cári pincéjébe és a nagyhercegi pincékbe került felhalmozásra. Ezek között muzeális értékű és kiemelkedő lengyel nemesi családok pecsétjével ellátott palackok százai, ezrei voltak. Az cári család pincéin túl a Voroncovok, Juszupovok, Seremetyevek pincéiben – de egyes jómódú polgárokéban, az alkotó értelmiség tulajdonában is, például a már említett Benua család tagjai egész életükben egyetlen francia borkereskedőtől vásároltak italokat és a  házukban  igen nagy mennyiségű bor halmozódott fel.

V.D. Mi tartozott, hogy így fogalmazzak a tömeg érdeklődési körébe? A bor- és italszaküzletek készletei, vagy volt tudomásuk aról, hogy mi található egyes pétervári pincékben?

Ju. Gy. A történtek alapján ítélve a magánházakig csak októberben jutottak el, addig csak a raktárakig és bor- meg italkereskedésekig értek. A cégtáblákon minden elolvasható volt. Ezen kívül az éttermek és szállodák készleteiig. Azok hol eladhattak bort, hol újra megszigorították a törvény alkalmazását és le kellett zárniuk az eladást. Már a tavasztól megfigyelhető, hogy a kiszolgáló személyzet, a főúri kocsisok, lakájok, egyebek kitűnő italokhoz juthattak hozzá, például ezekkel fizették őket. Több jólszituált polgár panaszkodott arról, hogy míg ők a hanzsát isszák, addig a szolgák konyakot vedelnek.

V.D. Gondolom az illegális kereskedés is virágzott. Mint aztán a szovjet időkben, amikor a taxisoktól lehetett vodkát venni, akkor is árusítottak a kocsisok alkoholt?

Ju.Gy. Nem, a kocsisok nem, de például az éttermek igen. És házról-házra jártak olyan kereskedők, akik védjeggyel ellátott, de hamisított és sokszor mérgező italokat, mint az utolsó készlet maradékát igyekeztek hatalmas felárral eladni.

V.D. Még egy kérdés. Van-e nyoma az illegális szeszfőzésnek?

Ju. Gy. Érthető módon erről kevés beszámoló maradt meg, de minden bizonnyal Péterváron ez nem volt jellemző. Az év elején a városban körülbelül 600 jelentős italraktár volt.

V.D. Néhány történész nagy jelentőséget tulajdonít az alkoholnak a forradalom történetében, felforrtak az indulatok és a vér is…

Ju. Gy. Nemcsak felforrt hanem bizony folyt is, de erről talán később. Azt szeretném elmondani, hogy november elejére új hullám jelentkezett, tömeges rablások, a magántulajdon, amelyet az egész 17-es évben nagy veszély fenyegetett, különösen nyár óta volt veszélyben. Nagyértékű rablások történtek, voltak házak,amelyeket többször is teljesen kifosztottak, a rablás és a rombolás a mindennapok részévé vált. November 5-ről 6- a virradó éjszaka (a régi naptár szerint október 21-22-án) a pétervári szovjet végrehajtó bizottsága sofőrei, akik nem közömbös emberek, hanem a forradalmi tömeg részei, Kszenyija Alekszandrovna[7] nagyhercegnő Oficerszkaja utcai borospincéjét fosztják ki. A sofőrök és a hozzájuk csapódó tömeg több mint két és félezer üveg bort és más italt rabolt el és nagy pusztítást végzett. Ez közvetlenül a forradalom előestéjén történt. Kihívták a rendőröket és a vörösgárdistákat is. Azok először megpróbálták leállítani a rablást, aztán maguk is csatlakoztak a pogromlovagokhoz.

bor1

 

V.D. Ezt a két és félezer üveget elfogyasztásra vagy értékesítésre lopták el?

bor3

Ju. Gy. A tudósításokból ítélve a előbbiről volt szó, rögtön, még az utcán nekiestek és hatalmas diszóólat hagyva maguk után ivászatba fogtak. Ez egy állandósuló tevékenységgé vált. Közszájon forgott, hogy a Téli palotát kétszer vették be rohammal, az ismert rohamot megelőzően a Téli palota másik oldalán előbb csak bemásztak a pincébe, előbb nem pogrom-szerűen, hanem csak belopóztak, bementek – akkoriban sem a palotát, sem az Ermitázst különösebben nem őrizték.  Mesélik hogy a nevezetes ostrom előtt is nyitva hagytak egy ajtót. A Téli palota pincéje óriási, nemcsak a palota alatt, hanem az egész Ermitázs alatt is húzódik. Ezek a Cári udvar minisztériumának a tartalékai voltak, gyakorlatilag a cári család italkészlete. Igen értékes, sokszor muzeális értékű borokról és egyéb italokról volt szó, egy részét Bormúzeumnak is hívták, ahol a legértékesebb bor, pezsgő, konyak és vodkaféleségeket gyűjtötték egybe. Egy legenda szerint szerint a forradalmár matrózoknak különösen a Martell-féle konyak ízlett. Minden valószínűség szerint eladásra is vittek magukkal, erről is keringtek hírek a városban. A híres ostromot megelőzően tehát már bejutottak a palotába és elkezdték kihordani az italokat. Ez egyébként az egész november hónapban folytatódott. Nemcsak a bort és a röviditalokat takarították be, hanem például a sört is, sörgyárakat is kifosztottak. Például Durgyin ismert sörgyárát az Obvodnij csatorna mellett. Ott a pogromot a negyedik vasúti ezred katonái kezdték el, akiknek éppen meg kellett volna védeniük ezt az objektumot. A vasútállomáson lefejtésre várakozó alkohollal töltött tartálykocsikat is az őrség csapolta meg először. De visszatérve a Téli palota „ostromára”, a bolsevikok, becsületükre legyen mondva, megpróbálták valahogy leállítani ezt a folyamatot, tudták, hogy milyen értékek vannak a pincében. Befalazták a pinceajtókat, de a téglafalakat azonnal újra kibontották és folytatódott a rablás. Újabb és újabb tömegek jöttek a már felderített útvonalakon és ennek a híre már nyomtatásban is terjedni kezdett. Egy csöppnyi őrség próbálta meg visszatartani a tömeget Larisza Reisner[8] visszaemlékezéseiben szerepel, hogy a kibontott falak réseibe golyószórókat állítottak és azzal próbálták elzavarni a tömeget. Miután sem a Preobrazsenszkij, sem a Pavlovszkij ezred sem tudott megbirkózni a feladattal, mindkét alakulat ivászatba kezdett, és a katonák üvegekkel a zsebeikben, „vesztesen” hagyták el a terepet, tűzparancsot adtak ki, ez állítólag egy időre segített is, ezt követően azt a határozatot hozták, hogy meg kell semmisíteni az italt. Tűzoltókat hívtak, hogy egyrészt biztosítsák hogy ne legyen tűz – az Ermitázs is veszélyben volt, mert a hatalmas mennyiségű alkoholgőz robbanásvezélyes volt. Elkezdték kihordani a készleteket, kigurítani a hordókat és a tartalmukat a Névába önteni. A tömeg rárontott a hordókra és a rakpartra kiömlő bort, sört és egyéb alkoholt különböző edényekkel kezdte merni és inni. Ugyanez játszódott le az Angol rakparton is, ahol az emberek négykézlábra ereszkedve meregették és lefetyelték az italtócsák tartalmát. A Vaszilij sziget végében lakóházak szomszédságában lévő Jeliszejev-raktárak[9] kifosztásakor a lakók napokig nem mertek kimenni az utcára, olyan vad jelenetek játszódtak le.

Durgyin

V.D. És hogy állt a helyzet vidéken, az ipari centrumokban és a kisebb városokban, került sor borpogromra falvakban is?

Ju. Gy. A falvakban és a kisvárosokban egyszerű volt a helyzet, ott az otthoni lepárlással megoldották a kérdést. Az ipari központokban és kormányzósági székhelyeken azonban hasonló, fegyveres rablásokra, pusztításokra került sor. Gorkijnak van a Korszerűtlen gondolatok című műve, ott írja le a borospincék kifosztását és az elállatiasodott emberek részeg verekedéseit.

Volt egy svéd kezdeményezés is, hogy ezeket az értékes italokat felvásárolják és elszállítsák. Mivel a bolsevikoknak nagyon nagy szüksége volt a pénzre, elkezdtek tárgyalni, de nem lett semmi sem a megállapodásból. Szolíd petrográdi kereskedők is igyekeztek megmenteni a még meglévő árukészletüket, kérelmeket adtak be a kormányhoz, hogy az engedélyezze hogy Finnországba, vagy Svédországba szállíthassák el az italkészleteiket. A hivatalok akadékoskodásán és mohóságán ezek a tervek is meghiúsultak, a legegyszerűbbnek a Névába öntés megoldása maradt.

V.D. És mikorra sikerült ezt az egészet leállítani?

Ju.Gy. 1918 év elejére, kb. két hónap után. Blagonravovot[10] nevezték ki Petrográd helyőrség-parancsnokává és neki sikerült leállítani a rombolást. A megmaradt készleteket biztonságba helyezték, lepecsételték és őrizték. Lőparancsot adtak ki és minden kerületben fegyvereseket állítottak be a pogromok megakadályozására és elfojtására. A rend helyreállt és újra bevezették az alkoholtilalmat. Ugyanakkor a privilegizált csoportoknak és a katonáknak biztosították az alkoholhoz való hozzájutást. Az egyes katonai alakulatok a létszámuktól függően kaptak például fejenként napi két-két üveg bort. Ez elég sok volt, de a megmaradt készletek megőrzéséhez vezetett. És a vezetés belenyugodott, hogy a katonák isznak.

Hozzá kell tenni, hogy az 1917-es év tele nagyon hideg volt és nem volt tüzelőanyag. Éhezés volt, 1918-ban sokan éhen haltak Petrográdban. Az embereknek sokszor a túlélést biztosította az ital.

Azt, hogy még így is hatalmas készletek maradtak az bizonyítja, hogy 1918 nyarán, amikor egy rettenetes kolerajárvány tört ki, engedélyezték hogy a Moszkva szálló (a Lityejnij és a Nyevszkij kereszteződésében) pincéjét felnyissák és onnan 60 ezer üveg száraz vörösbort szállítottak el, ezzel fertőtlenítették az ivóvizet. Valamifajta alkoholforgalom  fennmaradt, az államosított raktárakból még a magánszemélyek is csak hivatalos és írásos igazolás birtokában vehettek italt. Azt hogy ezeket mire való hivatkozással adták ki, sajnos nem tudom. Az alkoholos italok rendes kereskedelmi forgalma csak a NEP meghirdetését követően indult el újra. Az üzletekben bort lehetett venni és az éttermekben röviditalok is voltak. 1922-ből van már borreklám is, „Mindent a régi pincékből” szöveggel, ezzel mintegy jelezve, hogy alkoholfogyasztás szempontjából a régi jó idők tértek vissza.

italpl

sor1925

https://cdn.echo.msk.ru/snd/2017-10-19-Diletanti-2105.mp3

 

[1] Sz. Ju. Vitte (1849-1915) orosz politikus, közlkedési-, pénzügyminiszter, 1903-06-ig miniszterelnök.

[2] Rigai fekete balzsam – ismert gyomorkeserű, Abraham Kunze patikus a XVIII. század közepén Rigában kezdte előállítani gyógynövényekből, 1847-től mint Kunze-féle balzsamot Rigában az osztrák Albert Wolfschmidt gyártotta, Johann-Heinrich Ion 1871-től Szent-Péterváron létesített egy Rigai fekete balzsam-gyárat, amelyik az Első világháború elején bevezetett alkoholtilalom miatt tönkrement. Az ötvenes évek elején újraalapított gyártás Rigában ma is folytatódik. A 24 gyógynövényt tartalmazó gyomorkeserűt mázas égetett agyagpalackokban forgalmazzák. (a ford.)

[3] 2017. október 21-i hírügynökségi jelentés: Oroszországban újabb fél évre megtiltották az alkoholtartalmú galagonyakivonat árusítását. Az erről szóló rendeletet az OF tisztifőorvosa és a Fogyasztóvédelem vezetője írták alá. Az Irkutszki területen 2016. folyamán többtucat ember mérgezéses halálát okozta a gyógyfürdő-oldatként árusított 25% metilalkoholt tartalmazó galagonyakivonat. Az első tilalmat 2016. december 26-án vezették be és a hatálya 2017. október végén járt le. (a ford.)

[4] a kínai báijiŭ oroszul hanzsá, hansá, hansin, haná rizs vagy más gabona és cirok erjesztésével készült erős vodka. Az orosz hanzsának a kínaihoz kevés köze van, ezzel a szóval jelölték a denaturált szeszből vagy politurból mechanikai tisztítással készült italt, amelyet (pl. vattán „átszűrték”, hogy a sellakszemcséket felfogják), sóval, kvásszal vagy mással ízesítettek  vagy higítottak és ezt követően fogyasztottak. Hanzsának nevezték azt az alkoholt is, amely a kenyérre kent hagyományos cipőbokszból átszivárgott és amelyet a kiszáradt gutalin eltávolítása után a kenyérrel együtt fogyasztottak. (a ford.)

[5] Alexandre Benois (1870-1960) képzőművész, rendező, művészeti közíró, múzeumi vezető, az orosz ezüstkor kiemelkedő alakja, 1926-ban emigrált és  Párizsban élt.

[6] M.I. Tyerescsnko (1886-1956), az Ideiglenes Kormány pénzügy, majd külügyminisztere.

[7] Kszenyija Alekszandrovna (1875-1960) III. Sándor lánya, II. Miklós nővére.

[8] Larisza Mihajlovna Reisner (1895-1926) forradalmár, író, költő

[9] A két orosz főváros legelegánsabb csemegeboltjait fenntartó vállalkozás, a Jeliszejev fivérek kereskedelmi társasága volt.  A pétervári üzlet az erre a célra 1903-ban felépített palotában volt.  (a ford.)

[10] G.I. Blagonravov (1895-1938) forradalmár, katonai vezető. A forradalo után a petrográdi katonai körzet és a Péterpál erőd komisszárja.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s